A Memories 3 különálló részből tevődik össze, melyeknek semmi közük nincs egymáshoz. Mindhárom művet más-más ember rendezte.
Az első rész neve Magnetic Rose. Ebben egy roncsgyűjtő űrhajó legénysége hazafele tartva különös vészjelzést észlel egy roncsmező belsejéből, ahol a roncsok egy… [tovább]
Az első történet nagyon emlékeztetett a Love, Death & Robots egyik részére, egészen tetszett, bár így nem ütött akkorát, viszont ettől függetlenül ez volt a legjobb a három közül. A második elég gagyi volt. A harmadik animációs stílusa és a komolyabb mondanivalója eléggé elütött a többitől. Jobb lett volna, ha az első sztorit külön adják ki, mert így egyben nem igazán jött be.
A három teljesen különálló történet közül kettőt élveztem, egyet pedig untam. Az első kis szkeccs egy klasszikus sci-fi; szerintem ez nagyon hangulatos, érdekes és izgalmas volt. A második igazi retro japán feeling; itt a humor volt értékelhető és a szatíra. A harmadik, a háborús-tankos a legrövidebb, talán leginkább mellbevágóbb és mégis, az nagyon nem kapott el. Egyébként az első tetszett a legjobban, ott kellően fordulatos és összetett volt a cselekmény.
A film három animéjén jól elkülöníthető a különböző stílus, mind vizuálisan, mind történetileg.
Az első tetszett a legjobban, ott éreztem igazán azt az igazi mindf*** hatást. Valamint ennél éreztem igazán az egészet összhangban, néhol az Akirát juttatta eszembe.
Sajnos ez után számomra csökkent a színvonal, a második sokkal könnyedebb hangvételű, de ironikusabb.
Az utolsó pedig szatirikus, és itt az animációs stílus igazán nyugatias.
Egyébként az animén érződik a ’90-es évek hangulata és aki kicsit nyitottabb, az a három történet között találhat magának kedvencet.
Egy három kisebb filmből álló antológia a 90-es évekből.
Az első történet (Magnetic Rose) talán a legjobban sikerült artisztikus szempontból, a történet kellőképpen nehéz és bonyolult, és mivel kifejezetten játszik az ember agyával, így elég csavaros is. Ennek ellenére nekem ez tetszett a legkevésbé a három közül, de a zsenialitása tagadhatatlan.
A második (Stink Bomb) maró és kegyetlen szatíra a bürokratikus hatalom tehetetlenségéről. Története szerint ugyanis egy egyszerű, elég idióta hivatalnok egy véletlen folytán élő biokémiai fegyverré válik (minden állat és ember meghal körülötte, de a növények megnőnek), ők pedig kétségbeesetten próbálják megállítani, de a legtúlkapóbb ötleteik is csúnya kudarcot vallanak. Ez a második rész kicsit elüt a másik kettőtől, mert dráma helyett sokkal inkább fekete humorú komédia, de talán pont ez adja meg az egyensúlyt az egészben.
A harmadik (Cannon Fodder) pedig egy kiváló háborús antiutópia, amely egy kisgyerek meglehetősen ártatlan gondolataival mutat be egy borzasztó várost / országot.
Összességében nagyon bejött a mű, mindhárom történetnek megvan a létjogosultsága.
Egy három részből álló sketch film, ami animében szokatlan (vagy nem?). Két egészen kiváló epizóddal, meg egy vacakkal.
Ezek még klasszikus, „kézműves” animék, öröm nézni ezeket a míves képeket.
Az első epizód (A bűvös rózsa) egy űrben játszódó történet, egy szemét takarító brigád vészjeleket fog, és a mentés közben egy különös roncstelepen kötnek ki. Csavaros, pszichedelikus történet.
A második rész (Bűzbomba) a vegyi fegyverek elleni röpirat, hihetetlenül bugyuta, fárasztó történet. Az egész japán hadsereg nem bír elintézni egy robogós idiótát (!).
A harmadik (Ágyútöltelékek, bár igazándiból ágyú töltők lenne a helyes) maga Katsuhiro Otomo műve, zseniális kis film a háború ellen, képi világa is eltér a megszokott anime stílustól, van benne valami oroszos beütés.
