Super/Man: Christopher Reeve története (2024) 97% 7★

Dokumentumfilmeket nézek a legritkábban, de ezt még én sem hagyhattam ki. Reeve életét még csak felszínesen ismerve is egy erősen szívbemarkoló, kissé hatásvadász „élményre” számítottam és azt is kaptam. Egy korrekt módon fölépített, meglepően részletgazdag életrajzi film lett, ami nem csupán a Superman filmekkel, a balesetével, illetve annak következményeivel foglalkozott. Gyönyörűen és tiszteletteljesen mutatta be, hogy ő sem volt hibátlan. Már a sérülése előtt is rengeteget küzdött gyerekként, majd a karrierjében és a magánéletében is, mint a legtöbb ember, de nem adta a nehézségek ellenére sem adta föl. Igazán meghatóra sikeredett és rengeteg olyan dolgot is megtudtam belőle, amikről eddig fogalmam sem volt vele kapcsolatban. (Különösen fájó, hogy a filmben szintén látható Robin Williams sincs már köztünk.)
Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagyjából ilyen egy közel tökéletes dokumentumfilm.

ui.: Talán csak azt sajnáltam picit, hogy a Smallville-es kis szerepére nem tértek ki.

Sosem kedveltem Superman karakterét, és az ominózus adaptáció sem tetszett (ezek után szerintem mégis újranézem), de több ok miatt is érdekelt. Nagy kár lett volna kihagyni. A dokumentumfilm a színész életének ezen – meghatározó – szakaszáról szól, kellően érzelmes, megható, de hatásvadász megoldásoktól mentesen. Külön tetszett, hogy nagy fókuszt helyezett általánosságban a testi fogyatékossággal élőkre is. Pozitívum, amikor egy közismert személy ilyen célokra használja fel a népszerűségét, amellett, hogy az adott személynek is tud segíteni a trauma elviselésében (mert ugye sok mindennel legfeljebb ezt lehet tenni, feldolgozni nem). Láthatóan másoknak is adott erőt, személyesen is ismerek valakit.
Örültem, hogy nagyrészt a családja és a színésztársai visszaemlékezéseire épített, és emellett nem lett egy elfogult alkotás, mert ugyanúgy beszélt a hibáiról is pl. apaként.
Tudtam, milyen viszony fűzte a színészt Robin Williamshez, de itt külön jó (és megható) volt látni az ő megnyilvánulásait, aki, mondanom sem kell, ugyanakkora veszteség. Nagy támasz lehetett Reeve-nek a tőle megszokott, szerethető stílusában. . . kár, hogy sokszor azok számára nincs senki, akik mindig ott vannak másoknak.