A történet helyszíne a XVII. század királyi Spanyolországa, IV. Fülöp gyenge és könnyen manipulálható monarchiáját egy korrupt királyi ház irányítja. Intrikák és csalások, párbajok és csaták, szerelem és utálat szolgálnak az „Alatriste kapitány” díszletéül. Alatriste kapitány, az egyszerű… [tovább]
Alatriste kapitány (2006) 10★
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 10
Kiemelt értékelések
balagesh
Van ez a csodálatos dal a végén. Körmenetek kísérője. (https://www.youtube.com/watch…) Egy rendes körmenet egy nehéz teher, a szent szobra köré összpontosul. Ezt cipelik páran, és az ő ritmusuk határozza meg a haladási sebességet. Ám a koreográfiát mindvégig tartani kell. Egy pillanatra sem szétesve.
Ha már egyetlen életünk van csak, bármilyen szedett-vedett is, miért ne ilyen processzikus módon jelenjék meg az utókor számára? Úgy tekinthessen rá minden kívülálló, mint aminek mindig is volt formája és határozott iránya. Mely minden egyes kimerevített pillanatában határozottan mozgott valamifelé: változik a háttér, a környezet, a tartás is természetesen, de mindvégig felismerhetően önazonos.
Amúgy meg @Tony_Soprano leírt mindent: https://snitt.hu/ertekelesek/1188284
Tony_Soprano
Időt és türelmet nem kímélve kell a filmet megtekinteni.
Nem kímélve időt, mivel a mozi majd 140 perces, és nem kímélve türelmet, merthogy a derék spanyolok ezen alkotásához utóbbiból bizony jó adagnyi szükségeltetik.
Nem túl nyerő stratégia, ha 6 regény történéseit egyetlen filmbe próbálják nyomorítani. Ezzel valószínűleg Agustín Díaz Yanes forgatókönyvíró-rendező is tisztában volt, mégis megpróbálkozott a majdnem lehetetlennel és a filmnek ez az egyik legnagyobb hibája: a jelenetek legtöbbje úgy követi egymást, mintha az égvilágon semmi közük nem lenne az előzőhöz és nem egy nagy szerves egésznek lennének a tagjai. A kronológia szélsebesen végigvágtat az eseményeken, mi meg csak kapkodjuk a fejünket: az egyik pillanatban Alatriste még a költő Francisco de Quevedo-val javában értekezik a romokban heverő országról, a másikban már Breda ostromát bámuljuk, hogy aztán tíz évet ugorjunk előre az időben egy új jelenethez.
Mindezek mellé az Alatriste majdhogynem teljes egészében Spanyolországnak készült, spanyol utalásokkal, esetleg a spanyol történelem szerelmeseinek, de ezzel különösebb gond nincs, hiszen minden országnak, népnek megvannak a maga hősei.
Ami már zavaróbb, az a rideg érzelemmentesség, mely minden bizonnyal a film túlzsúfoltságából fakad, hiszen egyszerűen nincs idő, hogy a szereplőket tényleg megkedveljük, vagy épp megutáljuk. Pedig a rendező láthatólag próbálkozott, de az a gyanúm, hogy felsőbb utasításra a legtöbb lélekábrázoló, -árnyaló jelenet a vágószoba kukájában végezte.
A felsorolt negatívumok ellenére Viggo Mortensen elegáns visszafogottsággal alakítja a címszereplőt, az operatőri munka dicséretet érdemel: némely kompozíció mintha egy eleven, korabeli Rembrandt, vagy Velázquez festmény lenne…(utóbbi művész „Breda feladása” című képe szó szerint meg is jelenik mind „élő”, mind festmény mivoltában), a kosztümök pedig nagyon szépek, aprólékosan kidolgozottak. Végső soron a Alatriste nem más, mint egy zavaros, de egyébként korrekt kalandfilm.
