A postás mindig kétszer csenget (1946) 75% 23★

Nem nagyon tetszett, mármint érdekesen kezdődött, de aztán az egész tisztára összevisszaság lett, szereplők rettentően irritáltak, sok olyan jelenet volt ahol már kínomban nevetem, számomra sok volt ez a film.
Lana Turner olyan semmilyen volt, azon kívül hogy elég idegesítő, John Garfield annyira nem volt vészes.
Úgy halottam hogy a könyv elég jó, szerintem valamikor elolvasom, de ez a film nem az én filmem. :D

Nekem ez nem tetszett. Hiába James M. Cain, film noir, Lana Turner… Egyrészt a narraláson meg a cselekményen kívül olyan sok film noir elemet nem is találtam, egyáltalán nem volt sötét, a hangulata sem, a fényképezés meg végképp. Lana Turner annyira nem femme fatale, inkább egy buta szőke, aki se nem rejtélyes, se nem vonzó, halálos meg végképp nem. Igazából sántított itt minden, zéró feszültség, a végén pedig az egymás ellen fordulás is inkább nevetséges volt, mint izgalmas. A Jack Nicholson-féle változatot nem láttam, de ennél csak jobb lehet.

Lehet, hogy nekem voltak túl magas elvárásaim, de talán kicsivel több rejtélyre számítottam. Akárhányszor szembe találkoztam a film címével, mindig rettegést asszociáltam hozzá már gyerekkorom óta. Most már tudom, hogy indokolatlanul.
Mindez nem is lett volna baj. A problémám az volt a filmmel, hogy Lana Turner – nem tudom, hogy a karaktere kívánta-e meg ezt, de – mérhetetlenül semleges és teátrális volt. Nem lett szimpatikus sem a színésznő, sem a karaktere. Irritált, nem tudtam vele együttérezni. Cora motivációit nem értettem. Sem a múltjában, sem a film jelenében. spoiler Az egész film hemzseg ezektől a motivációs zsákutcáktól. Frankről meg a lábairól nem is beszélve. Hát ott is az a mexikói rész… számomra érthetetlen. Ezek után nagyon kíváncsi lettem a könyvre.