Musicalek zóna
Cyrano történetének legújabb filmes feldolgozását a közönség két fő tényező alapján fogja értékelni. Az egyik tényező a méltán közkedvelt remek színész, Peter Dinklage. A másik tényező pedig a musical műfaja. A zenés-táncos történeteket sokan szeretik, sokan ki nem állhatják. Azt viszont mindkét tábornak el kell ismernie, hogy egy dalolászással megtöltött világban könnyű a túlzott érzelgősség csapdájába esni.
A teljes kritikát itt találjátok: https://www.kritizator.hu/a-szerelmes-tyrion-enekel-a-r…
Kapcsolódó filmek: Cyrano (2021)
30 év, 1000 előadás – Exkluzív videóban idézik fel élményeiket A padlás alkotói
https://papageno.hu/intermezzo/2021/11/30-ev-1000-eload…
https://www.youtube.com/watch…
Kapcsolódó filmek: A padlás (1988)
Hush, child, the darkness will rise from the deep
And carry you down into sleep
Child, the darkness will rise from the deep
And carry you down into sleep…
– Mordred's Lullaby
https://www.youtube.com/watch…
Újabb különleges StreamSzínház élmény: ezúttal nem is Magyarországról. Évek óta követem Heather Dale, kelta énekesnő honlapját, és a közelmúltban kaptam egy értesítést, hogy évek munkája után végre elérhetővé vált a Queens of Avalon musical, ami női szemszögből mutatja be a Pendragon legendát. A története szerint Guinevere és Morgana a Tó asszonyánál tanulnak tíz nyáron át gyermekkorukban, Avalon szigetén. Mindketten elsajátítják a mágia alapjait, megtanulják, hogy boldoguljanak, hogy legyenek királynők egy férfiak uralta világban. Mély barátságot kötnek, és megfogadják, sosem hagyják cserben egymást… aztán a barátságuk megtörik, amikor Guinevere Arthur felesége lesz, azé a férfié, akit Morgana minden erejével el akar pusztítani. A vetítésre aprópénzért lehetett jegyet venni, így le is csaptam a lehetőségre: nem bántam meg.
A látványvilág egyszerre borzalmasan egyszerű, és nagyon kreatív. Selyemfestett legyezők, textúrák, maszkok jelenítik meg a legtöbb karaktert: egyedül Morgana és Guinevere az, akiket ténylegesen a színésznők játszanak (illetve Heather Dale egyszer beugrik Lancelot szerepére, eltakart arccal). A színpadkép jellemzően egyszerű, de van fényjáték, tánc, a két karakter betölti a teret. A kosztümök igazából ahogy halad előre a történet, úgy szépülnek: eleinte iszonyúan egyszerűek, a második felvonásban viszont rajongtam Morgana hosszú vörös ruhájáért és fonott hajáért. A zenék közül csak néhány akad, amit ténylegesen a musicalre írtak, egyébként jellemzően Heather Dale számairól van szó – neki évek óta hűségesen követem a munkásságát, így tulajdonképpen végig dúdoltam majdnem az egész darabot.
És akkor maga a történet. Innentől nem tudok teljesen SPOILEREK nélkül beszélni, vagyis néhány ponton azért mesélek a cselekményről is – bár igazság szerint az események eléggé követik a Pendragon legendát, csak az interpretáció változik.
Morgana és Guinevere ebben a változatban mindketten áldozatok: politikai eszközök, nők egy olyan világban, ahol nő nem érvényesítheti az akaratát. A tó asszonya, akinél tanulnak, maga a misztikum, az ősi tudás birtokosa: kimondja, amíg nála vannak, tíz nyáron át védettek és önmaguk lehetnek. A tíz nyár alatt a két lány felnő, Morgana átesik egy szerelmi csalódáson, Guinevere pedig úgy tűnik, ténylegesen megtalálja az igaz szerelmet Arthurban – Morgana ugyan figyelmezteti, hogy a bátyját a hatalom érdekli, és „olyan, mint az apja”, de a fiatalabb lány meggyőződése, hogy mellette a férfi más lesz, és ő az, aki igazán ismeri. A kibontakozó eseményekben végül erősen Morgana felé billen a mérleg: a Queens of Avalonban Arthurról ugyan csak másodkézből hallunk de erősen ellenszenves uralkodóként tűnik fel, aki valóban nagyon hamar hátat fordított a feleségének. Morgana több szinten is gyűlöli: gyűlöli a családja és az apja sorsáért, gyűlöli a saját háttérbeszorítottságáért, és végső soron azért is, mert megmérgezte a Guinevere-rel való barátságát. A második felvonásban a két királynőt már húsz évvel később látjuk viszont: Morgana a mágia mellett maradt, folyamatosan lázadt a sorsa ellen, és megszülte Mordredet, akiből zseniális harcos, és Arthur esküdt ellensége lett. Guinevere ugyan boldogtalan a házasságában (és erősen vonzódik Lancelothoz), de mártírként akarja szolgálni az országát, úgy véli, kötelessége van királynőként.
