Orchestre de Chambre de Lausanne, Simone Young – Berio, Mahler, Schönberg (2022) 70% 1★

Remek zenekar ügyes karmesterrel, talán egy kicsit nehézkes repertoárral – de lehet, ez utóbbit csak a szombat hajnali idősáv mondatja velem, mindenesetre a koncert első két tételéért abszolút megérte visszaalvás helyett a Mezzón maradni.

Tavalyi felvétel Svájcból, a helyi kamarazenekart az ausztrál Simone Young vezényelte, aki mostanság a felvételei alapján inkább operával foglalkozik. Covid utáni fellépésről van szó, itt már nincsenek maszkok, a zenekar tagjai is szorosan foglalnak helyet. Hagyományos klasszikus fellépésnek tűnik a műsor, de Young ünnepinek szánt bő felsője kicsit slamposra sikerült, a megjelenése amolyan „keresztanyád a búcsús ebéden” kisugárzású lett, de a munkája persze így is kifogástalan volt. A cseleszta billentyűi mellett felejtett napszemcsiről nem is beszélnék…
Luciano Berio Renderingjével egyből megcsinálták a hangulatot, a mű Schubert vázlataiból mutat előre a XX. század végére, kétszáz évet ölel fel, ennek megfelelően romantikusan szép és izgalmasan modern, csodálatosan működik a csökkentett számú zenekarral. A folytatás Mahlertől az Egy vándorlegény dalai ciklus, Schönberg által áthangszerelve kamarazenekarra – nyilván ez a mű is működik, imádom, mikor felcsendülnek az I. szimfóniába is átmentett részletei, a fiatal Mahler legszebb pillanatai ezek. Bo Skovhus nagyon szépen énekelt!
A harmadik darab Schönberg saját Megdicsőült éje, amit vonóshatosra írt, majd maga hangszerelt át nagyobb vonószenekarra. Tömény(ebb), a kizárólagosa vonós hangzás miatt sűrű, számomra nehezebben befogadható darab ez, nézőként itt azért már kezdtem belefáradni a dologba – lehet, ezen túl kellett volna esni az elején? Mi megdicsőülés lett volna Mahler után játszani a teljes zenekarral a Renderinget?

Végül is klassz kis fellépés volt, Berio és Mahler nagyon összeillik, ez nem új felfedezés, de Schönberg számomra sokadszorra bizonyult túlságosan is nehézsúlyúnak. Mindenesetre megérte a hajnalozást!