Kedvencelte 1

Várólistára tette 9


Kiemelt értékelések

Emerson 

Annak idején úgy harangozták be, hogy ez lesz a francia The Shield, aminek persze van valóságalapja, de Vic Mackey maga a megtestesült ártatlanság Caplan „bandájához” képest. Sokkal életszerűbbek is voltak a karakterek (már ha lehet ilyet mondani), az események is kézzelfoghatóbbak és aktuálisabbak és hát közeliek (ha már európai sorozatról van szó). A négy évad alatt felsorakozott a létező összes európai maffia, a végére pedig megkaptuk extrának a törököket. Ahogy haladt előre a történet, egyre brutálisabb lett, egyetlen töltelék epizódot se kaptunk és egy pillanatig sem lehetett fellélegezni, hogy végre minden megoldódik (vagy legalább megoldódni látszik). Nem mondom, hogy a karakterekkel 100%-osan lehetett szimpatizálni, de nem is éreztem, hogy ez célja lenne a forgatókönyvíróknak. Nem volt senki túlfényezve, voltak hibáik és annál is több rossz döntéseik, de mégis olyanok voltak, akikért lehetett izgulni (pf, főleg az utolsó évadban…).
Meg merem kockáztatni, hogy ez a legjobb francia sorozat, amit valaha láttam. Hiányérzetem nem volt utána, mert ezt a fajta hangulatot nem lehet 6-10 éven át szinten tartani. A 4 szezon pont elég volt ahhoz, hogy magamba zuhanjak a végén. Többet már nem viseltem volna el.
Erwann Kermorvant nevét azért még megemlíteném, mert ennek a sorozatnak hála találtam rá. Szobrot kéne állítani neki, akkora tehetség.


Hasonló filmek címkék alapján