Kazamaták, sárkányok… és egy finom szörnypörkölt!? A kalandorok betörnek egy elátkozott eltemetett királyságba, hogy megmentsék egy barátjukat, nagy vihart kavarva út közben.
A kazamata zamata (2024–2024) 26★
25' · japán · animációs, kaland, vígjáték, fantasy, sorozat, anime 16 !
1 évad · 24 rész
Szereposztás
Kedvencelte 10
Várólistára tette 21
Kiemelt értékelések
Eleinte eléggé unalmasnak találtam a fantasyba oltott főzőműsort, nem igazán sejtettem, hogy mit lehet ezen 24 részig húzni.
Aztán a közepe felé megváltozott az egész és elkezdett egy nagyjából normális sorozatként működni.
Viszont a szereplők nagyon egysíkúak. Laios szörnyeket akar enni, Senshi főz, Chilchuck örökké morog és Marcille hisztizik. Eléggé keveset tudunk meg róluk és az sem nagyon érdekes, vagy olyan, amit máshol ne láttam volna.
Sajnos a humora sem talált meg, pedig próbálkozik, sokszor untam.
De kíváncsi leszek a második évadra, hogy abból mit hoznak majd ki.
A Dungeon Meshi sorozat egy gasztrotúrába oltott fantasy. Továbbá teljesen abszurd, és talán ezért is lett jó és szórakoztató.
A kazamata csodás zamatára épülő animének van háttere, továbbá egy lezárt történettel rendelkező mangája. Nem a semmibe kalandoznak, van céljuk, követhető, érthető útjuk. Persze a 24 rész után kell még egy évad hogy a végére érjünk.
Buggyant karkaterek (Laios… teljesen kiakasztóan hibbant a hozzáállása. De a többiek is kedvelhető idióták.), érdekes humor és egy fantasy világ ami a szűk kazamatában zajlik nagyrészt. És lények amik benépesítik. Sárkány, pici lábakon járkáló gombák satöbbi, satöbbi. Ezt a Trigger szállítja nekünk, és ők az a stúdió akiknél tökéletesebbet elképzelni sem tudok erre a feladatra. Jól áll nekik ez a felemás színes zokni. Bírtam ahogy megvalósították.
Szerettem a kedves és hangulatos zenéit is. A Bump of Chicken által előadott openingek általában elnyerik a tetszésemet, itt is így volt.
Szóval… tényleg várom az elvileg bejelentett folytatást.
Ez egy zsenialis adaptacio. Hianyoznak a mangabol jelenetek igen, de minden mas zsenialis es tokeletes szerintem. A nemet dub szuper jo, es borzasztoan jol szorakoztam. Remelem lessz masodik evad.
Egy hete ért véget, most jönne a 25-ik rész.
A https://snitt.hu/filmek/a-kazamata-zamata/en-es-a-film/poni szerint egyetlen csütörtök volt idén, amikor nem néztem, és péntekre maradt
Szintén a snitt szerint az 5-ik rész után előlegeztem meg neki a kedvencelést és a 10 csillagot.
Miért? Először is, mert a szereplőket megkedveltem, és akkor már mindegy, hogy mi történik, vagy mit csinálnak, nem? De. De persze ott van az is, hogy A kazamata zamata kiemelkedő figyelmet fordít a világépítésre, az eszközök, az élőlények, a jelenségek és a szokások mind-mind összefüggnek, és kombinációjuk új jelenségeket hoz létre. Mint egy vicc, vagy a matematika. Ehhez kapcsolódik, hogy az akciójelenetek próbálnak a realitás talaján maradni (igazából mindegyik egy kis trükkel, hogy élvezetes is legyen). Meg a szereplők is próbálnak mind önálló aktorok lenni, és senki sem azért létezik, hogy valami szerepet betöltsön.
Tartottam attól hogy a főzést meg az evést unalmasnak találom, én nem szeretek főzni vagy enni, de ez nem történt meg, teljesen emészthet mennyiségben vannak ezek a részek, soha nem sok egyszerre.
Alapvetően nem szeretem itt vezetni az animéimet, de úgy érzem, a Dunmeshi megérdemelte, hogy kivételezzek vele.
Rég láttam ilyen jól megírt történetet (egyetlen időben közeli kivétel talán a Frieren), tipikusan olyan anime, amit szívesen mutatnék be „anime-szűzeknek” – lassan indít, de amikor komolyan veszi magát, kárpótol a lassú bevezetésért, szóval érdemes kitartani mellette. Emiatt sajnálom nagyon, hogy nem készült hozzá magyar szinkron, tuti hogy nagyon jól működne vele :(
Na de miért is dícsérem ennyire? Azért, mert tökéletes egyensúlyt tart az akció és komédia között, és mindeközben egy gyönyörű, részletgazdag világot tár elénk, amelyben mindennek és mindenkinek megvan a részletes történelme, szokásai és kultúrája. Lajos és a bagázs kényszer-vacsipartnerekből igazi csapattá kovácsolódnak a végére és rengeteg színes figurával találkoznak az út során. Nem csak a sztori erős, a grafika is a toppon van, olykor egy az egyben átemeli a mangaka legelnagyoltabb paneljeit hogy hatásosabb legyen egy jelenet :D Szerencsére elég nagy büdzsével gazdálkodott a stúdió, így az olcsó fantasyra/isekaira jellenző CGI-förmedvények itt egyáltalán nem tűnnek fel, minden szörny és harc kézzel van megrajzolva és a harcjelenetek fluidok és mutatósak.
Szívesen ajánlom mindenkinek, aki szeretne némi humort és izgalmat, de nem vágyik könnyfacsaró drámára. De aztán ki tudja, a második évadban még talán az utóbbi is eljöhet, amennyi zsánerváltáson esik át a sztori :D
Azt hittem láttam már mindent, de ez picit gagyi anime. Fantasy főzőműsor az egész, az első pár rész kissé unalmas is és fogtam a fejem mi lesz itt 24 rész. A szereplők full egyszerűek és Marcille 10 percenkénti hiszti rohama idegesítő volt. Jó pontként szolgál, hogy többnyire viccesek voltak az epizódok. Egyébként jó lett volna az ötlet, de nem jött össze.
Népszerű idézetek
Marcille: A félénkség a fejlődés legnagyobb akadálya!
Senshi paskolja Chilchuck fejét: Ilyen ez a fiatalság.
Chilchuck: Megtennéd, hogy nem kezelsz úgy, mint egy gyereket? Annyira kellemetlen! Miért takartad el előlem a szörnyeket? Végül jó döntés volt, de akkor is!
Senshi: Nahát, Chilchuck! Említetted, hogy meghalt az édesapád.
Chilchuck: És akkor mi van?
Senshi: Minden világos. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megtanítsalak valamire. Ülj le! Abba a korba értél, amikor kezdesz kíváncsi lenni, de fontos, hogy meglegyenek a megfelelő ismereteid.
Chilchuck: Miről van szó?
Senshi: Tudod, az embernek is van porzója és bibéje.
Chilchuck sikítófrászt kap.