Várólistára tette 4
Kiemelt értékelések
Hú, hát ezzel a sorozattal igencsak hullámzó volt a kapcsolatom. A kezdés jó volt, a téma is tetszett (szeretem a sportos filmeket/sorozatokat), és a két szereplő is meglepően hamar összejött kínai sorozathoz képest. Na, ekkor kellett volna elgondolkodnom, hogy akkor a maradék részekben mi lesz még…. Sajnos elég hamar átment az egész szappanoperába, és onnantól kezdve a lelkesedésem szépen fogyatkozott. A két főszereplő irritálóan makaccsá és idegesítővé vált. Folyton csak összevesztek, kibékültek és ez ment újra és újra. A szerelmi háromszög meg amellett, hogy nem szeretem, ezúttal még fel is mérgesített, mert egy újabb pasi volt, akinek nincs a szótárában a nem szó. Pedig már rögtön nemet mondott a csaj, akkora már volt barátja, erre ő mintha süket lenne, ugyanúgy elkezdte kavarni a már amúgy is zavaros vizet. Pfff. Legszívesebben pofán csaptam volna. A végére meg átment az egész még krimibe is. Szóval tényleg nincs jobb szó rá, ez bizony nem dráma, hanem szappanopera volt. És eléggé csalódottan zártam be, mert ha csak a sportra koncentrál tökre érdekes is lehetett volna. Kár érte, pedig olyan ígéretesnek tűnt.