Törvénytől sújtva (1986) 85% 48★

Az egyik kedvencem Jarmusch filmjei közül. A különböző hátterű emberi sorsok futnak össze egy pontba, és a három teljesen eltérő személyiség végül egy hullámhosszra kerül. A film hangulata számomra maradandó, de ez a stílus jellemző Jarmusch filmjeire. Benigni megint csak egy furcsa, de szeretetreméltó karaktert hoz, akit nem lehet mosoly nélkül nézni. A zenei aláfestésre pedig nem lehet panasz.

Azért hiányozni fog ez a három dilinyós.
Szeretem Jarmuscht, meg Tom Waits-t is szeretem, és ezek után talán még Benignit is, de ezt a filmet a filmzenéje miatt néztem meg, amit már kívülről fújtam. Nagyon szeretem John Lurie zenéit, de a fene se gondolta, hogy ilyen jóképű suhanc volt, mikor születtem :)
A film néhol kicsit túl lassú, de azért érdemes megnézni a mai kor gyermekének is, mert egyébként teljesen friss hatású, és nagyon lehet szeretni. Meg hát nem véletlenül vették fel az 1001 filmes listára, na.

Az I scream, you scream… jelenet feledhetetlen, a többi már homályos volt a régi filmnézésből, úgyhogy jó volt újranézni. Érdekes ez, ahogy a félbolond Benigni lesz az összetartó erő két olyan ember között, akik amúgy soha nem jönnének ki úgy igazán jól egymással (és amint eltűnik a furcsa kis olasz, rögtön egymásnak esnek megint). És pont ez a félbolond ér úgy révbe, ahogy a másik kettőnek valószínűleg soha nem sikerül. Van itt egy csomó réteg, remek képek, jó zene, az meg külön élvezet, ahogy Jarmusch filmről filmre viszi tovább a színészeit: John Lurie itt bukkan fel utoljára színészként, Tom Waits és Benigni viszont először, de nem utoljára.

Szeretem az ilyen jellegű filmeket. Sok jó film készült amerikában a 70-es, 80-as években.