Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

bonnie9 

Az igazság az, hogy a film a maga korában sokkal nagyobb értéket képviselt vagy hetett, mint amekkora élményt most számomra nyújtott. Ez ugyanis alapvetően ez egy nemzeti propagandafilm a háború támogatására, a hazafias elkötelezettség mindent elsöprő fontosságáról – szerintem.
A két órányi film szinte mértani pontossággal oszlik két részre. Az első rész egy énekes, romantikus, bohókás vígjáték, amit úgy nagyjából vár az ember a korabeli Kelly filmektől. Gene, az artista családból érkezett kedvesen pimasz kiskatona és az előkelő katonai családból származó énekes lányzó természetesen egymásba szeretnek. Amivel nem voltam elégedett, hogy Gene-ek csak a humort hagyták, de a komplett blokkot Kathryn Grayson dalai uralták. Gyönyörűen énekel, ez tény, de női mivoltomból adódóan én nyilván Genet szerettem volna előtérben látni. Mivel azonban ez egy háborús propagandafilm férfiaknak, így érthető, miért Kathryné volt a rivaldafény.
Egyébként meglepődéssel konstatáltam, hogy az én Kelly szerelemfilmem előtt két évvel már együtt játszott a Kathryn-Gene-José Iturbi hármas. Iturbi egyébként gyönyörű Liszt rapszódiát játszik. Mellékesen megjegyeztem magamban, hogy az elején meg Kathryn ugyanazt a Verdi operát énekli, mint amit Vivian néz meg Edwarddal.
Aztán elérkezünk pontosan a film feléhez. Ez a film egyetlen pontja, ahol Gene egy rövid időre megcsillogtathatja tánctudását. Fantasztikus – mint mindig, amit előad, csak rövid – főleg a film hosszához képest. https://www.youtube.com/watch…
A második rész pedig gyakorlatilag egy lelkesítő, szórakoztató előadás, mind a filmbéli katonáknak, mind az otthonülő nézőknek, ahol a korszak legnagyobb csillagai cameoznak énekes-táncos (például Judy Garland és Eleanor Powell) vagy épp konferanszié (Mickey Rooney) szerepben.
A zárás természetesen tanulság érvényű: a haza mindenek előtt.

1 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján