Amal (2025) 73% 3★

Régen volt ilyen zsigeri filmélményben részem. Azonnal felment a vérnyomásom, és az első pillanatoktól kezdve a végéig stabilan feszült állapotban maradtam.
Az egészben az a furcsa, hogy messziről nézve könnyedén varázstalanítható a történet: egy tanár nem kussol be, nem hajlik meg, hanem kiáll az elvei mellett, kiáll az igazság érdekében, és kimondja, amit helyesnek tart. Mégis, ott a képernyő előtt én egyáltalán nem egy kis rutin sztorinak lettem tanúja.
Az egésznek színpadi léptéke van. Nem holmi nagy csoportokról, idegen hatásokról, megfoghatatlan ellenségekről van szó, hanem igenis világosan feltérképezhető dinamikáról és közvetlen összefüggésekről. Amikor sóhajtunk, hogy mit is tehetnénk a világ ellenében, akkor ott van ez a film, ami azt mondja, neked nem a világgal kell megküzdened, hanem csak beleállni a helyzetekbe, és a körülötted élőkre reagálni.
A legjobb ellenpélda az igazgató: megalkuvó, konfliktuskerülő, sőt cselekvéskerülő. A kifogáskeresés helyett, ha pár apróságot megtett volna, megelőzhette volna a konfliktusokat – de persze könnyebb szemet hunyni, felfelé mutogatni. Még egyszer leírom magamnak is: az igazgatónak sokkal kevesebbet kellett volna megtennie az ügy érdekében, mint amennyit a tanárnak kellett. De különösképpen már azzal sokat tett volna, ha kinyitja a szemét. És akkor a szájáról még nem is beszéltem.
Nagyszerű volt számomra, hogy a muszlim tematikájú film mai következtetése sokkal általánosabban alkalmazható – a Pride-dal kapcsolatos büntethetőség törvénybe emelésének napjaiban néztem meg. Egy nagyon egyértelmű ábrázolását kaptam annak, hogy mi történik, amikor a személyes jogokat vitatják el valakitől, amikor a személyes élettérbe tolakodnak külső, hivatalosnak feltüntetett elvárások, és hogy milyen szimpla dolog is az indoktrinálás. Milyen szimplán is lehet azt mondani, hogy a másik bántása, adott esetben ellehetetlenítése, megsemmisítése nem bűn – bezzeg szeretni valakit „az előírttól” eltérő módon, az bűn a javából. Érted, van egy értékhierarchia, amit józan ésszel mindenki szépen sorba tud állítani. Aztán jönnek a csavarások, hogy ja, hát mást bántani csúnya dolog, de… NINCS DE. PONT.

!!!!