Az amerikai légikikötőben mindenki az első menetrendszerinti űrjárat indítására készül. Úgy tűnik azonban, hogy nincsen minden rendben az űrhajó körül. Ted Striker, a gép elsőszámú berepülőpilótája ugyanis biztos abban, hogy még további vizsgálatokra lenne szükség, mielőtt elindítanák a gépet.… [tovább]
A folytatás (Airplane 2.) (1982) 60★
Képek 6
Szereposztás
Kedvencelte 10
Várólistára tette 21
Kiemelt értékelések
Nem volt olyan jó, mint az első rész, de kifejezetten jókat lehet kacagni rajta. Persze, ha szereti az ember a helyzetkomikumot és a szóvicceket.
Egy kicsit gyengébbnek éreztem, mint az elődjét, de így sem vall szégyent.
Ezúttal a Holdra megyünk.
A poénok még mindig ülnek, és itt van William Shatner is, aki nagyon jó a szerepében.
Szerintem egy jó folytatás. Van egy jelenet, amit felnőtt fejjel, pár éve vettem észre. Amikor felkészítik a felszállásra az űrrepülőgépet, látszik, ahogy lapátolják bele a szenet. Évekig azt hittem, hogy csak a csúcstechnika és az őskori gőzgép poén része, de pár éve észrevettem, hogy ahová a szenet lapátolják, ott felette van egy felirat, ami így szól: solid fuel. Ami magyarul szilárd hajtóanyagot jelent és így teljesen más megvilágításba helyezte a viccet.
Népszerű idézetek
– Feltehetek egy kérdést?
– Mi lenne az?
– Kérdő formájú megnyilatkozás, információ szerzése céljából.
– Jacobs! Tudni akarok a világon mindent, ami eddig történt.
– Nos, hát nézzük. Először is a Föld kihűlt, aztán jöttek a dinoszauruszok, csak sajnos szörnyen elhíztak, úgyhogy kihaltak és olaj lett belőlük. Aztán jöttek az arabok, és vettek egy csomó Mercédeszt. Aztán Károly herceg elkezdte Lady Di ruháit hordani. Na ezen akadtam ki, kicsórta a legjobb nyári ruháját a szekrényből.
– Itt nem változott semmi.