A remény receptje (2015) 79% 37★

Nagyon lassú lefolyása van a filmnek, pedig olyan gyönyörű.

Ne kövessük az ösvényt, bármerre vezet. Inkább arra menjünk, amerre nem vezet ösvény. És hagyjunk nyomot. (Japán közmondás) Ez még akár, mint a jó közmondások, közhely is lehetne. De aztán mégsem.

Dorayaki (どら焼き, どらやき, 銅鑼焼き, ドラ焼き) Hansen-kórral. Talán az ilyen filmre mondják, hogy szép (de nem vontatott), lassú film, érdemes végignézni (nem muszáj moziba menni miatta), a végén a bölcsesség pillanata is eljön. A japánoktól már ismert élet és halál tisztelete itt tanítani való módon jelent meg. Ültess egy fát majd sírkő helyett. Az elmaradhatatlan cseresznyefa virágzás is megvolt. Nem a babfőzés receptjét fogod megjegyezni.

Szeretem a csendes és egyszerű filmeket. Amikor nem beszélik agyon a történetet. Amikor minden szónál kifejezőbb egy-egy mozdulat, pillantás, képi megjelenítés. Amikor nincs rohanás. Amikor nem harsog folyamatosan valami megható/könnyfakasztó giccses zene – hanem csend van. Hallani a gondolatokat a sajátot is és van idő belefeledkezni a pillanatokba.

Eléggé sokrétű. szép film, érdekes mondanivalóval.
Eleinte egyszerű főzős filmnek indul, ahogy a kicsit morcos Sentaro egyengeti dorayaki üzletét, ahova betér egy öregasszony, aki részmunkaidőben szeretne ott dolgozni.
Sentaro persze eleinte elhajtja, de amikor megkóstolja a néni bab pasztáját, meglágyul a szíve.
Sok minden ugyan nem történik benne, inkább a magányról, és annak „feldolgozásáról” szól. Tokue eleinte fura öregasszonynak tűnik, de ahogy telnek a percek, megértjük őt is, Sentarót is, megismerjük múltjukat, és segít abban, hogy kicsit pozitívabban szemléljük a világot.
Szerepel még benne egy iskoláslány, akit nem éreztem annyira erősnek, inkább közvetítő szerepet tölt be Sentaro és Tokue között.

Nagyon kedves és szelíd film, de sajnos beleesett a „túl sokat markol, de keveset fog” hibába. Habár majdnem kétórás, én nem figyeltem meg semmilyen különösebb karakterkidolgozást, nem volt egységes üzenet, amit átadott volna. Minden témának – amik egyébként érdekesek lettek volna – csak a felszínét kapargatta, de nem mélyedt el a dolgokban. Kár.

Azért a hangulat ott volt. És mindig megbizonyosodok róla, hogy egy virágzó cseresznyefa az egyik legszebb látvány a világon.

Kellemesen lassú történet, de nem ártott meg neki, enged elmerülni abban a különleges cseresznyevirág-illatú japán valóságban, ami nem tudom, hogy létezik-e még, de ebben a filmben nagyon jól esett megtapasztalni. Nagyon kedves volt minden szereplő (na jó a tulajdonosnő nem), igazi életszeretet áradt a 76 éves beteg Tokue-ból, amit átvehetünk tőle, megnézve ezt a filmet.
Dorayakit akarok!!!

Nagyon lassú történet, de nagyon szép. Szerintem érdemes megnézni. Tetszett a mondanivalója is és Tokue-san (az idős hölgy) életszemlélete. Ő is lett a kedvencem.

Jajj, nagyon szívfacsaróan szép, tipikus japán film (nagyon lassú cselekménnyel) akinek nincs megszokva, annak kicsit furcsa, de könnyeket csalt a szemembe.

Évekkel ezelőtt mentettem le, azóta ott várt rám. Múlt héten kezdtem neki, de csak apránként tudtam vele haladni. Nagyon kis kedves történet, lassan bontakozik ki, nem csattan nagyot, de mégis megmarad benned egy boldog utóérzés.