Ergo Proxy (2006–2006) 82% 25★

Először is azt ajánlom mindenkinek, hogy vagy egy rész után hagyják abba, vagy pedig nézzék végig. Mert szinte minden rész olyan, mint az első – vagyis abban az értelemben, hogy az ember nem ért belőle semmit. Mintha egy Rubik-kockát rakogatna az ember, és egy idő után a katyvasz átvált egy komplex, filozofálgató egésszé. Nagyon kell benne figyelni, mert az elején, hasonlóan a főszereplőhöz, mi sem tudunk semmit. A részek során rengeteg információt zúdítanak ránk, egy részét drámaian mutatják be, amiből viszont a néző semmit sem ért, máskor meg egy-egy sokkoló kijelentést csak úgy kimondanak benne aztán haladnak tovább, mintha semmi sem történt volna. Re-L és Vincent karaktere az elején eléggé idegesítettek, de a végére azért megkedveltem őket. Pino volt az üde folt az animében, a többiek elég sokat marcangolták magukat.
A látvány elég depressziós, borzasztóan sötét, talán a vér és RE-L sminkje az egyetlen, ami kitűnik belőle. A levonás emiatt is van, mert ez a sötét hangulat eléggé padlóra küldött, illetve a kvízes (jó, ott azért megtudtunk pár hasznos dolgot) és a vidámparkos rész borzalmasan felesleges volt számomra. Mint valami rossz Bleach filler.
Érdekelt, hogyan fogják így befejezni, és nem mondom, hogy mindent értettem benne, de a végére már összeértek a szálak és jó lezárást kapott. Tényleg egy elég elborult anime, gyakran nem is lehet egészen egy-egy jelenet végéig tudni, hogy csak valamelyik szereplő képzeli az egészet vagy tényleg megtörtént-e. Az elején aggódtam, hogy unni fogom, de kb onnantól, hogy Vincent először kinyitotta a szemeit, teljesen beszippantott a sorozat. (Eltekintve a fentebb említett két résztől.)

Határozottan értékelem benne, hogy nem a könnyed szórakoztatást tűzték ki célként a készítők. Ráadásul kifejezetten nem gyerekeknek készült, nincs benne súlytalan tett, cél nélküli cukiskodás, váratlan utolsó pillanatos megmentő, a szereplők is felnőttek.

Rengeteg filozófiai témát érintenek menet közben, sok az utalás, idézet, beszélő nevek. A vallással és főleg az emberiség-isten kapcsolatával is rengeteget foglalkozik. Bemutatásra kerül néhány utópisztikus város, ami tulképp jelen társadalmunk egy-egy momentumának eltúlzott verziója. Rengeteget merít és reflektál a nyugati kultúrára. Ezért számunkra is jobban érthető, mert nem a Japán kultúrát kell a megértéshez ismerni.

Az explicit történet szintjén egyáltalán nem egyedi, vagy összetett. Az igazi mélysége a beszélgetésekben, szimbólumokban van. Ezek viszont baromira elvontak. Mindent a nézőnek kell megfejtenie, értelmeznie és továbbgondolnia. Ennek híján egy lassú, érthetetlen zagyvaságot kapunk. Viszont, ha sikerül kihámozni néhány gondolatot, annak személyiségformáló hatása lehet.

Érdekes alapkonfliktus, érdekes karakterek, gondolatok, érdekes történet. Megéri mindenképpen megnézni.