Heather Dale-nek eszméletlenül jól állt Morgana szerepe, látszott, hogy kicsit rá is írták… már emlegettem a vörös kosztümöt, de ahogy a Mordred's Lullaby-t énekelte, ahogy tényleg egy rémült, háttérbe szorított gyerekből egy nagyhatalmú, bosszúálló varázslónő lett, aki manipulál, és nem adja senki kezébe az életét, hiába ő volt erkölcsileg a „negatív” oldal, gyakorlatilag végig az ő pártján álltam. Tudtam tisztelni, hogy nem adta meg magát az áldozatszerepnek, hogy szembeszállt férjjel, testvérrel, hogy érvényesíthesse az akaratát, és az legyen, aki. Külön értékeltem, hogy a varázsbotja Guinevere-ével ellentétben (ami inkább volt jogar), szinte folyamatosan világított, forgatta, látszott, hogy fegyvere és mindennapi eszköze egyszerre. Tetszett ugyan a konklúzió (ezt már a spoileres szekción belül is spoilerbe rakom: spoiler
S.J. Tucker Guinevere-e kicsit elhalványul mellette (bár az ő hangját és zenéjét is nagyon szeretem) – Morgana vagánysága és misztikussága mellett ő kvázi a lelkes kislányból felnőtt büszke királyné akar lenni, aki a „föld lánya” és a világi élet része. A botja is inkább jogar, mint varázseszköz, szinte sosem használja. De annak ellenére, hogy voltak nagyon jó pillanatai (imádtam, mikor Arthur helyett lelkesítette fel a lovagokat), és nagyon sok klasszikus hibája (például a félrelépése) abszolút megérthetővé vált ebben a helyzetben, mégis úgy éreztem, hogy míg Morgana minden cselekedetén át önmaga marad, addig Guinevere sokszor hipokrit, aki azt sem tudja eldönteni, tényleg szereti-e a férjét. A két énekesnő viszont együtt nagyon jól működött, ha az elején voltak is esetlenebb pillanataik, a musical végére már olyan érzelmeket adtak át, nem mondtam volna meg, hogy nem profi színészek.
Összességében: A Queens of Avalon DVD formában is megszerezhető, és mindenkinek merem ajánlani, hogy ruházzatok be rá. Nagyon jó kis musical, egyedi zenékkel, egyedi hangulattal, és egy különleges értelmezéssel a Pendragon legendáról.
Sink into your mother's arms
The womb that gave you birth
Let her take your secrets back and lay them in the earth
Let her take you in her arms, let her take you home
Leave to her the gifts she gave of flesh and breath and bone.
Sink into your lover's arms
The womb that made you whole
Let her waters slake the thirst you carry in your soul
Let her take you in her arms, let her take you home
Leave to her the dreams you made of honour, steel, and stone.
Sink into your sister's arms
The womb you need not know
Let her fire consume the frame of what you were before
Let her take you in her arms, let her take you home
Leave to her the mysteries of Maiden, Mother, Crone
– The Three Queens
https://www.youtube.com/watch…
Ha már lett ez a zóna, itt is megosztom :D
A Gyűrűk Ura Musical az a színdarab, amit nagyjából azóta az egyik álmom megnézni, hogy tudomást szereztem a létezéséről, és elkezdtem meghallgatni belőle a zenéket. Ez persze teljesen lehetetlennek bizonyult – hozzánk legközelebb is Londonban volt, ott se mostanában, és bár fel-felröppennek hírek arról, hogy lesz újrajátszása, egyelőre ez nem történt meg.
Éppen ezért felcsillant a szemem, mikor megláttam, hogy egy rajongó vette a fáradtságot, és minden felkerült részletet, felvételt, képet összegyűjtött a darabról, hogy a lehető legpontosabban rekonstruálja az egészet – nem mondom, hogy tökéletesen visszaadja, sokszor gyenge a hangminőség, egyes jeleneteknél nincs mozgókép, csak egymást váltogató fotók, de a zene ott van, a történet ott van, képet lehet alkotni a színészi játékról, vagyis ez a felvétel a legközelebbi, amit kaphatok egy tényleges, színház élményhez.
És továbbra is fáj a szívem, hogy nem láthatom színházban. Azon túl, hogy fülbemászó, egyedi, kicsit a kelta zenére hajazó soundtrackje van (aminek két darabját, a Wondert és a Lasto i lamath-t, Galadriel és Arwen dalait zeneiskolában is megtanultam), a látványvilága is gyönyörűnek tűnik. Külön értékelem, hogy nem a filmet próbálták másolni, hanem egy teljesen új, saját interpretációt alkotni Tolkien világáról. Ha fogalmazhatok úgy, kicsit mesésebb az egész, mint a filmes verzió – a tündék, különösen Arwen a nagyon fonott hajával, az arcfestéseivel és az ékszereivel egy fokkal még emberfelettibbnek és földöntúlibbnak van ábrázolva, mint ahogy ott jelenítették meg, ugyanez igaz Galadrielre is a csupa arany ruháival, a hobbitok alapvetően pirospozsgásabbak, kicsit manószerűbbek, nem egyszerűen csak kicsi emberek.
