Kedvencelte 22

Várólistára tette 166


Kiemelt értékelések

Törpillaa 

Nekem nagyon tetszett, hogy ezeknek a szereplőknek semmi sem jött össze. :-D Apám, hogy ezek mennyit bénáztak, annyit röhögtem rajtuk. De azért volt benne olyan rész is, ami kevésbé volt vicces inkább már ciki. De jó volt így is. Rachel McAdams és Jason Bateman jó páros voltak, a kutyus pedig irtó cuki. :-) A többi színész is jó volt, bár a zsaru enyhén kattant volt, és nagyon bizarr.

moonchristal 

Szerintem ez egy remekül sikerült film, még másodszori nézésre is nagyon jól szórakoztam rajta. A csavarok miatt mondjuk másodjára kevésbé volt meg az a plusz izgalom, de mindenképpen élvezhető, és szerintem meg fogom még nézni. Már csak azért is, mert egy-két poénon annyit röhögök, hogy sokszor képes lennék újranézni. spoiler
Tetszett a koncepció, jó a zene, olyan szuper, kis sejtelmes, de mégsem lehet komolyan venni, imádtam benne az összes szereplőt, mindegyik színész megfelelően játssza a szerepét, remek a képi világ, és ötletes az összes jelenet.
Biztos újranézős. :)

BlackWidow

Hűh…
A kutyát végig imádtam benne, ez nem kérdés.
Az elején kb. háromszor mondtam el, hogy Gary rohadt ijesztő.
Amúgy izgis volt a történet. Ha a vígjáték részt nézzük talán kicsit gyenge volt, de amúgy nekem tetszett. A sztori végét megtippeltük amúgy az elején, de erre nem számítottunk, szóval jó volt nagyon.
A végét pedig nem tudom… vagy akarnak belőle második részt, vagy csak egy poén volt az is zárásként. Vagy mindkettő.

kiruu 

Ez gagyi volt. Nehezen indul be, eléggé össze-vissza, és az érdeklődést sem tartja fenn. A kutya és a bolgár szerepelhettek volna többet. Az egész valahogy van, de nincs részletezve, zavaros, és egy akció filmhez képest lassú.

minnie

Rég láttam ilyen jó vígjátékot, a végén már a könnyem is potyogott :))

1 hozzászólás
Osli75 

Nem olyan rossz, de nem hiszem, hogy többször nézős film. Voltak benne jó poénok, de amúgy semmi extra. Rachel McAdams és Jason Bateman mondjuk hozták a jó párost, talán még a kémia is meg volt, de a többiek nagyjából felejtősek.

victoria_m997

Teljes mértékben másra számítottam. Voltak benne vicces jelenetek, a kutya imádni való, a színészek jók. A történet nekem kissé kusza, de egyszer meg lehet nézni.

balika88

Nem volt rossz film, de annyira azért jó sem. Voltak benne valóban poénos jelenetek (a kutyás messze vitte a prímet :D ), de azért sokszor nem fogom újranézni, szerintem ez 1 egyszernézős darab lett.

Skylight

Én úgy ültem be a filmre, hogy az ég világon semmit nem vártam tőle. Annál többet kaptam. Esküszöm tetszett. Az ötlet eredeti, szépen van felvezetve, hogy a játékesteknek mekkora hagyománya van Maxéknél. A karakterek nem bonyolultak, de egy vígjátékhoz bőven jók, a botegyszerűn túlmutatnak és ez nekem elég, hogy élvezni tudjam. A humorfaktor szerintem rendben van, nem sértő vagy alpári, viszont kicsit bugyuta, de ezt megbocsájtom, mert bőven voltak hangosan felröhögős poénok benne. Általában egy karakterhez egy visszatérő poén társul, ami nekem még sokadszorra is bejött. Illetve a nyolcadik spoiler csavarnál már fogtam a fejem, de mindegyiket elhittem :D (pfff hülye gyerek)
Szóval összességében elégedett vagyok és szerintem ma estére jobbat nem találtam volna a moziban.

Corvus_CoRex 

Féltem, hogy nagyon gagyi lesz, de szerencsére kellemesen kellett csalódnom.
Nem volt egy sírva nevetős, bár biztos jobban élveztem volna, ha több utalásra ráismerek, és volt, amit az elejétől lehetett tudni, de szerencsére megoldották. spoiler


Népszerű idézetek

kiruu 

– A bolgárnak rengeteg téglája van.
– Kőműves?
– He? Nem, besúgói vannak.

Sixa

– Neked kell kiszedned.
– Mi?! Nem! Nem, én nem akarom!
– Szerinted én akarom? Láttam hogy vágsz kenyeret!

kiruu 

– Miért használnék korpa elleni sampont?
– Valld be, mindig is hóvihar dúlt a fejeden.

szaniko62 

Max: Szerény kis hajlék, Tony Stark. Jarvistól kérjük az italokat?

ivett_hosszu 

Van, hogy akkor értékelünk valamit, amikor már nagyon késő.

Bogesxd 

– Labilis az a torony!
– Én vagyok labilis.

Bogesxd 

Nahát, a bolgár tojása, nem ez volt a harmadik Harry Potter film?


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján