Yeojeok: Baekseongeul Humchin Do Jeok (2017–2017) 92% 5★

Direkt aludtam egyet erre az értékelésre. Sztoriban az az érdekes, hogy tulajdonképpen két életet is végig követünk. Nem titok nem szeretem a sageuknál ezt a 4-5 részes gyerekkori bevezetést… Értem, hogy kell, de ezeket szerintem egy részbe azért bele lehet sűríteni, hogy mégis miért volt ez elviselhető? Gil Dong apja miatt…Annyira szerethető volt, kemény, intelligens férfi, aki rajongásig szerette a feleségét és a gyermekeit és tényleg szó szerint bármit megtett volna értük és aki képes volt a körülötte lévők hűségét elnyerni. Végig nézzük, ahogy Gil Dong felnő, hogy válik szolgából kereskedővé, majd banda vezéré, rabbá, majd hőssé. Ahogy az élet formálja. Egyetlen negatívum számomra, hogy az első 19 rész nem mondom, hogy unalmas volt, mert mindig történt valami mégis picit lassúnak éreztem, talán mert Gil Dongnak ennyi idő kellett, hogy elfogadja a sorsát és hogy ő a kiválasztott (tegyük hozzá itt volt egy misztikus oldala is a sztorinak, ugyanis itt a kiválasztott szuper erőt kapott. Ezen kívül nem tudom direkt-e, de Kyun Sang olyan szinten volt magasabb mindenkinél , hogy mindenhol fél fejjel/fejjel kilógott a sorból). Viszont az utolsó 11 rész jesszus… tapadtam a képernyőre, annyira drukkoltam , lerágtam az összes körmöm mégis az első rész alapján tudtam semmi jóra nem számíthatok.
Karakterek? *sóhaj* Gil Dongra sok szót nem fecsérelnék Kyun Sang nagyon jól alakította, de talán nem volt annyira hatalmas kihívás. Érdekes arca van, eddig nem láttam tőle semmit, de ezt pótolni fogom. Nok Soo-ra még annyit sem szánnék, ő választotta a sorsát egy percig sem tudtam sajnálni a végén. Ga Ryung csendes szerelme viszont annyira keserédes volt, ahogy próbálkozott és sosem hagyta magára Gil Dongot és ahogy elérte, hogy viszont szeressék. Szerethető csupa szív karakter volt és Chae Soo Bin-ben megszületett az első kedvenc női színészem :) Rájöttem jó pár sorozatban láttam és mindegyikben szerettem:) Akiket kiemelnék a 7 testvér, amikor heten összekerültek szem nem maradt szárazon hol a szomorúságtól, hol a nevetéstől:)) Az az összetartás, testvéri szeretet, amit nem a vér köt össze, mindenben az utolsó leheletig kitartottak egymás mellett. Ezen kívül Mo Ri-t alakító Kim Jung-Hyun fantasztikusan alakított, annyira fájt érte a szívem és annyira drukkoltam, hogy térjen észhez. Rossz volt nézni, ahogy mindenki kihasználta. A legvégére hagytam a királyt…azt hiszem őt dolgoztatta meg legjobban a szerep, zseniális volt az ürge. Annyi arcot kellett mutatni, ahogy szép lassan változik egyre véresebb és véresebb lesz a keze és ahogy ő gyengül úgy erősödik Gil Dong és ebbe a király egyre jobban és jobban beleőrül…tényleg zseniális volt.
Kiemelném az OST-ját, nem volt olyan zene amit nem imádtam volna:) Egy nagyon érdekes egyvelege volt a régi koreai zenének és a modern hangzásnak. Egy dal végig kísérte az egész sorozatot, mindig máshogy hangzott el. Hol férfi énekelte, hol vidám család, hol felkelők, hol magányos nő. Minden alkalommal más és más érzést váltott ki az emberből… https://www.youtube.com/watch…
Kinek? huhh hosszú, tényleg két életet felölelő sorozat. Összetartás, rengeteg szépen koreografált harci jelenet, humor, nem kevés dráma, család, barátok, két szerelem is, felkelés, remény. Az első 16-17 rész picit lassabbnak érződik, de csak azért mert az ember mindig türelmetlenül azt várja mikor válik már a felkelés vezérévé és fogadja el a sorsát. Csak annyit árulok el, nem kell félni a végétől.

