A The Keepers egy közel 50 évvel ezelőtti gyilkosság okaira és körülményeire próbál fényt deríteni. A 26 éves Cathy Cesnik nővért sokan ismerték Baltimore-ban: az apáca a helyi katolikus gimnázium kedvelt tanárnője volt. 1969-ben nyoma veszett, holttestére három hónappal később találtak rá.
[tovább]
The Keepers (2017–2017) 19★
Szereposztás
Gemma Hoskins | önmaga |
---|---|
Abbie Schaub | önmaga |
Jean Hargadon Wehner | önmaga |
Tom Nugent | önmaga |
Teresa Lancaster | önmaga |
Bob Erlandson | önmaga |
Gerry Koob | önmaga |
Chris Centofanti | önmaga |
Marilyn Cesnik | önmaga |
Beverly Wallace | önmaga |
Kedvencelte 1
Várólistára tette 56
Kiemelt értékelések
Nem is tudom mit mondhatnék erről az egészről. Ha kritikus szemmel nézzük és azt feltételezzük, hogy csak a fele igaz az elhangzottaknak, akkor is úgy gusztustalan ahogy van. Rengeteg ember védte a saját seggét. Erről szól az egész. Undorító.
Nem tudom csillagot mennyit adnék rá. Dokumentum film. Nem értékelhetek színészi játékot bár egyeseknél talán még azt is, a sztori az, ami. Megrázó, felkavaró és nagyon b@ssza az igazságérzetemet.
Uh, hát ez nagyon kemény volt, de lehet, hogy egy kicsit kevésbé ért volna felkészületlenül, ha legalább a trailert megnézem előtte. Nagyjából annyit tudtam róla előzetesen, hogy valamikor a hatvanas évek végén, valahol az USA-ban eltűnt egy apáca, és nem sokkal később megtalálták a holttestét, ja meg, hogy mindenféle elhallgatott titkok meg ilyenek. Aztán elkezdtem nézni és a második rész, hogy is mondjam, hit me like a train. Egyébként onnantól kezdve ez a hit me like a train érzés végig megmaradt, akármelyik érintett témáról is volt szó. És az érintett témák mindegyike dühítő és felháborító, mert senki nem tett semmit, és senki nem tesz semmit azóta sem. Plusz amit a The Keepers megmutat nekünk, gondolok itt konkrétan a katolikus egyház és a rendőrség (plusz egyéb hivatalos szervek) összejátszásáról, vagy nem is tudom, mi a jó szó erre, az meg nem csak megdöbbentő, de félelmetes is. (Csak zárójelben jegyezném meg, hogy a mélyen tisztelt Mr. Mackey beszédű ügyésznő elmehet a ***********ba. M'kay. Nem tudom, hogy akkor mit csinált volna, ha az ő gyerekével történik hasonló. Plusz az egyház is hazug, képmutató bagázs, a gyomrom forgott tőlük. Undorító.) Na, tessék, azt hittem, hogy most már tudok indulat nélkül beszélni erről a dokusorozatról, de úgy látszik, hogy mégsem.