A gördeszkások (2018) 77% 39★

Na ez egy olyan film, ami megadja azt a pluszt, amitol jo erzes kap el, miutan megnezted. Egy egyebkent gyonyoru temat kap el, amikor elkezdesz felnoni, akarasz tartozni valahova, eltalal valami (vagy valaki), ami tan egy eletre meghataroz. Es mindezt olyan szepen, termeszetesen, erzekletesen adja. Bravuros teljesitmeny ez az operatortol, rendezotol, es a szereploktol ( kiemelve persze a kisskacot).
Ez egy nagyon-nagyon jo film. Nem szol nagy dologrol, megis nagyon nagy dologrol szol.
Es a soundtrack igazi 90-es erzes, kivalo.

Édes 90-es évek, de imádtam benne felnőni <3
Persze nem ebben a 90-es években nőttem fel amiben ezek a srácok, de sok mindenben visszaköszönt a tinédzser korom, gördeszka (én görkoriban, mekkorákat tanyáztam ójaj), zene, pillanatok, valós vagy valósnak vélt problémák, ismerkedés piával fűvel fiúkkal, hovatartozás keresése Persze mindez ugyanúgy igaz más korszakokra is, de én ezt most benyaltam. A főszereplő kissrác zseniális volt, az első perc után imádtam. Még több ilyet.

Azért az elég nagy szívroham amikor egy Jonah Hill filmben elindul a Gyöngyhajú lány :D

Eléggé vicces a dolog mert én egészen biztos vagyok benne, hogy egy fekete deszkás srác a kilencvenes évek közepén nem köpne magából ki ilyen Coelhot megszégyenítő motivációs poszter alapanyagokat mint amiket itt a szájába adnak. Legalábbis nekem fura ez a koncepció de ha még azt el is fogadom, hogy kicsit karakter idegenek a dialógusok sokszor azért van itt más probléma is. Mondjuk maguk a karakterek elég tessék-lássék szinten működnek pl Lucas Hedges karaktere tök érdekes de valamiért természetesen csak akkor lép színre ha emlékeztetni kell minket, hogy „jaj ennek a srácnak nagyon rossz dolga van otthon a családja nagyon kaki látjátok?”. Semmi többet nem tudunk meg róla pedig szerintem érdemes lett volna kicsit jobban rá koncentrálni. Ennél amúgy már csak az anya karaktere pofátlanabb aki ténylegesen csak úgy a plotot kiszolgálva járkál ki-be miközben kb ötletünk sincs róla ki ő vagy, hogy mondjuk, hogy cseszte szét ennyire a családját. Valahogy elkéne fogadnunk, hogy ő az a tipikus fiatalon szült rossz anya aki többet törődik magával és ezt kb közlik velünk ahelyett, hogy jelenetekbe szőnék bele, ahogy azt … hát így filmekben szokás. De kb a főszereplő kissrácon kívül mindenki ilyen nekünk meg csak úgy elkell fogadnunk, hogy ők ilyenek miközben a film kicsit sem próbálja meg ezt kifejteni vagy árnyalni.
Amúgy még ezek után is azt mondom, hogy nem olyan rossz film ez. Van egy bájos hangulata, vannak benne érdekes ötletek amiket sajnálok, hogy nem bontottak ki jobban. A kisfiú főszereplő szerintem teljesen jól hozta a szerepét, a többi srác sem volt rossz, Hedges meg szerintem még jobb lett volna ha kicsit több mélységet és hangsúlyt fektetnek a karakterére mint, hogy „ő a tipikus rossz tesó”. Kicsit átérződött, hogy Hill nem nagyon tudta melyik irányba vigye a történetet úgy, hogy elvitte kicsit ide is meg kicsit oda is aminek az lett az eredménye, hogy plot nem nagyon van, nem teljesen tudni mi is lenne a pontos üzenete a filmnek. Ha valaki szereti ezt a deszkás, elhagyatott lázadó fiatalok hangulatot annak simán bejöhet mert sok tekintetben a film főleg ezt akarja átadni és arra nem rossz kísérlet az már mellékes, hogy nagyon többet nem nyújt.

Csudás 90-es évek-nosztalgia, még akkor is, ha – naná – én ott sem voltam, vagy ott voltam, de nem így, aki meg ott volt és így, annak biztos nem volt ez annyira jó – de mégis, mégis – elkezdeni felnőni mindig rém érdekes, és ez itt hihető és átélhető felnövés, és jaj, azért mégiscsak jó volt a kilencvenesekben felnőni, szerintem akkor volt a kamaszkornak utoljára ilyen király soundtrackje, mint amilyen itt is van neki.

