Alain Delon ebben az 1994-ben forgatott filmjében egy elismert szülészprofesszort játszik. Mindent elért, szerető feleség és kislány, szakmai siker, szép szerető. Egy nap azonban egy névtelen telefonhívásra mindez bizonytalanná válik, mert megfenyegetik, hogy bűnössége miatt meg fogják ölni. A… [tovább]
A plüssmackó (1994) 1★
Szereplők
Várólistára tette 5
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
Rettentően érdekes mozi, és nagyon is illik Delon kilencvenes évekbeli filmes projektjeinek sorába. Ebben az időszakban érezhetően lerázta magáról a nyolcvanas évek tarka és hangos zsánerfilmjeit, helyettük mintha a hatvanas-hetvenes évek fordulójának művészileg kidolgozottabb, összetettebb mondanivalóval bíró alkotásait akarta volna megidézni. Az Egy bűntény és A plüssmackó is Georges Simenon-adaptáció, mindkét filmet Jacques Deray rendezte, anyagilag mindkettő megbukott, viszont a bennük felélesztett újfajta Delon hős nagyon is működő figurának bizonyult – a kétezres évek elején született minisorozatokban is találkozunk majd ezzel az önmaga öregedésével megbékélt Szamurájjal…
Mint minden Delon film, A plüssmackó is reflexió a sztár saját énjére, és ez esetben már kimondottan pikáns a mozi felkavaró csattanója és az erősen a nézőre bízott, mindenképp nyugtalanító végkicsengése. A film főhőse vérbő deloni karakter, egy nagyvilági életet élő, sikeres, körülrajongott sztárorvos, aki korára fittyet hányva hódítja a női szíveket. A körülötte lévő embereket elbűvöli és megbabonázza, de vonzerejével akarva-akaratlanul vissza is él, bánt és megnyomorít – a derűs külső mögött egy tagadhatatlanul életigenlő, lüktető, de a cselekmény előrehaladtával egyre bizonyosaban romlott ember ismerszik meg karakterében. A történet afféle szembenézés-história, önismereti utazás, mi pedig tudjuk, egy deloni hős nem törik meg ennek súlya alatt, méltósága és tartása akkor is sziklaszilárd, amikor látszólag elfogadja sorsát és beletörődik az elkerülhetetlenbe.
Történetszövés szintjén a film meglepetése egyértelműen a spoiler. Ez a bizonyos meglepetés rengeteg olyan gondolatfutamot elindíthat bennünk a levezető képsorok és a stáblista alatt, amikre amúgy nem is számítottunk addig. Ezek közül egyet sem fogok lelőni vagy kifejteni, tessék elhinni: ez a film bizony velünk marad, a nyilvánvalónál sokkal távolabbra mutatnak az általa felkavart érzések.
Azonban nem minden arany, ami fénylik… A plüssmackó sajnos több fronton is elváráson alul teljesít. A benne felvonultatott színészi munka Delont nem számítva közel értékelhetetlen, Francesca Dellera ugyanolyan kínos és közönséges, mint Arielle Dombasle volt Belmondo mellett Az őserdő lányában. Deray filmjei sosem a finom részletek precíziós megtervezéséről voltak híresek, itt is inkább és szinte egyedüliként a létrehozott hangulat dominál a mozi arculatának meghatározásakor. A zene viszont jól sikerült.
Megadom rá a hetest, noha reálisabb volna egy hatos vagy egy ötös, ám a kétértelműséget kedvelő, a továbbgondolásra fogékony közönségre biztosan hatást fog gyakorolni a végkifejlet. Emiatt vagyok elnéző, meg természetesen Delon miatt.
