Egy középiskolában játszódó történetben titokzatos dolgok történnek. Az egyik lányról, Sol Ki-t nemcsak kiközösítik a többiek, de szó szerint tudomást sem vesznek róla. Amikor új osztályfőnökük lesz, Sol Ki felkeresi a tanár tanácsadását. Meglepetésére az mindent tud róla, sőt azt állítja, hogy… [tovább]
Akmong Sunsaeng (2016–2016) 17★
15' · dél-koreai · sorozat, horror, rejtély 13
1 évad · 12 rész
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 33
Kiemelt értékelések
Well then…..that was BREATHTAKING. Mit ne mondjak így a végére azt kívántam bárcsak hosszabbak lennének a részek mint 15p :c Na de, ez aztán nem volt semmi. Ijesztőnek annyira nem is mondanám, inkább csak erősen akció dús. Megvolt az kicsit sötét világa, de ahogy a fókuszban lévő szereplő által mutatkozott meg külön-külön egyfajta vágy/cél na az AZ teljesen a képernyőhöz szögezett. ◔ ⌣ ◔ spoiler
Egyik legjobb sorozat, amit valaha láttam. Komolyan, csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni, nemcsak a kivitelezés jó, hanem az üzenet is, amit közvetít: hisz néha nem is sejtjük, hogy a kívánságaink milyen veszélyeket is hordoznak magukban. Úgyhogy nézzétek meg, mert nagyon jó! :D
(a végén a csavart a mai napig emésztgetem)
Tetszett az alap ötlet kicsit hasonló mint a Girl from Nowhere. A szereplők jók voltak talán, ha legalább 25 percesek lettek volna a részek még elégedettebb lennék. De végülis nem mondhatom, hogy nem kerek egész így is. Egy morzsányival több információ a tanárról a végére még úgy éreztem kellett volna. Persze akkor oda a misztikuma.
A vizuális részek a tükörrel pedig különösen tetszettek!
Hát, nekem ez olyan 7 és 8 csillag közötti.
A vége miatt 7, mert én egyszerűen nem értem ezt a véget, kicsit olyan „van is, meg nincs is”, talán a nézőre bízzák a dolgokat, de hát, pont ez az, amit nem kellene rá bízni (szerintem legalábbis).
Aztán meg 8 csillagot adnék (és adok is), mert az egész sorozat annyira érdekes, és elgondolkodtató, hogy ilyent még nem láttam. Arról nem is beszélek, hogy részenként van benne egy-egy (vagy több) tanulság. A dolgok pedig, amikről szó van benne, teljes mértékben olyanok, amik egy középiskolásnál előfordulnak.
Összességében jól elkapták a dolgokat, szerintem ennyi időt megérte rááldoznom, tetszett, viszont nem nézném újra.