Utcai ételek: Ázsia (Utcai ételek 1.) (2019–2019) 17

A dokumentumfilm-sorozat Ázsia sokszínű országaiban barangolva mutatja be részről részre a keleti konyha gazdagságát és az utcai ételárusoknak köszönhetően élő és virágzó kulináris hagyományokat.

angol

Képek 5

Kedvencelte 3

Várólistára tette 26


Kiemelt értékelések

Zsófia

Szép felvételek, izgalmas fogások, sokszor elgondolkodtató, áldozatos emberi történetek. Akit érdekelnek az ázsiai kultúrák és emberek, az ázsiai konyha, innen nagyon sokat inspirálódhat. Több étellel sosem találkoztam, még hallomásból sem. Volt amiért rajongtam, volt amitől kicsit viszolyogtam. Érdekes a világ, sokan, sokfélét eszünk, érzünk, és ezt a sorozat remekül megragadja. Azt is megpróbáltam közben elképzelni, hogy gyerekkoromban nem paprikás csirkét kérek újra meg újra a nagymamától, hanem fűszeres tengeri csigákat.

Bélabá 

Érdekes, látványos, egzotikus utazás a keleti utcai konyhák világába. Olyan helyekre jutottam el, ahova még eddig nem sikerült se film, se könyv formájában. Ázsiában nagyrészt az utcai konyhák látják el az embereket, nem főznek annyit saját maguknak, mint felénk. Voltak részek, ahol viszolygás fogott el a higiéniai hiányosságok miatt, de ez is az ottani világ része… A bemutatott ételek nagy részét megkóstolnám, de azért nem mind nyerte el az ízlésem. A film látványos filmkockákat tartalmaz, emberek főzés közben, a kész és gőzölgő finomságok, időnként szép tájak bemutatása. Teljesen elnyerte a tetszésem, jó lenne, ha folytatnák, akár más kontinensről is.


Folytatása

Összehasonlítás

Utcai ételek


Hasonló filmek címkék alapján