Fanfiction zóna

Valentine_Wiggin
Fanfiction

Levi központú Attack on Titan oneshotot hoztam.
Azt hiszem, hogy eddig a legnehezebb novella, amit ezzel az animével és ezzel a karakterrel írtam (egyébként a leghosszabb is). A oneshotjaim alapvetően függetlenek, de ehhez az íráshoz hozzáadhat, ha már olvastátok tőlem az Áninutot, mert kicsit annak testvére-ellentétpárja. Míg az Áninut egy mélypontról szól, arról az állapotról, amikor látszólag sehová nem lehet fordulni, és az ember lába alól teljesen kicsúszik a talaj, a Lesz még hajnal egy kifejezetten a gyógyulásra és a reményre épülő sztori, még akkor is, ha vannak sötétebb pillanatai.
A mangára nagyon spoileres, az utolsó fejezet alatt/után játszódik, szokás szerint shipping mentes, és az AoThoz kapcsolódó szokásos figyelmeztetések mellett (depresszió, trágár beszéd, kényszerbetegség), ennél megemlítem, hogy különösen az elején elég sok fizikai fájdalom van benne, és végig egy központi téma a mozgássérültség. Szóval akinek ezek is érzékeny témák, azoknak óvatosan. Mindenki másnak jó olvasást kívánok, remélem, tetszeni fog – véleményeket, kritikákat nagyon szívesen fogadok.
https://www.wattpad.com/story/270433659-lesz-m%C3%A9g-hajnal

Kapcsolódó filmek: Shingeki no Kyojin: The Final Season (2020–2021)

Shingeki no Kyojin: The Final Season (2020–2021)

Valentine_Wiggin
Fanfiction

Kikerült a Myth of Er c. Attack on Titan fanficünk ötödik fejezete, Levi szemszögéből. Futólag feltűnik még néhány ismerős, és kicsit elindulnak az események – remélem, élvezni fogjátok!
https://www.wattpad.com/1058367385-myth-of-er-5-fejezet
Egy kis kedvcsináló részlet:
„Mikor a liftben lepillantott a mobiljára, Levi hamar megállapította, hogy negyedórával korábban érkezett a megbeszélt fél nyolcnál – ezt nem igazán bánta, tizenöt perc ácsorgás nem árthatott sokat, és jobban járt így, mintha a metró kegyelmére bízza magát, és késve esik be. Ahogy elérte a megfelelő szintet, és az ajtó kitárult előtte, szinte ösztönösen végigfutott a tekintete a folyosón elhaladók arcán… tudta, hogy lesznek ismerősök, a végigböngészett weboldal dobott még fel pár nevet és arcot, amikkel találkozott már, és amikre nem tudta, mennyire készülhet fel. Az első néhány percben nem szúrt ki senkit, de maradt egyfajta megérzése, – amit egyébként leginkább a gyomorideghez hasonlított volna, és tökéletes harmóniában dolgozott együtt az ezúttal meglepően enyhe migrénjével – ami azért azt súgta, hogy nem lesz zökkenőmentes az első napja.
– Jó reggelt! – azonnal felismerte a háta mögül érkező hangot, ugyanúgy, ahogy egy héttel korábban a telefonban… egy pillanatra összerezzent, de ezt már inkább a megszólítás hirtelenségének tudta be, nem az illető személyének magának.”
– Jó reggelt – fordult meg ő is. Erwin még kabátot viselt, nyilvánvalóan most érkezett. – Tudok várni tíz percet – tette hozzá, miközben a falon lógó óra felé biccentett."

Kapcsolódó filmek: Shingeki no Kyojin (2013–2013) · Shingeki no Kyojin: Kuinaki Sentaku (2014–2015)

Shingeki no Kyojin (2013–2013) Shingeki no Kyojin: Kuinaki Sentaku (2014–2015)

Valentine_Wiggin
Fanfiction

@GokYuuSa-val évekkel ezelőtt belekezdtünk egy AoT fanfiction projektbe, ami egy reinkarnációs AU-ban szólt volna Levi és Erwin barátságáról (nem Eruri, nem shipként kezeli őket). A dolog eléggé félbe maradt a harmadik fejezetnél, pedig meg volt a fejünkben a teljes plot, és most, hogy a manga véget is ért, és az anime is eléggé a vége felé jár, kaptunk egy új lendületet hozzá.
Vagyis a Myth of Er megkapta negyedik fejezetét, és már dolgozom az ötödiken.
https://www.wattpad.com/story/111150178-myth-of-er

Kapcsolódó filmek: Shingeki no Kyojin (2013–2013) · Shingeki no Kyojin: Kuinaki Sentaku (2014–2015)

Shingeki no Kyojin (2013–2013) Shingeki no Kyojin: Kuinaki Sentaku (2014–2015)

