A mumus (2023) 66% 125★

Fárasztó, kifejezetten gyenge, hirtelen ijesztegetésekre építő film, ostoba szereplőkkel.
Háttérzajnak jó, másra nem nagyon.

Én nem tudom mit vinnyog a nép, ez kifejezetten jól sikerült! Nekem pl határozottan újranézős lesz. Jó persze, Oscar eső nem fogja fenyegetni ezt az alkotást, de ahhoz képest, amiket mostanában horror alcím alat kiadnak, nahát azokhoz képest igazi felüdülés. Tényleg ijesztő! Hátborzongató, szórakoztató és a gyerekszereplők nem idegesítőek, sőt kifejezetten bírtam mindkét csajt. Én azt hittem a kisebbik csajszi lesz a főszereplő, úgyhogy meg is lepődtem, hogy igazából a nővérén volt a fókusz, de ez így volt jó, egy nagyon kemény és belevaló csaj volt. Mondjuk azt azért hozzátenném, hogy a filmtörténelem legidegesítőbb barátnőivel rendelkezik, én el nem tudom képzelni, hogy egy ilyen volumenű és habitusú csaj, mint Sadie miért barátkozott egy rakat r*b*vel, egytől egyik szemétdombra való volt, még az ázsiai is. Nem tudom minek kellett ez a barátnős, meg csajos este szál, kifejezetten gyengítette a szememben a filmet, de szerencsére mást nem igazán tudok felhozni negatívumként. A vége pedig…nos, aki olvasta a novellát, ami alapján elkészült ez a film, jobban mondva, amiből merített az fog is örülni meg nem is. Én még egyenlőre nem tudom eldönteni, hogy jó volt-e ez így, de a novellában a vég az olyan szinten felért egy gyomrossal, hogy még most is érzem az ütés helyét, pedig még tiniként olvastam és igen….már majdnem felnőtt nagykamaszként aznap este, mikor a végére értem a novellának bizony kisvillanynál aludtam el. Én mindenkinek ajánlom a novellát, annak is akinek tetszett a film meg annak is akinek nem, mert azért a kettő nem egészen ugyanaz, inkább csak ímmel ámmal merítget, de azért vannak eltérések…de amiért a Mumus novellára életem végéig emlékezni a fogok az az ahogy King lezárta…az…az olyan volt mint első alkalommal olvasni a Trónok Harcában a vörös nászt. Nem történik mészárlás a vacsoraasztal fölött, tehát nem ezért mondom, inkább csak a vibe meg a feeling olyan.
Nekem tetszett! A novella jobb, de ez sem marad el messze tőle!

Annak ellenére, hogy Rob Savage rendező korai munkája, a Host egy enyhén szólva nevetséges erőlködés volt számomra, új műve a The Boogeyman brutál jó poszterei és előzetese bizalomra adott okot. Aztán ahogy jöttek a produktum felőli negatív visszhangok egyre jobban távolodtam tőle, ám az év végi pótláscunami közepette csak visszacsábított. Bevállaltam, és így utólag hallgatnom kellett volna az első megérzéseimre, ugyanis bőven pozitívan csapódott le.
Tény, hogy kommerszebb eszközöket használ az ijesztésekre (befigyel néhány jump scare), ellenben ezeket mindig kimért, feszült vagy éppen nyomasztó felvezetés előzi meg, nem egy lúdbőrzős creepy pillanatot előidézve. Már a nyitójelenetben megteremti a feszélyező hangulatot, külön kiemelném, hogy rendkívül okosan használja a fényforrásokat, az árnyékokat, a fókuszt, amikre az intenzív operatőri munka az igencsak hangzatos zenével stabilan aládolgozik.
A mumus körüli misztikum úgyszint érdekes, a David Dastmalchian alakította Lester elősztorija az apuka felé módfelett megrázó, ahogy a Marin Ireland (The Dark and The Wicked) által játszott feleség felkészültsége, elővigyázatossága dettó érzékletesen mutatja a gonosz erejét. Nyilván nem dönget Babadook szintet, de ahhoz képest, hogy egy jóformán mainstream-ebb darab a hatása megvan neki. Meglehet, hogy azért lett ennyire lehúzva, mert King sztoriját sok ponton megváltoztatták, de a Quiet Place írói gondoskodtak róla, hogy mindig legyen valami figyelmet igénylő, borzongató, izgalmas, ötletes történés.
A család tagjaival tudtam azonosulni, szorítani értük, megismertetik őket, motivációjukat, tragédiájukat, kapcsolatukat szükségesen feltárják, néhány érzelmesebb pillanattal. A Sadie-t játszó Sophie Thatcher határozottan komoly, Vivien Lyra Blair és Chris Messina is abszolút jók. Nagyon tipikusnak nézett ki a lezárás, de egy kifejezetten elegáns megoldást választottak a készítők, ami baromira jól esett.
Szóval nálam Rob Savage-nak egyértelműen sikerült javítania, sőt vállalom, hogy egy remek horrort hozott össze, baráti másfél órában.