Alapvető zsánerem a #robinhoodstyle, így nem is volt kérdés, hogy meg fogom nézni ezt a feldolgozást is, a kérdés csak az volt, mennyire fogom szeretni. A Lee Jun Ki-féle Iljimae örök szerelmem, a Kang Ji Hwan-féle Hong Gil Dog szintén nagy favoritom volt anno, 2008 táján (jesszus, azóta eltelt 12 év!!!), és most, 2020-ban is sikerült hőst találnom magamnak, igaz, egy 2017-es darabban, de egyszerűen imádtam. Végre egy sori, amivel elejétől a végéig elégedett voltam, és aminek a végét sem sikerült elrontani. Az a halálom, amikor végig kiváló egy sorozat, de a befejező részt olyannyira elbénázzák, hogy az ember kínjában azt se tudja, merre nézzen… És itt még a vége is szuper volt, minden szál elvarrásra került, feloldódtak bennem a görcsök, amiket a szívettépő fordulatok okoztak, és örömmel zártam le magamban a sztorit, ahogy az utolsó képkockára is sor került.

Minden téren nagyon tetszett a drama. Csodaszép volt a kameramunka, sodró volt a lendület, jól meg volt tűzdelve fordulatokkal az alapsztori, és még a színészi játék is szuper volt… Szerettem azt a kémiát, ami a karakterek között működött, és maga a történet édes-keserű ízét is végig imádtam. Nekem nagyon bejött az elején a pár résznyi felvezetés… Lee Ro Woon, aki Gil Dongot alakította kisfiúként… baaaaah… annyira szupercuki volt, és olyan jól játszott, hogy sokszor éreztem azt, hogy megszakad a szívem érte, és megbögyörgetném. Amoge és a testvérei egymásra találása is olyan jó kis szál volt… és tetszett, hogy a soriban eltelt évtizedek alatt is megmaradt a kötődés, a hűség, a közös szív a karakterek között. Nem hiszem, hogy a sori atmoszférája ilyen jó lehetett volna nélkülük.

Yoon Kyun Sangot még semmiben sem láttam, de tetszett Gil Dongként. Amit a karakterében leginkább szerettem, az volt, ahogy elkezdte megtalálni önmagát, a céljait, ahogy épült emberként és vált a nép megmentőjévé. Remek volt a színészi munka. Chae Soo Bin régóta kedvencem, különösebben szerintem nem dolgoztatta meg eleinte szerep, de a vége felé azért akadt pár jelenet, amit olyan szépen hozott, hogy a lélegzetem elakadt. (Megjegyzem, a koreai filmek és sorozatok hozták el az életembe a folytonos rácsodálkozást arra, milyen fantasztikus dolog a színészet… és mutatták meg nekem, mennyi energia, milyen mélyről fakadó érzés kell a hitelességhez. Ázsia színészei igazán ki tudnak tenni magukért… Bámulatosak, tényleg. Olyan ízeket és színeket hoznak, amit én nem nagyon tapasztaltam nyugati filmek kapcsán ilyen sokszor és mélyen még.)

Akit különösen szerettem még, az Gil Hyeon volt. Shim Hee Seop sem volt ismerős számomra. A fizimiskája is bökte a szemem, de ahogy haladt a sztori, és bontogatta a szárnyait a karakter, egyre jobban szíventalált az az alázatos karakter, akit hozott, akiben egyszerre munkált a legidősebb testvér felelőssége, gondoskodhatnékja és gyötrelmei. A fogadott testvéreket nem tudom külön kezelni, így brancsban voltak szuperek. És örültem a végén annak is, hogy Mori is megtalálta a maga helyét. Ezt is nagyon csípem a koreai sorikban, hogy még a mellékszereplők is tudnak úgy működni, hogy minden lényegi történés mellett az ember őket is a szívébe tudja zárni, és értük is úgy izguljon, mint a főhösökért. És ne feledkezzünk meg a főgonoszról sem… Kim Ji Suk fantasztikus volt. Ennyire negatív szerepben talán még sosem láttam, de mesteri munka volt. Őrület, kegyetlenség, sebezhetőség… mindent megmutatott, és jobban nem is csinálhatta volna.

Nem tudok rá 10-nél kevesebb csillagot adni, mert a zsánerem csodálatosan lett hozva, számomra minden a helyén volt benne. Egyszerre volt édes, keserű, lelket hasítóan szomorú, vicces, bánatos és felemelő.