Összes trivia

Pistee66 

Walter Hill néhány évvel a film megjelenése után egy interjúban elmondta, hogy az ő változata sokkal sötétebb hangulatú és teljesen más szerkezetű volt. Legjobban a befejezése különbözött a végső vágástól. Nagyon nem tetszett neki a stúdió által erőltetett változat és úgy véli ezzel teljesen tönkretették a filmet. Ebben az interjúban elmondta, hogy James Spader nagyszerű munkát végzett.

Egyébként négy különböző változata létezik a filmnek.

[www.imdb.com]

Kapcsolódó filmek: Szupernova (2000)

Szupernova (2000)

Kapcsolódó művészek: Walter Hill · James Spader

S_Bíborka 

Wolf 5 hónappal a forgatás előtt elvitte Roe-t a nashville-i CMA fesztiválra. A férfi még soha nem járt Nashville-ben, és Wolf azt akarta, hogy Roe lehetőséget kapjon arra, hogy testközelből megtapasztalja és elmerüljön az igazi country zenei életben. Azt is megszervezte, hogy ők ketten együtt legyenek a színfalak mögött az utolsó esti előadáson a barátaival, a Little Big Townnal, hogy Roe megtapasztalhassa, milyen érzés igazi countrysztárnak lenni, átélhesse a buszon töltött idejüket a show előtt, a színfalak mögött, majd azt is, milyen érzés élőben fellépni 60 000 rajongó előtt. Ízelítőt kapott milyen a backstagebenvárakozni, hogy fellépj, és aznap este a Nissan Stadionban való fellépésben: Thomas Rhett, Keith Urban, Little Big Town és Luke Bryan. Wolf és Roe csak néhány méterrel sétált mindegyik előadó mögött, amikor színpadra léptek, hogy fellépjenek. Roe és Wolf is azt mondta, hogy ez egy felemelő, egyszeri élmény volt.

Kapcsolódó filmek: Örökké a csajom (2018)

Örökké a csajom (2018)

eve58 

A filmet nyolc nap alatt forgatták le.

[imdb.com]

Kapcsolódó filmek: Elvetemültség (2018)

Elvetemültség (2018)

Virtual_Angel 

A második forgatási egység rendezője, John Jordan nem volt hajlandó viselni egy bombázójelenetben a biztonsági övet, kiesett a nyitott faroktoronyból 1200 m-es magasságon és szörnyethalt.

[hu.wikipedia.org]

Kapcsolódó filmek: A 22-es csapdája (1970)

A 22-es csapdája (1970)

Virtual_Angel 

Bemutatásakor a kész filmből kivágatták a strandjelenetet, mert túl merésznek találták Ruttkai Éva kétrészes fürdőruháját.

[kritikustomeg.org]

Kapcsolódó filmek: Egy pikoló világos (1955)

Egy pikoló világos (1955)

Kapcsolódó művészek: Ruttkai Éva

Virtual_Angel 

A kincs rejtekhelyéül szolgáló Tapolcai-tavasbarlang forrásának vize a film forgatását követően, az Eocén program és a közeli bauxitbányászat miatt 1982-ben elapadt, és csak 16 évvel később, 1998-ban jött vissza újra.

[hu.wikipedia.org]

Kapcsolódó filmek: Csak semmi pánik (1982)

Csak semmi pánik (1982)

Virtual_Angel 

Csöpi a térképésznél lezajlott bunyó végén a csillárra akasztott gengszternek (Hunyadkürti István) a Művészetpolitikánk időszerű kérdései című tanulmánykötettel kedveskedik, hogy ne unatkozzon. Mulatságos és merész fricska volt ez akkoriban a pártvezetés felé, hiszen a könyv szerzői között az MSZMP KB olyan prominensei szerepeltek, mint Kádár János, Aczél György, Óvári Miklós és Pozsgay Imre.

[hu.wikipedia.org]

Kapcsolódó filmek: Csak semmi pánik (1982)

Csak semmi pánik (1982)

Kapcsolódó művészek: Bujtor István · Hunyadkürti István

Virtual_Angel 

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

A felrobbantott Mercedes-Benz Reviczky Gábor kocsija volt, amit Béres Ilonáéktól vásárolt 1979-ben. Mivel a kocsi már nem volt jó állapotban, és sokba került volna a felújítása, így örömmel ajánlotta megvételre a filmeseknek, csak annyit kért, hogy a motorját tartsák meg emlékül.

[hu.wikipedia.org]

Kapcsolódó filmek: Csak semmi pánik (1982)

Csak semmi pánik (1982)

Kapcsolódó művészek: Reviczky Gábor · Béres Ilona

Virtual_Angel 

A gondnok leírása alapján készített fantomképek egyike látható Dobray György 1979-es Az áldozat című filmjében, illetve később a Linda című tévésorozat Oszkár tudja című epizódjában is.

[hu.wikipedia.org]

Kapcsolódó filmek: Csak semmi pánik (1982) · Linda (1984–2002) · Az áldozat (1980)

Csak semmi pánik (1982) Linda (1984–2002) Az áldozat (1980)

Kapcsolódó művészek: Dobray György

Virtual_Angel 

A filmben valamennyi szereplőt a becenevén ismerünk meg. Ennek a megoldásnak az volt az oka, hogy Bujtor kerülni akarta filmjében az elvtárs megszólítást.

[www.mafab.hu]

Kapcsolódó filmek: A Pogány Madonna (1981)

A Pogány Madonna (1981)

Kapcsolódó művészek: Bujtor István