Várólistára tette 39


Kiemelt értékelések

csokidani 

Jujj de rossz volt :). Kicsit olyan erzesem volt, hogy valami szerzodes kotott valakit, hogy le kell forgatnia egy akarmilyen filmet, mert kulonben bunti lesz. Na bünti az lett, nekunk nezoknek. Beledobaltak minden ami eszukbe jutott. „Eros” noi karakter a feministaknak, lovoldozes a fiuknak, csipetnyi (gagyi) misztikum a rejtelyek kedveloinek, trendi zene a fiataloknak. Bele az üstbe, oszt lesz ami lesz. Hat egy se fule se farka bugyuta mozi lett belole; se ertelme, se erteke. Csak az idot rabolja.
Nagyon felejtős…

pebabo 

$@!#% jó volt és a groteszksége kicsit a Csillagközi invázióra hajazott.

FélszipókásŐsmoly 

Csak erős idegzetűeknek – a bődületes ostobaságok miatt, amit a forgatókönyvírók elkövettek. :D ((Bár ez lehet szándékos is. Ez esetben nálam nem vált be.))

Szerk.: Na jó, másodjára megnézve a jeleneteket, kezdem értékelni az elszállt humorát.

Az első fél/egy óra remek bezárt helyzetes feszültségkeltés, kiválóan induló hangulat, remekül kidolgozott lény és megjelenítése is valósnak hat. Ez idő alatt végig – talán 2020 karanténirányelvei miatt is – mindössze egyetlen szereplőt mutatnak, a többieket csak rádión halljuk vagy elképzelt bevágásokban, sötét háttér előtt. Aztán a főhősnő átmegy Rambóba, és spoiler Nagyon jól indult, csak közben kiesett az alkotók gyógyszere a gépből.

1 hozzászólás
strangelove 

Eszelős film, a tavalyi év egyik legélvezetesebb alkotása. Leginkább a ’80-as éveket idéző, hiperstilizált, minimalista filmes hullámhoz lehetne kötni, csak ez szokatlan időszakban játszódik, és szokatlan a műfaja is (háborús film). Rendkívül kompetens rendezőt kapott, aki értő módon vezényli le a legvadabb műfaji-hangulati váltásokat is. Formaérzékenysége remek.
spoiler

TribeBubu 

Ez történik, amikor a forgatókönyvíró apukája és anyukája testvérek.
Legalább a zene jó volt.

4 hozzászólás
Mr_Catharsis91

Teljesen jól működött a formula. Az első 50 perc egészen izgalmas volt, a misztikus rejtéllyel, aztán megérkezett az akció, szörnyfilm, és valahol az abszurd és stilizált humor is, ami így aztán sajátos egyveleget alkotott. Tényleg kicsit olyannak tűnt, mint egy jóféle házbuli, ami a vége fele aztán eléggé elvadul, mert megérkeznek a renitens arcok. :)
Bevallom az első fele mérföldekkel jobban tetszett a misztikussága miatt, aztán lehull a lepel és kezdődik az őrület. A szinti-pop nagyot dobott, a stílusa is egész eredeti.
Több ilyet!

tonks

Annyira nem szoktam ilyen trash filmeket nézni, de ez k*rvajó volt :DD

Lilla_Kissné_Tamás

Jesszus, mekkora egy baromság volt ez?
Egy jó film is lehetett volna, de egy ilyen bugyuta, nevetséges sztorit filmre vinni!?
Én büntetném az ilyent!


Hasonló filmek címkék alapján