Ferenc Fricsay – Rehearsals And Performances (2015) 100% 1★

Minden képkockája arany! Szerintem Fricsay Ferenc a nagy karmesterek között csak a sors banalitása miatt nem lehetett a legnagyobb: 1963-as halála előtt tetemes mennyiségű lemezt rögzített, de nem eleget ahhoz, hogy a felvételi technológia fejlődésével még jobban dokumentált maestrók tengerében életben maradjon az öröksége. Fricsay ma a műélvező lemezgyűjtők számára fontos elsősorban, illetve nekünk, magyaroknak, mivel számos, a nagyvilágnak adott karmestergéniuszunk közül ő talán az egyik legszerethetőbb figura.

Ez a bizonyos Rehearsals And Performances a Deutsche Grammophon neki szentelt utolsó, 87 lemezes gyűjteményének DVD bónusza, rajta Dukas A bűvészinasának próbája és előadása, valamint a Háry János Szvit próbája és előadása 1961-ből, Fricsay „saját” zenekarával, a Radio-Symphonie-Orchester Berlinnel*. Nem túl megnyerő képminősége ellenére a kiadvány tökéletesen dokumentálja, hogyan viselkedett Fricsay a zenészeivel az előkészületi folyamatok és a konkrét „éles bevetések” közepette. Személyisége, műértelmezése és irányítási metódusa fenomenális: tanárbácsis tekintélye és szigora melegséggel, humorral van kibélelve, a megkövetelt fegyelmet fenntartja és jutalmazza. Fricsay tulajdonképpen pedagógus, zenekarát ismeretterjesztéssel viszi végig a játszott tételeken, amik történetesen programzenék, tehát tökéletesek arra, hogy a karmester konkrét képek, hangulatok, cselekvések és vizuálisan érzékeltethető ideák, dramaturgia mentén építse fel a kottában lévő zenét. A bűvészinas kapcsán mintha színházi előadást rendezne, a Háry János Szvitben pedig Háry jellemének körülírásával, bontogatásával próbálja átadni a német muzsikusoknak, mit is fejez ki a verbunkos, mit jelenthet-jelképezhet Napóleon személye egy XIX. századi magyar embernek. A zenész ilyesformán történő művelése az előadás ideális kivitelezéséhez zseniális elgondolás – Liszt társművészetekhez való vonzódásával együtt bizonyítja, hogy ma minden egyes muzsikusnak alaposan meg kellene ismernie az általa játszott művek „szövegkörnyezetét”, az ezekkel kortárs irodalmi és képzőművészeti alkotásokat, nem is beszélve a művelődéstörténeti kutatásokról.
Az előadások kapcsán nincs kérdése az embernek: Fricsay nagyszerűen tolmácsolja Kodályt – nem is tűnik kétségesnek, ehhez a fajta zenéhez egyszerűen kell a magyar virtus, míg A bűvészinas a maga minden körülmények között szórakoztató mivoltában ugyancsak értő kezek között van Fricsaynál. A kép nem, de a hangminőség nagyjából kifogástalan, sajnos a Háry János Szvit vége felé érezhetően vannak problémák, a néző nem is tudja hirtelen, a zenekar hibázott-e, vagy a mágnesszalag sérült meg az évtizedek során.

Igaz, egy hatalmas CD box set végébe becsúsztatva, egy mezei papírhüvelyben érkezik a lemez, de mégis gyönyörű kiadványnak tartom. Egyetlen hibája, hogy nem préselték rá Smetana Moldvájának hasonlóképp rögzített próbáját és előadását, amit egyébként a Music Transfigured: Remembering Ferenc Fricsay című 2003-as dokuban már láthattunk.

*Ezt a zenekart hívták történte során RIAS-Symphonie-Orchesternek, ma pedig a Deutsches Symphonie-Orchester Berlin nevet viseli, nem azonos az angol nyelvterületen Berlin Radio Symphony Orchestrának nevezett Rundfunk-Sinfonieorchester Berlinnel, ha ez valakit esetleg érdekelhet…