Várólistára tette 4


Kiemelt értékelések

Popovicsp87 

Ez egy nagyon, nagyon, nagyon elvont film. Vagyis inkább három, mert a csaknem kétórás játékidő alatt három különálló alkotást tekinthetünk meg.

Interior Design
Az első történetben egy filmkészítő srác és barátnője beköltöznek a barátnőjükhöz, és ebből fakadnak a bonyodalmak.
Érdekes, már-már kellemes történetnek indult, aztán a végére egy kicsit elborult. Nem éreztem, hogy tényleg vége lett volna, vagy a vége olyan, hogy tényleg vége.

Merde
Itt egy csatornából előmászó zöldruhás emberke tartja rettegésben Tokió lakosságát.
A történet legérdekesebb pontja a vele való kommunikáció volt, ami engem a Taz-mániára emlékeztetett. :D Ez volt a legkegyetlenebb és talán a legszatirikusabb alkotás a három közül, bár az effektek nem éppen a legjobbak.

Shaking Tokyo
Végül egy hikikomori (bezárva élő személy) életébe kaphatunk bepillantást, aki miután találkozik egy pizzafutár lánnyal, megváltozik az élete.
Bár nem a legmozgalmasabb rész, szerintem eléggé aranyos volt. Viszont a befejezést még írhatták volna.

A film eléggé agyhalál. Bár élveztem, bevallom, nem igazán értettem mindent. Ez a fajta művészfilm (ha lehet annak hívni) kívül esik az én befogadóképességemen.
Viszont akik nem riadnak vissza a nem szokványos alkotásoktól, azok mindenképpen nézzenek bele!


Hasonló filmek címkék alapján