2016-ban kiderült, hogy az amerikai női tornászcsapat orvosa, dr Larry Nassar több, mint 160 nőt molesztált szexuálisan. A nők azt állították, hogy a szövetség tudott az esetekről, de nem tettek semmit. A film egy tornász története, aki fellépett ezen rendszer ellen.
Az amerikai tornászbotrány belülről (2019) 20★
88' · amerikai · sportfilm, krimi, dokumentumfilm 16
Várólistára tette 24
Kiemelt értékelések
Annyira hihetetlen, hogy ezek megtörténhetnek, hogy egy ember visszaél a tudásával, hogy ezt mások ellen fordítja önmaga jóérzetének megteremtéséért. Közben meg annyira mégsem hihetetlen, mert nem ez az egyetlen ügy, ahol ez megtörtént.
Beteg volt ez az ember is. Ennyi vallomás, ennyi minden után még úgy gondolja, hogy 'ő csak segíteni akart'. Igen, valamiben lehet, hogy tényleg segített. Segítette a lányokat önmagukért kiállni, hangot adni azoknak a dolgoknak, amik megtörténtek velük. Kiállni magukért és a többi értintettért. Na de mégis milyen áron? Milyen áron kell ezt megtapasztalni? Szörnyűség. Nyitott szemmel kell járni a világban és felismerni a problémákat. Csak így lehet esetlegesen ilyen tömeges zaklatást kikerülni.
Több, mint 150 felsértett és megrongált lélek….te úristen. Ez mekkora sérülés. Még ha el is kapták, akkor sem lehet meg nem történtté tenni, de legalább nem árt már többet, azt meg tudjuk, hogy a pasi valszeg mit kaphatott és fog még kapni odabent….nagyon sokáig.
A végén volt egy kis giccs, de a téma amihez nyúlt elég felkavaró volt így is. Magában a doksiban nincs semmi eget rengetően új vagy formai, de a témát nem lehetett film nélkül hagyni.
Nehéz szavakat találni, sokkolja a nézőt a film, főleg a bírósági tárgyaláson készült felvételeket nem lehet kibírni lelkileg. Csak a filmben szereplő hölgyeket tudnám idézni: ha valaki azt mondja, hogy kényelmetlen/kellemetlen/rossz érzéssel jár, ahogy valaki hozzáér egy intim helyen, annak ne azt mondjuk, hogy „de ő a legkedvesebb ember, ő a legjobb barátod miért tenne ilyet?!” , akkor higgyünk neki. Főleg akkor, ha mindez egy gyerek szájából hangzik el. Larry Nassar és a hozzáhasonlóak életeket tesznek tönkre…