Kiemelt értékelések
Daniel Barenboim minden tiszteletem ellenére is visszás Chopin-programja után akartam nézni egy minél frissebb és minél helyénvalóbb Chopin-koncertet is. Hiába akartam, Julianna Avdejeva felvételét mégis az algoritmus dobta nekem fel, és hát kezdek félni – néha úgy tűnik, már a Youtube is jobban képben van az igényeimmel, mint én magam. Avdejeva játéka ugyanis nagyon rendben van, azt és úgy csinálja, amit és ahogy az ember hallani akar, ha manapság beül egy tisztán Chopin művekre felépített zongoraestre…
Szerintem a titok nyitja sem olyan bonyolult: Avdejeva mindig is Chopin-zongorista volt, 45 évvel Martha Argerich után ő volt a következő női győztese a Nemzetközi Chopin Zongoraversenynek, felvételi karrierjét azóta is meghatározzák Chopin művei, illetve ha kirándul is más zenei világba, mindig visszatér a „lengyel zenei gyökerekhez”. Márpedig épp Barenboim példája mintha arra utalna, hogy Chopin műveibe pont nem lehet csak úgy „beleugrani”, legalábbis egy komplett zongoraest erejéig biztosan nem.
És hát ezt látjuk ennek a bő háromnegyed órás svájci fellépésnek a felvételén is. A játék görcsmentes és könnyed, a műsor nincs túlgondolva, nincs kábítás, színjátszás, erőfitogtatás – a templomi környezet furcsán autentikus abban az értelemben, hogy sokkal jobban kifejezi a zene meghitt, csendes és belső magasztosságát, nagyszerűségét, mint egy „hangoskodásra” optimalizált koncertterem. Mintha még Avdejeva alkata is ehhez idomulna már, elegáns és egyszerű, méltóságteljes.
De hogy legyen kontra tényező is, a Chopin-groove úgy, ahogy a klasszikus Cziffra és Francois lemezeimről ismerem, itt sem érkezett meg – a művésznő kicsit hideg, kicsit óvatos, bár szerintem ez inkább kortünet.
Engem ez összességében megvett. Ha nem ragaszkodunk a második szonátához, az etűdökhöz, noktürnökhöz, polonézekhez, meg a megszokott Chopin-slágerekhez, és nyitottan szívjuk fel az folyóként áramló zenét, az élvezeti faktor biztosított.
Hasonló filmek címkék alapján