Maga a darab nyilván meg sem közelíti a filmek pontosságát cselekménykövetés szempontjából. Három órás, de tudjuk, hogy még háromszor három óra mellett is kellett némi rövidítés, pedig ott kevesebbet énekeltek. Ugyanakkor összességében követhető az egész, és én egy kifejezetten jó döntésnek tartom, hogy a Gyűrű Szövetségénél még nagyon pontosak, és inkább a Két Toronyból húztak jelentősen. Sok mindent ki kellett hagyni így is, de maguk a főszereplők, az ő kötelékük, a hangulat sötétedése sokkal jobban átjött így, mintha a regény elejét akarják jelentősen gyorsítani.
Akiket színészi játékban is ki szeretnék emelni, az a Frodót alakító James Loye. Nekem köztudottan van egy „soft spotom” a főszereplő karakterére, azóta, hogy először olvastam a regényt: pont az egyszerűsége, az esendősége, a kisember mivolta miatt. És bár nagyon szerettem Elijah Woodot ebben a szerepben, és a mai napig állítom, hogy telitalálat volt rá, James Loye valamit hozzáadott. Talán azt, hogy míg a filmben végig volt egy olyan érzésem, hogy Frodó kezdettől egy zárkózottabb, álmodozó személyiség, itt először egy extrovertált, vidám fiatal srácnak ismerjük meg, aki benne van a balhéban, nevet, táncol, piál, ha arról van szó, és nagyon pofonvágja az egész helyzet. Tényleg a szemünk előtt épül le és dől össze a világa, és a színész nagyon szépen teljesít ennek átadásában. Iszonyúan jó párost alkotnak egyébként Peter Howe Samujával is, a Now and for Always az egyik abszolút kedvenc számom a musicalből. Semmi monumentalitás nincs benne, a két karakter csak ül a majdnem teljesen sötét színpad közepén, és mégis tökéletesen átadja azt a köteléket, azt a barátságot, ami átviszi őket a történeten. (https://www.youtube.com/watch…)
Szintén szeretnék egy megjegyzést tenni Gabriel Burrafato-ra, mint Legolasra – köze nem volt az Orlando Bloom féléhez, alig volt szerepe, de mégis, mikor színpadra került, vitte a jelenetet. A Lothlorienben szépen szólt a hangja, Gimlivel megvolt a dinamikája, nála is, a festett arc, a sötét haj elérte, hogy elvonatkoztassak a korábbi adaptációtól, és Legolast keressem, ne a filmes Legolast. Örültem minden jelenetének. (https://www.youtube.com/watch…)
Illetve még Evan Buliung, mint Aragorn és Carly Street mint Arwen voltak, akik hasonló alakítást tettek le az asztalra. Evan Buliung megint kényszerített, hogy nézzek szembe a saját prekoncepcióimmal: bennem Aragorn azért egy kvázi fiatal hercegként élt mindig. Igen, tudom, Viggo Mortensen is 43 éves volt az első film forgatásánál, de valószínűleg azért is, mert az Arthur mondakörrel van egy erős párhuzam a történetében ez a tény valahogy nekem elkerülte a tudatomat. Kánon szerint is igaz, a történet során a karakter 86 éves (bár jelentősen lassabban öregszik, mint az emberek általában). Evan Buliungról nem tudom, mennyi idős volt amikor a darab színházba került, de egy sokkal leharcoltabb, tapasztaltabb Aragorn jelenik meg a színen, akinek emiatt a vívódása, és a szerelme Arwennel is nagyon másnak hat. A két színész egyébként remekül mutat együtt: a közös duettjüknél gyönyörűen át tudják adni, ahogy az addig kicsit megkeseredett, megfáradt Aragorn összeszedi az erejét, megtalálja a bátorságát, és az addigi, zárkózott állapotból tényleg kivirágzik. (https://www.youtube.com/watch…)
Szóval én rendíthetetlenül reménykedem benne, hogy egyszer még újra színpadra kerül ez a darab, és ezúttal talán élőben is láthatom… addig is örülök, hogy volt ember, aki ennyi türelemmel végigböngészte a netet, és megcsinálta ezt az összevágást. Egyúttal pedig egyre erősebben felmerül bennem egy kifejezetten Stage Play/Musical témájú blogbejegyzés ötlete… amennyit színházba járok, és amennyi felvételt is nézek, igazán ideje lenne már megemlékezni ezekről a történetekről is.