A műsor az Oscar-díjas Morgan Freeman által készített és vezetett nagyszabású hatrészes sorozat, amely annak jár utána, hogy az emberek a Föld egyes pontjain miként igyekeznek megérteni Istent.
Kicsoda is Ő? Honnan jöttünk? Miért létezik a gonosz? Mi történik velünk a halálunk után?… [tovább]
Isten nyomában Morgan Freemannel (2016–2019) 31★
Képek 8
Szereposztás
Morgan Freeman |
---|
Kedvencelte 12
Várólistára tette 105
Kiemelt értékelések
Nem gondoltam volna, hogy sikerül úgy megoldani a vallástéma megközelítését, hogy semerre se billenjen el a mérleg nyelve. Morgan Freeman tökéletes „házigazdája” a sorozatnak, naphosszat tudnám hallgatni, ahogy dünnyög (bármiről). A felsorakoztatott „vendégek” is kellőképpen demonstrálták a maguk álláspontját, ki-ki a maga stílusában. Arra azért ügyeltek, nehogy valami elfajzott félőrült legyen köztük. Néha már úgy éreztem, hogy itt mindenki tök jó fej. Sőt, túl tök jó… örültem is hogy volt egy gonoszról szóló rész, talán az tetszett a legjobban.
Biztos megnézem majd a második évadot is, mert ez tipikusan olyan sorozat, ami kiapadhatatlan témát kínál. Nem lesz az a vége, hogy Heuréka, megtaláltuk Istent! – és kaszálják a sorozatot.
Morgan Freemannel készített ismeretterjesztő, elgondolkodtató műsorok azon kevés igényes műsorok egyike, ahol az ember könnyedén élvezheti az a néhány órát, és a végén pedig szabadon eldöntheti, hogy számára mi a tanulság. Szabad utat ad és késztet arra, hogy gondolkodj, nem rágja a szádba a konklúziót.
Egy nagyszerű ember, aki igazán érdekes kérdéseket feszeget, és velős gondolatokat oszt meg velünk, miközben utazásai során igyekszik bemutatni minden lehetséges nézőpontot az adott kérdéskörben. Minden percét élveztem! Rengeteg újdonságot tudtam meg. Nagyon elgondolkodtató, és a csodás képi világ is lebilincselő. Szívesen megnéztem volna belőle még pár részt.
Nagyon érdekes volt látni ahogy boncolja, körbejárja a témát. Tetszett, hogy egy-egy kérdéskörben több vallás híveit és szakértőit is megszólaltatja. Jó volt belátni a dolgok mögé is.
A kedvenc részletem az volt, mikor a gyerekekkel kísérleteztek, hogy csalnak-e mikor úgy gondolják egyedül vannak, vagy ha a láthatatlan felügyelő ott van mellettük.
Az a rész is tetszett mikor a gonoszt taglalja. Jó, hogy nem minden fekete vagy fehér…
Biztosan megnézem a második évadot is.
1. évad
Egyrészt nagyon szeretem Morgan Freeman-t, mint színészt és a hangját. Másrészt egy nagyon nehéz, de nagyon izgalmas és érdekes témát (ha le lehet egyáltalán szűkíteni 1 témára) dolgoznak fel. Fantasztikus helyekre nyerhetünk bepillantást, egy-egy kérdést sok oldalról igyekszik megvilágítani. A kérdései emberiek, érdekfeszítőek, néha provokatívak, de nagyon összeszedettek is, jól vezeti a „történetet”.
Népszerű idézetek
A Zoroasztristák szerint a jó és a rossz bennünk lakozik. És választanunk kell, méghozzá jól. Minden nap meg kell tisztítanunk magunkat a rossztól, mégpedig azzal, hogy jót teszünk. Hogy helyesen cselekszünk. A világ megtisztítása a gonosztól nem a megváltó, a királyok, vagy a próféták feladata. Hanem mindannyiunk dolga.
Bármit is találunk a túloldalon, bármilyen vallásúak is legyünk, épp oly örökök lehetünk, mint a csillagok.
„Ha megkérdezik tőlem, ki Isten, azt mondom mindnyájunkban van egy kis isteni. Isten Önökben van, Isten bennem van. A bennem lévő Isten az, aki igazán vagyok, a lényem. A bennem lévő Isten a legjobb felem. A bennem lévő Isten az, aki lenni akarok, az, akinek lennem kell.”
Morgan Freeman: In Rome, miracles can turn ordinary people into saints.
Morgan Freeman: Most of my family are buried near my home. Gives me a sense of rootedness that I need. Gives me occasion to remember, reflect on how their lives influenced me. This in itself is a poem of life after death. Our memories of them continue to guide us when their life on Earth has ended.
Swami Varishthananda: Reincarnation makes us more responsible for our lives, because we are makers of our own destiny. It continously gives us hope that I can always do better.
Morgan Freeman: So, the point of reincarnation is to get it right. (…) What happens once I’ve got it right and I don’t have to come back? Is there another existence?
Swami Varishthananda: I get one with the only existence which is erernal existence. In common parlance we call that God.
Morgan Freeman: Mourners carry [bodies] down this lane to the Ganges all day long, seven days a week. In Varanasi, life and death mingle freely.
Morgan Freeman: Well, Ramses succeeded in his quest for immortality. His temple may have crumbled, but his name is still being spoken 3,000 years affer his death. So, his spirit is still with us, still moving among the living.