Kedvenc
Na jó, legjobb barátnőm éppen elfoglalt (ő vett rá, hogy nézzem), úgyhogy ide írom le, mit érzek most. Az előbb fejeztem be.
Kicsit elérzékenyültem. Nem csak most, hanem néha közben is spoiler. Igazából csak annyit akarok írni, hogy hihetetlen, milyen könnyű életem van. Tudom, hogy ez egy részben fikcionális történet, de akkor is, ezer meg ezer nálam sokkal erősebb, kitartóbb, csodálatosabb és bátrabb nő járt előttem a Földön, és ebbe nem gyakran gondolok bele, de rengeteg mindent nekik köszönhetek. Jézusom, mi mindenen mehettek keresztül. És végig arra gondoltam, hogy basszus, tényleg innen indultunk. Bárokban bujkálásból meg semmibevett női sportolókból, meg a félelemből, hogy kitagad a családod/börtönbe zárnak, ha meleg vagy… (Maxék történetét ugyan nem tudom átérezni, de nyilván az ő nehézségeik láttán is megszakadt a szívem). Persze van még min dolgoznunk, de százszor annyi mindenért lehetünk is hálásak.
Szerintem Abbi Jacobsonék gyönyörűen lerótták a tiszteletüket az „elődeink” előtt. És minden szavukkal egyetértek.
Szóval… ✰✰✰✰✰
Na megyek, mert közben visszaírt barátnőm :)
(Ps.: Jess és Lupe ♥♥)
A Shakespeare's Globe-nak üresen is hihetetlen varázsa van. Ha pedig „rendeltetésszerűen használják”, mindig hatalmas élményt jelent: a színpad megelevenedik, a nézők pedig visszacsöppennek 2-3 órára a reneszánsz hangulatába. A színpad szinte mindig minimál díszletezett és csak a feltétlenül szükséges kellékekkel ellátott, a színészek azok, akik életre keltik. De még hogy!
A makrancos Katában nincs egyetlen üres vagy unalmas pillanat. A párbeszédek sziporkázóak, a jelenetek élénkek és humorosak. Mintha csak a tökéletes darabhoz akartak volna kasztingolni: sikerült. Még a legcsekélyebb jelenettel rendelkező mellékszereplők is kiválóak, a két főszereplő, Katalin és Petrucchio életre keltői pedig parádésak.
Ez a színpadi feldolgozás magasról veri a világhírű Elizabeth Taylor-Richard Burton filmet és a két szereplő is a filmbeli két világhírű színészt.
Az M5-nek pedig, ahol láthatók időnként a Shakespeare's Globe Shakespeare színdarabjai, hatalmas gratula, hogy műsora tűzi e remek színpadi felvétel sorozat részeit.
– Is there a name for that thing where you're afraid of something good happening 'cause you think something bad's gonna happen?
– I don't know. Life.
A mackó (2022–) 87%
Abban a tanár úrnak igaza van, hogy az, hogy »ez szar«, az nem szakvélemény. De az se szakvélemény, hogy »ne próbáljunk meg fejlődni, mert van rá esély, hogy még szarabbak leszünk«
Ellenőr: Jegyeket, bérleteket!
Tamás: Hagyjon már békén, tele van a seggem gombostűvel!
Máramarosi: És neked?
Dóra: Nekem?
Máramarosi: Hát hogy hány gyereked van.
Dóra: Ja. Öt.
Máramarosi: Komolyan? Ez fantasztikus! És? Fiúk, lányok?
Dóra: Három fiú, három lány.
Máramarosi: Nem azt mondtad, hogy öten vannak?
Dóra: Nahát. Hazamegyek és megszámolom őket.
Chip: Tud repülni?
Needy: Nem, csak lebeg. Nem olyan nagy szám.
Jennifer: Muszáj neked mindent lehúzni, amit csinálok?
Meg se tudok szólalni. Olyan régóta vártam erre a sorozatra és elképesztően izgultam, hogy mit fognak kihozni a kedvenc fantasy-világomból. És azt kell, hogy mondjam, minden várakozásomat felülmúlták a készítők. Arra gondoltam, miközben igyekeztünk nem egy ültő helyünkben ledarálni, hogy tulajdonképpen ezt a sorozatot nekünk, könyvrajongóknak készítették, olyan utalásokkal, amiket csak mi érthetünk, kis apróságokkal, amik csak hozzáadnak az olvasásélményhez. És tulajdonképpen az egész csak hozzáadott az olvasmányélményemhez, mert nem hittem, hogy lehet valamit úgy adaptálni, hogy az olvasónak is egy teljesen új élményt nyújtson és tudjon azon kívül, hogy látja a kedvenc szereplőit a képernyőn, újat mutatni, anélkül, hogy elvegyen az eredeti műből, de ezúttal sikerült. spoiler Sajnos, arról nem tudok nyilatkozni, hogy milyen lehet annak a sorozat, aki nincs megveszve érte ennyire, mint én, de el tudom azt is képzelni, hogy túl sűrű és túl kapkodós, elsőre talán nem is érti, hogy mi történik. De számomra valami leírhatatlan csoda volt, úgyhogy köszönöm az alkotóknak, hogy még jobban tudták fokozni a rajongásomat a sorozat iránt.
Nem emlékszem, mikor szippantott magába ennyire utoljára egy fantasy sorozat – még az is lehet, hogy sose. Instant rajongója lettem a Leigh Bardugo által kitalált világnak, s pláne a szereplőknek! Nem olvastam a könyveket (de egész biztos, hogy vizsgaidőszak után első dolgom lesz!), szóval nem tudok ahhoz viszonyítani, de már maga a tény, hogy egy sorozat ennyire jól ábrázolta az ÖSSZES karaktert? Nem találok szavakat, de tényleg. Mindenkinek megvolt a maga története, háttere, indoka arra, hogy miért cselekszik úgy, ahogy; senki kapcsán nem éreztem, hogy csak úgy lóg a levegőben, ami tényleg óriási. A különböző történetszálak is szépen végig lettek vezetve, párhuzamosan haladtak, kaptak egyfajta lezárást az évad végén, amit persze majd tovább lehet vinni a következőben. A látvány, zene, színészi játék is mind kifogástalan volt, és csak úgy összességében látszik rajta, hogy nagyon igényes az egész. Remélem, fent tudják majd tartani ezt a színvonalat a második (és remélhetőleg azt követő) évad(ok)ban is!
(u.i: Na és Jasper és az a kecske, aww! <3 Meg Kez! <3)
(u.i.2. Fogalmam se volt róla, hogy Magyarországon forgatták, de emlékszem, az egyik jelentben volt pár épület, ami annyira ismerősnek tetszett, mármint az építészeti stílus. Aztán megnéztem az Afterpartyt, amiben a Jaspert alakító színész mesélt a kecskés jelenetek forgatásáról, és elárulta, hogy két kecskével forgattak, akiket Hugrinak és Bugrinak hívtak – és akkor gyanús lett a dolog, rágugliztam és megvilágosodtam, haha.)