GentleRain 
Fanfiction

Nagy sokára megérkezett a folytatás! Lehet olvasni! Az ókori Egyiptomban játszódó Yu-Gi-Oh – Duel Monsters fanficem végre megkapta a friss fejezetét. :)

„– Mégis hogy tudnék megszökni? – A hercegnő olyan ártatlan arcot vágott, amilyet csak tudott. – Te nagy vagy, és erős, én meg csak egy gyenge leány. Ráadásul biztosan sokan vannak a hajón. Még ha fel is érnék a fedélzetre, biztos vagyok benne, hogy a társaid már lesben állnának, hogy elkapjanak. Esélyem sem lenne.
– Végtére is, igazad van – mondta a férfi. – De ha bármivel próbálkozol, leányzó, nem fogok kegyelmezni. Nem érdekel, hogy lány vagy, ha kell, úgy pofon váglak, hogy ottmaradsz, megértetted?”

https://www.wattpad.com/1051440978-a-hercegn%C5%91-%C3%…

Kapcsolódó filmek: Yu-Gi-Oh! (2000–2004)

Yu-Gi-Oh! (2000–2004)

GentleRain 
Fanfiction

Fél év után végre megírtam a „Homonculusszal az élet” következő fejezetét. Lehet olvasni!

„– Magányos lehettél – sóhajtotta Ed. – Nem volt kivel beszélgetni, játszani. Mindezt az apám miatt.
– Megszoktam – mondta halkan a homonculus, de a hangján hallatszott, hogy mennyire letört.
– De most már nem vagy egyedül. – Ed letette a kezében tartott nyúlhúst, és Envyhez araszolva átölelte őt. A homonculus ösztönösen bújt a karjaiba, és hunyta le a szemét. – Most már mindig együtt maradunk. Nem hagyom, hogy apám, vagy bárki más ismét fájdalmat okozzon neked.”

https://www.wattpad.com/1046844428-homonculusszal-az-%C…

Kapcsolódó filmek: Fullmetal Alchemist – A bölcsek kövének nyomában (2003–2004)

Fullmetal Alchemist – A bölcsek kövének nyomában (2003–2004)

GentleRain 
Fanfiction

Na, végre megérkezett a folytatás, és izgalmakból nem lesz itt hiány! Kellemes olvasást! Igen, csak négy hónapot kellett várni. Az ókori Egyiptomban játszódó, Yu-Gi-Oh – Duel Monsters fanficem végre folytatódik. :)

„– No lám, no lám, csak nem a kis Harun az? – kérdezte az egyik rablónak tűnő alak, miközben jobban megnézte magának az előttük álló két fiatalt. – És milyen csinos fehérszeméllyel utazol, öcsém. Ugyan honnan szerezted, ezt a szépséget? Csak nem loptad valahonnan?
– Tágulj az utamból Karim, vagy nem állok jót magamért! – kiabált Harun, és fenyegetően meglóbálta a kardját. – Ha Bakura megtudja, hogy mit műveltek, ellátja a bajotokat!”

https://www.wattpad.com/1002578320-a-hercegn%C5%91-%C3%…

Kapcsolódó filmek: Yu-Gi-Oh! (2000–2004)

Yu-Gi-Oh! (2000–2004)

Valentine_Wiggin
Fanfiction

Eléggé nyakig ülök az írási válságban (ezért is nem érkezik K: Return of Kings REWRITE fejezet – egyszerűen nem bírok megelégedni vele, valami mindig hiányzik), de kaptam egy olyan tanácsot, hogy írjak amihez épp jön az ihlet, szóval ennek eredményeképpen azért sikerült alkotni egy oneshotot. Az ihletadó egyébként a Final Fantasy XV-ön kívül a forgalmi vizsgára készülés, és annak minden szépsége volt: de ez utóbbit idővel sikerrel kigyomláltam a végleges ficből, csupán rejtélyesen részletesre sikerült vezetésleírások maradtak…
Az írás maga két idősíkon zajlik: az egyik szál a végső csata alatt, a másik tíz évvel korábban, a Kingsglaive idejében. Noctis és Nyx útjára, döntéseire, és a tíz éves távolság dacára egymásra gyakorolt hatásukra fókuszál.
https://www.wattpad.com/story/248979982-mi-volt-a-neve

