A fekete macska (1981) 57% 12★

Bevallom, nekem ez a film tetszett – részben, mert macskás vagyok és nincs egy éve, hogy elhullott a számomra legkedvesebb fekete kandúrunk, részben mert mindig is bejött nekem Mimsy Farmer, részben meg azért, mert Lucio Fulci gennyekben tocsogó horrorjaihoz képest ez a Poe-ihletésében született film kimondottan szolid, mégis nagyon hatásos gótikus-giallós horrornak bizonyult.

Világmegváltásról persze nincs szó, sőt, a kanyarban sem vagyunk Mario Bava és Dario Argento kétségkívül kimagasló művészi finomsággal megkomponált filmjeihez képest, de a végeredmény teljes mértékben megáll a maga lábán. Fulci ötlete a végzetes fekete macskával néha vicces, néha bizarr, de egészében nagyon találó: elvégre fekete macskával mindenki találkozott már, viszonylag gyakoribb vendég a szürke hétköznapjainkban, mint egy cápa, egy óriáskígyó, vagy a tenyérnyi pókok – horrort építeni természetére és a figyelmes személő számára néha alaphangon is kissé misztikus viselkedésére valójában jó ötlet, csak legyen a megvalósítás olyan is.
Fulci pedig összehozta a dolgot, még ha kétségkívül van is az egészben egy kis röhejfaktor. Az általa prezentált hatásmechanizmus kicsit mintha a Végső állomás mozikat előlegezné: itt a szereplők körül lopakodó halál maga a macska, mely előidézi a sokszor banális eseményeket. Általában véve ez a közvetettség jobban is áll a filmnek, kevésbé működnek azok a szekvenciák, amikben maga a macska kezd gyilkolni – de ezek sem válnak soha röhejessé. Külön pirospont Fulci számára, hogy az agyatlant hentet itt nagyon is szolid, de atombiztos trükkfelvételekre cserélte. Így sosem undorító, de mindig egy kicsit sokkoló, amit látunk – ez imponált.
Az utolsó plusz pontot Pino Donaggio kapja, aki csodálatos zenei vezértémát komponált a filmhez, azóta is az oboaszólamot fütyülöm belőle: https://www.youtube.com/watch…

A reális pontszám valószínűleg picit alacsonyabb, de mindenképpen ki akarom fejezni a tetszésemet – ezért hetes.

Nem a legjobb, de nem is a legrosszabb gyilkos macskás film, ami nagyban köszönhető az alapanyagnak és a rendező tehetségének. Időnként izgalmas, de sajnos időnként nevetségessé válik a szereplők cselekedetei alapján. A hangulata jó és Sinkovits Imrét mindig jó szinkronként hallgatni.