A párizsi szuperzsarut, Sylvain Marot-t, akarata ellenére a marseille-i rendőrségre helyezik át azzal a megbízással, hogy megállítson egy olasz bandát, akik felturbózott Ferrarikkal borzolják Gibert ex-felügyelő idegeit és tartják rettegésben a várost. Segítségül kapja Marseille legrosszabb… [tovább]
Taxi 5 (Taxi 5.) (2018) 97★
Szereposztás
Kedvencelte 4
Várólistára tette 56
Kiemelt értékelések
Taxi 5 (2018) 48%
Amint megnéztem, az a jelző jutott róla eszembe csak, hogy gyenge. Igazából szerintem nagyon gyenge. Amúgy nagy kedvencem mind a négy Taxi film, de erről valahogy előre tudtam, hogy nem lesz az igazi, már csak azért se, mert nagyjából a legfőbb szereplőgárda nincs benne, akik azzá tették ezeket a filmeket, amik.
A történet mellőz minden egyediséget, a szereplők bénák, csak nem szórakoztató módon, mint eddig, tele van elcsépelt poénokkal, amiket a többi filmben már rég ellőttek.
De mivel szeretem mindenben látni a pozitívumot, ezért legyen az is, tetszik a plakát, meg a zenéje is jó, pont, mint régen. Nagyjából ennyi. Innentől amolyan „ezen is túl vagyunk” típusú filmnek könyvelem el.
Taxi 5 (2018) 48%
Ha valaki egy jó vígjátékot keres, akkor inkább keressen tovább. A végére, amikor már elfelejtettem, hogy ez egy Taxi film akar lenni volt egy-két poén, de ez harmatgyenge volt. Az amerikai tucatvígjátékok szintjét kábé hozza, de meg se közelíti a régi Taxi filmeket, amiken sírva nevettem. Én semmiképp sem ajánlom, maximum csak háttérzajnak.
Taxi 5 (2018) 48%
Egyszerűen borzalmasan indult, de aztán egész kedves kis vígjáték lett. A végére sikerült megmosolyogtatnia, és a karaktereket is megkedveltem. Persze a két főszereplő nagyon hiányzott, de örültem, hogy Gibert és Alain jelen voltak a régiek közül. Sabrina Ouazani szinkronhangja nagyon rossz. Viszont a zenék jók, a taxi pedig a régi.
Taxi 5 (2018) 48%
Szégyen! Tíz perc után a falat kapartam, mondván: mikor lesz már vége ennek a sz*rnak… Az utolsó húsz percet átaludtam (vissza kellett tekernem, hogy megnézzem, miről maradtam le, de mint kiderült, semmi fontosról).
Örültem Alainnek, Gibert-nek és Daniel taxijának, de sajnos a filmen ők sem tudtak segíteni. Nem értem, hogy lehetett így elszúrni szerencsétlen taxit (és most nem a végén történtekre gondolok elsősorban, hanem a "felturbózására").
Gusztustalan, humortalan, káromkodással teli förtelem. Ez nem lezárása a Taxi-filmeknek, hanem a megcsúfolása! Fölösleges pénzkidobás volt!
Nem érdemel csillagot.
Taxi 5 (2018) 48%
Ezután a film után úgy érzem hogy tönkretették a gyerekkorom. Konkrétan megerőszakolták az egyik kedvenc filmsorozatomat. Borzalmas volt és erőltetett.
Taxi 5 (2018) 48%
Nem lett nagyon rossz, inkább csak éppen elviselhető. Ha önmagában nézzük, akkor még a story is rendben van, a szereplők 60%-a oké.
Viszont figyelembe kell venni, hogy ez egy sorozat 5. része. Sok a koppintás a korábbi részekből; a poénok, a karakterek, szituációk… stb. Nekem nagyon mű volt pár helyen, más szereplőkkel már nem az igazi. Egyedül a zene jó. Tele van káromkodással, hányással és undorító dolgokkal. Fúj, miért? És néha már nézni is kínos. Mi van Luc Bessonnal, ennyire csak a pénzért készült el ez az egész? Nem mondom, hogy unalmas lett a film, de már az első 5 perc után eltűnt a nemlétező lelkesedésem: D
A főszereplők sem túl szimpatikusak, ami azért fontos lenne (ez Daniel és Émilien esetében műlödött ), sőt néhány mellékszereplő kifejezetten irritáló.
Szerintem ideje a sorozatot befejezni. Az 1.és 2. rész volt az igazán jó, a 3-4. már nem volt az igazi, és néha a fenti hibáktól szenvedtek, ezt elkészíteni pedig nagy hiba volt. Akik az első részeket jobban bírták mint az újakat, azoknak ez nem fog már annyira bejönni, szerintem a negyediket is alulmúlta.
Taxi 5 (2018) 48%
Mindig is szerettem az eredeti Taxi filmeket, így kicsit kétkedve fogadtam az új szereposztást. Nagyjából két ismerős szereplő van benne: Gibert és Alain. A többiek teljesen ismeretlen arcok, ami nem lenne baj, mégis mindenki tudja, hogy Émilien & Daniel kettősét megugrani igen nehéz feladat. Ezúttal szerepcsere is történt: a rendőr a dörzsöltebb fickó, míg a társa a bénább. A poénok többsége kimerült abban, hogy vagy gusztustalan (nagyjából a film első fele), vagy kissé erőltetett, ennek ellenére sikerült időnként jóízűen elmosolyodnom.
Ami pozitívum, hogy a zene ugyanolyan, a rendőrök hasonlóan bénák, és Gibert még mindig üdítő színfoltja az egésznek, de nagyjából ennyi. Egyszeri szórakozásnak elmegy, és egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az eredeti cast is csupán részben tért vissza…
Népszerű idézetek
– Itt a törpéket is beveszik zsarunak?
– (…) Tudod, itt nem pc törpét mondani.
– Á, rendben.
– Ő termetileg hátrányos helyzetű.