Jodorowsky első filmje a Fando és Lis volt, amit egy színdarab nyomán, emlékezetből, forgatókönyv nélkül varázsolt filmre. Szürreális disztopikus látomás volt egy szerelmespárról (a lány nyomorék, akit a fiú húz egy gurulós kocsin) és együtt keresik az ígéret földjét, miközben a kies, köves pusztákon furcsa jelenésekkel találkoznak. A film első bemutatóján meg akarták lincselni a rendezőt, mert nem tetszett nekik, hogy vért ivott egy színésze a filmben, és a meztelenségre sem voltak akkoriban túl befogadóak. A második bemutató után kitiltották az országból, a filmjét pedig betiltották. Nem csüggedt persze. Hamarosan még eszményibb agymenést kreált. Az El Topo-val óriásit robbantott, jóformán elindította az éjféli mozizást, tehát kultuszfilmeknek teret adó éjszakai kultuszközönséget vonzott be. Már aki interjút néz vele, az is láthatja, hogy elmebeteg a fazon, de a jóféle elmebeteg. „A nézőt le kell rombolni, meg kell semmisíteni, hogy új emberként jöjjön ki a moziból.” – vallja, legalábbis hasonló szavakkal. Az El Topo után jött a Szent Hegy, egy szintén vallási elemeket különböző stílusokkal (jelen esetben sci-fi-vel és történelemmel is, szatirikusan) keverő LSD trip a megvilágosodás nyomában. Ez utáni filmjei vesztettek némi lendületet. A Szent Vérben már jóval kevesebb volt a megmagyarázhatatlan, és jóval összeszedettebb volt a cselekmény. Néhol egészen Dario Argento-t idézte. Ezt követően már rettentő lejtős lett az út. A Tusk-ot nem láttam, bár sok jót nem hallottam róla, és a Szivárvány tolvaj mindössze annyira volt elvont, hogy törpék is szerepeltek benne, egyébként viszont felért egy Dickens-i Disney mesével. Csúfos véget ért a karrier, legalábbis így látszott, mert sokáig vissza vonultan szőtte a terveit. Ám most még hallhattunk róla, készült egy új filmje, a Dance of Reality, illetve egy dokumentum film is, ami bemutatja, hogy milyen lett volna az ő Dűnéje, a film, amit eredetileg megálmodott, de pénzhiány miatt nem vihetett véghez. Salvador Dalí, Mick Jagger és sok érdekes személyiség kapott volna szerepet benne, a tervek, valamint a játékidő pedig már önmagukban is lélegzetelállítónak tűntek. Jodorowsky nem más, mint egy Beat-korszak-szülte kultúr-guru, felejthetetlen és nyers utazásra invitálva a nézőket, olykor egészen borzasztó és gyönyörű utazásokra.