A születés (2022) 78% 4★

Nagyon pozitív élmény volt ez a film. Erősen szkeptikusan ültem be rá, mert tényleg nem tudtam, mire számíthatok egy koreai pap történetétől, de nagyon hamar rádöbbentem, hogy bár a kereszténység és a hit központi szerepet tölt be a filmben, de mégsem nyomja teljesen agyon. Kim András ma Korea védőszentje, de mégsem akarták lenyomni a torkunkon, hogy kiválasztott, vagy csodákat tesz (az egyetlen kicsit természetfelettibb elem a történetben, mikor egy álomban megérzi, hogy Koreában épp megölik a barátait), hanem végig rendkívül emberi maradt – egy nagyon bátor, és egyébként végtelenül művelt fiatalember, de ember.
És igazából ez az utolsó mondat meg is mutatja, miért szerettem meg ezt a filmet – egyszerűen Dae Geon/András karaktere volt benne roppant szerethető. Tizenöt évesen, mikor elkerül először Makaóba, majd a Fülöp-szigetekre, aztán vissza Shanghai-ba, és sok viszontagságon át Koreába, még egyáltalán nem tűnik elhivatott hívőnek – sőt, igazából a film egyetlen pontján sem tűnik olyasvalakinek, akinek mindene a hite, és a személyisége egyetlen meghatározó eleme. Fiatalon motiválja a családja, a barátai, az, ahogy ők akarják megőrizni az identitásukat egy olyan országban, ami nem fogadja el (érdemes megjegyezni, igazából egyszer sem akar erőszakosan, vagy látványosan téríteni – nem hittérítőnek készül, hanem papnak, és ellenzi is az erőszakos térítést), később a két társa (és egyikük tragikus halála), a mentorfigurák elismerése, és nagyon sokszor egyszerűen a tanulás. Látványosan imádta a nyugati nyelveket, a földrajzot, a hajózást, a történelmet – a kereszténységen keresztül lett hozzáférése ehhez a tudáshoz, de ezt ugyanúgy alkalmazta és terjesztette, mint az evangéliumot. Sok szempontból meghalni sem a hitéért, hanem a barátaiért halt meg, és dühítette, amikor valaki követni akarta. Nem tudom, hogy a film mennyire hitelesen követi az életét, de ha tényleg ilyen műveltségű és ilyen attitűdű ember volt, akkor több hasonló keresztény kéne a világnak.
Yoon Shi Yoon előtt le a kalappal, a játéka, ahogy a nyelvek között vált, mindenben volt valami megragadó, de hozzá akarom tenni, hogy kellemes meglepetés volt sok európai színészt is látni a szereplők soraiban. Ráadásul az akcentusok olyan tökéletesen hangzottak, hogy az sem lepne meg, ha tényleg kicsit multinacionális produkció lenne, és valóban francia és brit színészek is játszottak volna benne.
Merem ajánlani – kicsit hosszú, de nagyon szép és elgondolkodtató film, nem elsősorban a vallásról.

Nekem ezt újra kell nézni – annyira tömör volt, annyira sok minden történt, és annyira sok minden hangzott el, hogy biztos lemaradtam sok fontos apró részletről. Két és fél óra, de nem éreztük hosszúnak, mert nagyon gyorsan elment, és nem volt benne sehol üresjárat.

Tetszett a film stílusa: sokszor kicsit dokumentumfilm szerűen, megfontoltan adagolta a történelmi tényeket, sokszor maga Degon narrált/mesélt. Egy igazán alaposan felépített életrajzi film, és nagyon jó, hogy nem mentek el az akciófilm/kalandfilm irányba, és hogy nem fulladtunk bele a vérbe. És az is tetszett, hogy soknyelvű volt: sokszor egy beszélgetésen belül is ott volt két-három-négy különböző nyelv.

Nagyon örülök, hogy nem a valláson/hiten/térítésen/keresztényüldözésen volt a hangsúlyt, és hogy nem ragadtunk bele abba, hogy Kim Degon volt az első koreai születésű katolikus pap. És az is jó volt, hogy nem farigcsáltak az alakjából vmi ájtatos-csodatévő-hittérítő szentet (és nem is azért avatták szentté….) Csak megmutatták az egyszerű embert, aki bár papnak készül, de nyitott a világra és sok minden más is érdekli. Az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor a hajón engedik, hogy ő csinálja a helyzetmeghatározást – és amikor az út végén nekiadták, úgy tudott örülni a szextánsnak, mint kisgyerek a csokinak.

Kicsit tartottam ettől a filmtől (féltem hogy túl vallásos lesz, meg túl véres), de végül a fesztiválon a három közül ez érintett meg a legjobban.

Leszögezem, hogy nem én vagyok a célközönsége a filmnek (nem tudok szimpatizálni a keresztény hittérítőkkel, bocsi…), csak barátnőm miatt ültem be rá.

Borzasztó élmény volt. Eltelt 2 és fél óra és nem ismertem meg a főszereplőt. Olyan volt az egész, mint egy nagyon száraz, unalmas dokumentumfilm. 5 percig se maradtunk egy helyen, mindenki bolyongott mindenfelé, szerintem legalább 15x szerepelt dátum, hogy 1842 Itt meg Ott. Követhetetlen volt, ki miért hova kivel hogyan ment, ki kinek a kicsodája. Merengős, hangulatfestős részek alig voltak. (Miért lett ilyen erős a hite a főszereplőnek? Megingott-e valaha? Fizikailag mennyire terhelte meg az állandó utazás?)

Biztos sokaknak bejön ez a stílus, nekem nagyon nem. Olyan, mint a Némaság, csak még nyögvenyelősebb. (Az is szörnyű volt egyébként.)

Csak azért 2 csillag 1 helyett, mert a kereszténységre azt mondták a végén, hogy „boszorkányos szekta”, ami nagyon tetszett. :D