Thalía: Viva! Tour (2013) 1

A mexikói énekesnő 2013 tavaszán tartotta második nagyszabású élő koncertsorozatát Viva! Tour néven, melynek keretében többek között hazájában, Mexikóvárosban, a neves Auditorio Nacionalban koncertezett. Ebből készült el ez a 16 fantasztikus dalt tartalmazó CD+DVD album.

spanyol
spanyol

Képek 3

Szereposztás

Thalíaönmaga

Kiemelt értékelések

Londonna 

Ez a koncert már sokkal nagyszabásúbb és „puccosabb” volt, mint a Primera Fila. Ennek megvolt az előnye és a hátránya is. A speciálisabb zenei aláfestés, az újrahangszerelések nekem nagyon bejöttek, már az intrótól „kikészültem”, wow. Imádom, amikor ennyire rockosra veszik a figurát, meg sok a gitár… Értékeltem.
Thalía hangja nagyon ott van / volt a szeren, és ennek őszintén örülök. Azt hiszem – már – nem is tudnám őt előadóművészként szeretni, ha nem bizonyította volna be évekkel ezelőtt, hogy playback nélkül is tud létezni. Sőt! Szuper hangja van, rendkívül egyedi, abszolút jellegzetes és könnyen felismerhető. Nekem ez is fontos, mert őszintén megmondom, hiába van jó hangja valakinek, ha az beleolvad úgymond a tömegébe, és emiatt nem vagyok képes belőni rögtön az első-második hangnál a tényt, hogy ki is van a mikrofon mögött, akkor az nekem sajnos már nem igazán különleges.
Ahogy fentebb is említettem, ez már nagyobb költségvetéses – sőt, sokállomásos – koncert volt, ebből kifolyólag futotta több fellépőruhára is. Hááát. Csinos volt, meg minden, szó se róla, de azért az én szívemhez még mindig közelebb áll a sima póló-farmer-tornacsuka kombó, mint a 1/F-nál. :D
A hangulat jó volt, a közönség a tenyerén hordozta Thalíát – időnként szó szerint :'D – és ez nagyon tetszett. Mármint, nyilván ilyenkor mindenki élvezi, ha már ott lehet, de itt tényleg nagy tisztelet volt és alázat, és… „fegyelmezettség”. Úgy bulizott a nép, hogy közben nem ment át vadállatba, öhm, és ez tök jóóó. :-)
A koncertnek két szép pillanata is van – szerintem. Az egyik, amikor az anyukájáról beszél, a másik pedig, amikor a feministás himnuszát adja elő – ezúttal duettben, és előtte vannak azok a híres beszédek híres nőktől a LED falon – mint Lady D, Hillary Clinton, Eva Perón, stb. Az is kifejezetten tetszett.
Egyszer szeretném majd magamnak ezt a DVD-t is a polcra csak ne lenne még mindig ennyire drága, elővenném még párszor. De szigorúan csak a 1/F után, nekem még mindig az az etalon.


Hasonló filmek címkék alapján