Eltűntek: Élve vagy halva? (2023–) 4

Missing: Dead or Alive?
45' · amerikai · sorozat, dokumentumfilm 16
1 évad · 4 rész

A dél-karolinai seriffhivatal munkatársai gyanús körülmények között eltűnt személyek után kutatnak forró nyomon.

Szereposztás

Heidi Jacksonönmaga
Vicki Rainsönmaga
J.P. Whiteönmaga
Nina Mauldinönmaga

Várólistára tette 5


Kiemelt értékelések

Ascyra 

Lehet, hogy nagyon nyers és tapló amit most írok, tele előítéletekkel és megvetéssel, bár azt megjegyzem, rosszindulat nincs bennem. Az érzelmeim összeolvadnak a gondolataimmal és ez a végterméke:
Ez a négy rész nem európai szemnek és fülnek való. Valahogy, nem nagyon fogjuk ezt megemészteni, itt, a kultúr Európában – és itt érkeztem el a csúnya részéhez. Nem nagyon fogadja majd be a gyomrunk, főleg az utolsó részt, amelyben eltűnik egy lány, spoiler Én folyamatosan hangosan, és egyre hangosabban kérdezgettem a képernyő előtt, hogy miért is nem a nagyszülők nevelik? Ki a p.csa érti az amerikaiakat?
Visszatetsző, hogy mindenre van pénzük, iszonyúan túlsúlyosak, – itt kihagyok némi fröcsögést, mert tudnék isten igazából – mindenki gengszterül beszél és krva laza, de a kölykeik nevelésével egy percet sem töltenek. A rendőrök meg az ottani szentek: mindenki edz, mindenki elhivatott és sírdogál az eset kapcsán, megdöbbennek, tönkremennek, és közben glóriát rajzoltatnak a fejük fölé.
De ettől függetlenül, az ellendalon: sértettek/szerencsétlenek/tanúk/elveszettek/gyerekverők és rablók, tehát mindeni (más) csak nevelődik bele a nagy büdös Amerikába, és akkor keletkeznek az ilyen esetek.
Ja nem, nincsenek illúzióim, hogy a kultúr EU-ban is megtörténnek ugyanezek. Csak a körítés, az emberek, a felfogás, az IQ, a képesség embernek lenni és maradni egy kicsit másnak tűnik számomra. A lecsúszott alkoholista és lecsúszott alkoholista között is különbséget lehet tenni, ha amerikai és európai, és ez engem egyébként elkeserít.
Sajnálom őket, amúgy, baromira más világ, baromira undort keltő ez az örökös hurrá-optimizmus, az állandó cukormázaskodás, a felszíneskedés, a mindenkire mosolyogjunk reflex.
Utáltam, végignéztem, de utáltam.
Igazából az operatőri munkán és a rendezésen is meg lehet botránkozni (nem egy olyan szögből vett képet látunk, hogy még egy hatéves sem fotózná le szívből – nem, nem azért mert csúnya, hanem mert rossz a szög és a megvilágítás, előnytelen a fotó). De én eddig el se jutottam.
Utálom az egészet…. Pedig általában falom az amcsi-doku-szarokat, csak ezt most nem sikerült leerőszakolni a torkomon.

NaNa_88 

Ez kicsit fura volt.
Úgy éreztem mindig arra megy ki minden rész, hogy a nyomozó rendőrök érzelmeivel és életével foglalkozunk. Bocs, de nem érdekel. Egy ilyen dokumentum sorozatot nem azért nézek. Ha erre lennék kíváncsi, akkor sorozatot néznék.


Hasonló filmek címkék alapján