Egynek elmegy, de gyorsab felejtos; szerintem ma mar tobb kell egy horrorba…

Uhh, jesszus. Sejtettem amúgy, hogy kaksi lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire… D:
Ettől még Mormo is izgalmasabb volt. Már ha gyerekes horror… Vagy Grimcutty
Itt B+ annyira irritáló volt az egész banda, hogy eskü a Mumusnak szurkoltam. :s
Az meg egyszerűen röhej, hogy az amcsiknál még mindig nem találták fel a „nagylámpát”…
A kislány is égeti a sok kis xar füzért + ölelgeti a fénylabdát, ahelyett, hogy felkapcsolná a nagylámpát azt csá. De ahogy néztem az egész házban nem volt nagylámpa… + mellé az a rohadt sötétre festett falak… De amúgy nálam a fényfüzér is több fényt ad, mint ami ezeknek az egész házban összvissz volt… tényleg nem értem miért vaksiskodnak állandóan az amerikaiak… főleg horrorfilmekben… =_=

A mumus újabb tétel a Stephen King-feldolgozások egyre gyarapodó sorában, és nem is rosszul sikerült darab. Főleg a film első fele elég jó, hatásos és atmoszférikus horrort ígér, a modern filmtechnikának megfelelő látvány- és hangulati világgal. Mindehhez egy részben jól, részben kevésbé jól kidolgozott személyi vonal is kapcsolódik. Néhány jellegzetesen béna horrorsablon azonban így is becsúszott, ráadásul a végkifejlet néhány kifejezetten bugyuta elemet is rejt, ami fölött nem tud átsiklani a néző figyelme. Úgy is mondhatjuk: olyan King-adaptációt kapunk, ami hozz ennek a műfajnak néhány típushibáját. Ennek ellenére a rendező egy nézhető és korrekt horrorfilmet hozott ki a saját jogán értékes alapanyagból.

Kritika: https://www.roboraptor.hu/2023/06/05/a-mumus-film-kritika/

Ez a film választás már jobban megérte, hangulatot adta a film, a vége haláli volt.
Újra nézős-e: nem, inkább egyszer nézős, ahhoz viszont tökéletes.

Valószínűleg én vagyok a hibás.
Első nézésre a film feléig jutottam, aztán kikapcsoltam, másnap valahogy lement az egész és még mindig azt mondom, hogy a stáblista első soraival felcsendülő Elvis szám volt a legjobb pontja ennek a másfél órának.
Talán a hype miatt. Talán egy igazán jó és ütős valamire számítottam és az bánt, hogy még csak hasonlót sem kaptam.

Szépen kreál horrort a gyászból, de gondolom ez inkább King érdeme. Működik a dolog és egész jól adagolja a történetet ahhoz, hogy a sokkeffekteken túl az is nyomasszon kicsit, hogy mi a jó élet ez? Helyenként persze nagyon didaktikus, főleg a vége, de egyszer simán nézhető.

Sokkal,de sokkal rosszabbra számítottam. Tény és való,hogy nem egy Démonok között, de teljesen nézhető volt. Nekem kimondottan bejött a két főszereplő. Az apuka kicsit nyavalygós volt és sokszor nem értettem, hogy az adott horrorjelenetnél hol is van?!? Ami számomra negatívum,hogy klisés a befejezés.