A vörös Pimpernel (1934) 77% 6★

Többszörösen is magyar vonatkozása alapján szép és idilli lenne kicsit a magyar kultúra saját eredményének tekinteni egy ilyen remek mozi létrejöttét, de meg kell maradnunk a realitások talaján. Bármennyire is csábító a gondolat, a kreatív háttérben és a színen feltűnő magyar gyökérzetek miatt inkább égető és kellemetlen a kérdés, miért nem Magyarországon készült el A vörös Pimpernel mozi, az meg egyenesen kétséges, velünk élő klasszikus maradt volna-e a darab, ha véletlenül nem az angol filmipar, hanem a Hunnia Filmstúdió finanszírozza és kivitelezi ezt a mindenidők kardozós-szerelmes eposzát…

Mert hogy ez a film egy „leg”, az egészen biztos, legalábbis a jövőbe mutató irányadóként mindenképpen. Bár kosztümös kalandfilm a köbön, megdöbbentő módon szűkös a cselekménye és kevés mutatványozós akció zajlik a színen – mondhatni, a kardvívás hollywoodi látványossága valamiféle thrillerszerű konspirációs játékká alakul, amiben mindenki a legjobbkor igyekszik kijátszani a kártyáit, leplezni szándékait és személyiségét, motivációját. Ezzel a stilisztikai eltolódással több tér nyílik a színészi alakításoknak is, és hát Leslie Howard magabiztosan le is nyúlja a show-t mindenki más elől. Egyrészt nagyon jól áll neki a szerep kétarcúsága, másrészt tetőtől-talpig angol gentleman kisugárzása miatt imádja a kamera, harmadrészt remek kémia él közte, Oberon és általában véve az egész hangulat, díszlet, megfestett miliő között – nem kérdés, hogy ő a legtökéletesebb Pimpernel, ha a mozi elképzeléseihez híven nem egy kardcsattogtatót, hanem minden hájjal megkent, nemes lelkű köpönyegforgatót keresünk a figurában…
Szerencsére a film más téren is bővelkedik finomságban, a francia forradalom vérgőzös mindennapjainak hangulata például nagyon eleven, a társadalmi földrengés mögötti emberi tragédiát, a tucatjával hulló fejek horrorját korához képest remekül ábrázolja (még ha az ember úgy érzi, olyan ez a francia forradalom, mint a téli palota ostroma volt – ki tudja már, mi és hogyan is zajlott le pontosan).Mint írtam, a film meglehetősen takarékosan bánik az akcióval, cselekményének legemlékezetesebb pillanatai is szalonokban játszódnak. Hogy ennek ellenére izgalmas végig, az bravúr, az meg egyenesen csoda, hogy így is kalandfilmként él az emlékezetünkben, hiába van híján a valódi látványosságnak. A magyar szinkron jó, illetve mivel jellemzően ebből a filmből is főleg kalózkópiák és a digitális felújítást mellőző verziók keringenek szerte a neten, a sok rizsporos parókás, elmosódott fickót olykor nem is nagyon tudjuk másról megkülönböztetni, csak az ismerős orgánumokról…

Sikerült, jó, sajnos elég öreg film A vörös Pimpernel, aminek bár klasszikus mivolta megkérdőjelezhetetlen, az idő próbáját azért a néző saját ízlésének függvényében fogja kiállni. Én megszavazom neki a szinte-már-halhatatlanságot.