Egy rövid részlet:
„- A Pallosok a mágiára támaszkodnak – rázta a fejét a nagydarab férfi. – A király halálával fegyvertelenek lettek.
– De mégis kitartanak – szólt közbe Prompto, és a hangjából kihallatszódott a csodálattal vegyes reménykedés – Több mint tíz éve.
Noctis nem szólt közbe. A fiatal király volt az egyetlen a négyesből, aki végig csak némán ült az egyik irodai székben, és szinte szórakozottan forgatta a gyűrűt a középső ujján. A tekintete a távolba révedt, és enyhén ráncolta a homlokát, mintha valamin gondolkodna… a tíz év alatt kinőtt szakáll, és a fekete, aranygombokkal és zsinórokkal díszített királyi viselet így is idősebbnek láttatta, de valahogy ezzel az arckifejezéssel mintha még éveket öregedett volna. Amikor Cor Leonis – aki az íróasztalának támaszkodva csak néha pillantott a négyes felé – elkapta a tekintetét, egy másodpercre azt hitte, nem is Noctisszal, hanem a hajdani Regis királlyal néz szembe… a fiatalember mélyen ülő, szürkéskék szemeiben ugyanaz a megmagyarázhatatlan, ősi kimerültség tükröződött, ami egykor az apjáéban.”

Kapcsolódó filmek: Az ősök gyűrűje: Final Fantasy XV (2016) · Brotherhood: Final Fantasy XV (2016–2016)

Az ősök gyűrűje: Final Fantasy XV (2016) Brotherhood: Final Fantasy XV (2016–2016)

7 hozzászólás
Zakuro 
Fanfiction

Hali mindenkinek :3

E hónapban vágtam bele egy egészen új tematikájú fanficbe, amit már nagyon, nagyon régóta terveztem – mielőtt azonban ezt megosztanám, elmesélnék egy sztorit.
Az egész az érettségihez vezethető vissza (biztos mindenki átesett már rajta, vagy ha nem, majd fog – nem kell félni tőle, nem olyan rossz ez, ennél már csak rosszabbak jönnek). Ekkortájt két… Azaz, három dologgal foglalatoskodtam leginkább, ha a tanulást is beleszámítjuk: Harry Pottert olvastam, és Harry Potter fanficeket olvastam, a Merengőn. Már ekkor elkezdtem magamban felépíteni egy ficet, de nagyon sokáig, nem kezdtem vele semmit – eddig.
Dióhéjban: a sztori a HP univerzumban játszódik, a Tekergők idején spoiler. Valamint, az eddigi legigényesebb és legtöbb munkával járó borítóval rendelkezik, amit eddig Wattpadra feltöltöttem (általában lusta vagyok az ilyen finomságokhoz, pedig lehet, nem kellene).
„Röviden” ennyi lenne, köszönöm annak, aki átfutotta :3
https://www.wattpad.com/story/242915055-egyszer-r%C3%A9…

GentleRain 
Fanfiction

Hosszú idő után megérkezett a friss „Eltörölt jövő” fejezet. Igen, végre volt erőm megírni. Remélem, tetszeni fog nektek. Az építő jellegű kritikákat örömmel fogadom. :)

„– Tudod, simán megölhetnélek itt és most, Azula hercegnő – mondta halkan Ursa, szavai nem voltak többek suttogásnál, de a hercegnő gerincén mégis végigfutott a hideg. Mintha a saját hangját hallotta volna, ami megrémisztette. – Azonban, ha most meghalsz, azzal én nem érek semmit. A halálodból semmi hasznom nem származna. Inkább hagyom, hogy abban a tudatban élj, hogy bármikor végezhetek veled. Nem vagy olyan erős, mint hiszed és olyan okos sem vagy.”

https://www.wattpad.com/968187179-elt%C3%B6r%C3%B6lt-j%…

Kapcsolódó filmek: Avatár – Aang legendája (2005–2008)

Avatár – Aang legendája (2005–2008)

GentleRain 
Fanfiction

Végre megérkezett a friss „Homonculusszal az élet” fejezet! Az építő jellegű kritikákat örömmel fogadom. :)

„– Lehet, hogy Ed nem fog megölni, mert van lelkiismerete, de sajnálatos módon, én csak egy homonculus vagyok – mondta egyszerűen Envy. Élvezettel nézte, ahogy a férfi szemei kitágulnak a rémülettől. Félt, halálra volt rémülve és Envynek ez nagyon tetszett. – Nekem nincs lelkem, így ennélfogva lelkiismeretem sincs. Engem nem akadályoz meg holmi emberi érzés abban, hogy kitekerjem a nyakad, ember. Bár igazság szerint, szívesebben játszadoznék még veled egy kicsit, hiszen rengeteg fájdalmat okoztál annak, aki számomra a legkedvesebb. Azonban…
Envy nem fejezte be a mondatot, nem is volt értelme. Ed hirtelen ocsúdott fel, ahogy egy hangos reccsenést és hangos üvöltést hallott.”

https://www.wattpad.com/954310885-homonculusszal-az-%C3…

Kapcsolódó filmek: Fullmetal Alchemist – A bölcsek kövének nyomában (2003–2004)

Fullmetal Alchemist – A bölcsek kövének nyomában (2003–2004)