Nem szippantott be annyira, mint amennyire a film elején számítottam, de nagyon tetszett!
Már két éve (minimum), hogy dobálta fel nekem Tumblr ezt a filmet gifek formájában, és biztos vagyok abban, hogy máshol is láttam már. Így igazából már tűkön ülve vártam, hogy egyszer megnézzem, és hát megtörtént.
Imádtam az egészet, ahogy kinézett. Ez a képarány és ez a filter/effekt, ami rá lett dobva nagyon feldobta nálam a hangulatát. Nagyon jól összejött ez a film a rendezővel, és a színészekkel.
Volt pár karakter, akiket jobban szerettem, mint a többit:
– Stevie első pillanattól kezdve olyan aranyos volt. Utána pedig néztem, hogy csak egy évvel fiatalabb nálam a színész :D Persze a társaság hatására később kezdett megváltozni, kicsit aggódtam is érte.
– Fourth Grade számomra szerelem volt első jelenetétől, mivel eszembe jutottak a Tumblr posztok. Úgy megsajnáltam, hogy beszóltak neki a filmezéssel kapcsolatban, miközben a többieknek is milyen gáz vágyálmaik voltak. De a végén olyan kis büszke voltam, arra a filmre.
– Ian szerintem nagy meglepetés ezen a listán. Valahogy nagyon érdekesnek találtam a karaktert. Nagyon kíváncsi lettem volna rá egy kicsit bővebben, mint amennyit kaptunk. Sajnáltam is, a film alatt reménykedtem, hogy megtudunk róla többet (a viselkedésének okát, anger issues stb.)
Számomra Fuckshit volt az, akivel úgy voltam az elején: „oké talán szimpatikus, meglátjuk később”. Aztán annyira lefele zuhant a szimpátiám felé, hogy nagyon nem bírtam a végére. Már vártam a karmát a végén, hátha.
Igazából tetszett ez a slice-of-life típusú film, kicsit több deszkázást vártam, de így is megszerettem. Főleg a végén a film!

Az 1500. film amit látok az IMDb listám szerint. :O
90 perc 90-es évek.

Nagyon valóságosnak éreztem. Nem éreztem úgy, hogy színészeket nézek. Úgy éreztem, hogy ezeknek a kölyköknek az életét látom. Inkább hangulatfilm, de valamennyire azért cselekmény vezérelt. A coming-of-age és a slice-of-life műfaj között így aztán valahol.

Sok témára ránéz a film, könnyedebbekre és olyanokra amikkel mindenki tud azonosulni (valahova tartozni akarás, megfelelési kényszer a barátoknak, bajtársiasság) és nehezebbekre is (bántalmazás, drogok), de egy kicsit bele-bele kap néhány témába, amiket jobban boncolgathatott volna, ha választ közülük egy-kettőt, vagy ha hosszabb mondjuk egy 40 perccel.
Azt gondoltam Stevie és a bátyja viszonyát még jobban bemutatja majd a történet, esetleg a végén szembeállítja ezt a baráti társaságához való ragaszkodással, néhol úgy tűnt hogy efelé is haladunk ,de nem így lett.
A lezárástól talán valami konkrétabb konklúziót, karakterfejlődést vártam, de ahogy írtam a film nem feltétlen akar konkrét cselekmény körül forogni, tanulságot felmutatni.

Habár én még csak készültem az óvodára a 90es évek közepén, azt meg tudom mondani hogy az évtized hangulatát, ami itthon még a korai 2000es éveket is jellemezte, jól hozta.

Tetszett a 4:3 képarány is, és plusz pont az Omega – Gyöngyhajú Lány persze.
Remélem látok még Jonah Hill-től író/rendező munkát.

Érdekes kis nosztalgiázás arról, hogy milyen volt kiskamasznak lenni és főleg milyen volt a 90-es években. De úgy érzem, hogy a film lényegében semmit nem mond, semmit nem tanít sem nekünk sem a karaktereknek, ahhoz pedig túlzottan is vezetni akar és egy teljesen átlagos vonalon, hogy hangulatfilmnek elmenjen. Rengeteg oldalról meg lehetne fogni ezt a milyen lázadó, önkereső fiatalnak lenni témát és sok film próbálja is több-kevesebb sikerrel. Ez is érint lényeges kérdéseket, mint a szociális nyomás, hogy a fiúk végigmennek egy ilyen beavatás-szerű rituálé-sorozaton ahhoz, hogy a saját és egymás szemében férfivá érjenek, érinti a rassz kérdését, a családon belüli erőszakot, a szülőtől való elhidegülést, stb. De mindent csak felületesen, mintha attól tartana, hogy ha von is bármi konklúziót akkor már nem szólhat a 90-es évekről, hanem bekorlátozza magát. Őszintén szólva vannak ennél sokkal jobb portrék is az évtizedet átszövő életérzésről és vannak rosszabb filmek is a tinédzserekről. Teljesen nézhető, de nem kell nagyon emésztgetni, egyszer bőven elég.