Slenderman: Az internet réme életre kel (2016) 21

Beware the Slenderman
114' · amerikai · krimi, dokumentumfilm 15

A borzalmas gyilkosság híre felkavarta az országot. Két tizenkét éves lány elcsábította egyikük barátját a Waukesha erdőbe, ahol tizenkilenc késszúrással végeztek vele, hogy megöljék az arc nélküli mitikus lényt, akit az internet világa Slendermanként ismer. A sztori mögött több van az ütős… [tovább]

Kedvencelte 1

Várólistára tette 54


Kiemelt értékelések

molly_

Maga a dokumentumfilm szerintem jól össze lett rakva, bár engem érdekelne, mi lett az áldozattal. Csak annyit tudunk meg, hogy végül felépült, de semmi egyebet. (Kicsit zavaró, hogy néhány helyen úgy harangozták be ezt a filmet, mintha ő meghalt volna, ami pedig nem igaz…)
A film főleg a két elkövetőre koncentrál. Tetszett, hogy nem állnak le utólag okoskodni a gyereknevelésről, meg az internet és a különböző rémtörténetek káros hatásairól, hiszen nem lesz mindenki pszichopata gyilkos attól, hogy rá van kattanva az iPad-jére.
Ezek a lányok betegek, akik kezelésre szorulnak. Nagyon érdekes, de egyben felkavaró volt hallgatni az apát, aki maga is skizofrén, és eloszlat egy csomó sztereotípiát ezzel kapcsolatban.
Egyébként pedig borzalmas ez az egész, el sem tudom képzelni, mit éreznek a szülők…

3 hozzászólás
desertangelable 

Nem a legjobb dokumentumfilm, de a lényeget elmondja. Egy kicsit lehetett volna benne több statisztikai adat, hogy mégis mennyire terjedt el a Slendermanezés, és kb. hány éveseket érint stb. Az szimpatikus volt, hogy a film nem állította be a lányokat áldozatnak, hanem próbáltak a készítők tárgyilagosak maradni, és nem letenni a voksukat egyik oldalra sem. Ugyanakkor az furcsa volt, hogy szinte alig láttunk könnyeket, és a gyerekek családjai is valahogy annyira furcsán viselkednek végig, mintha vagy nem fognák fel a történtek súlyát, vagy nem vennék ezt az egészet komolyan. Ha az én gyerekem próbált volna meg több késszúrással megölni egy gyereket, nem gondolom, hogy ilyen interjúkat adtam volna.
Egyfelől interjúkat láthatunk a lányok családjával, akik próbálnak vagy éppen nem próbálnak meg magyarázatot találni a történtekre, illetve párhuzamosan látjuk a lányok kihallgatását.
Nekem hiányérzetem maradt a film végére, úgy érzem, hogy nem kaptam meg a választ számos kérdésre.

Ms_Mississippi

Hát….. elég súlyos darab. Alapvetően a sztori legelején jár a dolog, mivel még nincs ítélet, és valószínűleg még egy pár évbe bele telik, de mégis, egésznek hatott a történet. A vége azokkal a lányokról készült fanartokkal… huh a hideg is kiráz. Igaz gondoltam, hogy lesznek, akik támogatják őket, vagy hozzá szövik a sztorit valami buta Slender Man dologhoz.

Alapvetően nagyon hangulatos dokumentum film, már ha lehet ezt mondani, talán a sötét és a nyomasztó jobb lenne. És ez a sötét hangulat modern köntösben, kész modern rémtörténet az egész. Nagy szerepe volt a technikának a történetben, ugye a Slender Man sztorival ott találkoztak a lányok, ott tudtak meg róla egyre többet, meg mutattak részleteket a youtube videókból, amiket kedvenceltek és néhányra nem találtam szavakat. Ki kedvencel olyat, ahol egy teknőst kínoznak és ölnek meg, vagy más állatokat? Meg az a rengeteg fanart.

Leara 

Azt hittem, kapok a Paradise Losthoz hasonló színvonalú dokumentumfilmet, de végül nem igazán sikerült rájönnöm, hogy mi volt ezzel a filmmel a rendező célja.
Felhívni a figyelmet az interneten terjengő városi legendák veszélyeire? Kétlem. Nekem legalábbis nagyon az jött le, hogy két lány csupán meseként használja ezt a sztorit, nem pedig azért, mert komolyan gondolják (először azt mondják, hogy a családjukat akarták így megvédeni Slendermantől – aki egyébként csak gyerekekre pályázik – később pedig azt, hogy így akartak a követői lenni és bebizonyítani, hogy igenis létezik… most akkor melyik :D? Plusz akkor más eseteket is be kellett volna mutatni.).
Esetleg szimpátiát ébreszteni a két elkövető iránt? Hisz mégis 12 éves gyerekekről van szó.. de nem, sajnálom, én az a fajta ember vagyok, aki inkább az áldozattal érez együtt. Oké, ez a Paradise Lostnál anno azért működött, mert az pont arra hívta fel a figyelmet, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a 3 srác volt az elkövető, mert nincs ellenük terhelő bizonyíték + a rendőrség több durva hibát is ejtett a nyomozás során… itt viszont tudjuk, hogy valóban a két lány akart gyilkolni.
Talán jobb lett volna akkor előrukkolni ezzel a dokufilmmel, ha már véget ért a tárgyalás és van ítélet… így kicsit sok üresjáratot éreztem (simán elég lett volna 1 óra is erre).

Nem, nem tudom, mi lenne a jó megoldás, hisz nem vagyok pszichológus. Nekem egyelőre az jött le, hogy a két lányban kb. semmi empátia nincs és nem győztek meg arról sem, hogy ez a Slenderman sztori volt az igazi motiváció.

Morn

Miért nézünk mi anyuval ilyeneket késő este? Miért van az, hogy havi egyszer hazamegyek és akkor ilyen nehéz témákat kell néznünk? Kettőnk közös választása, de akkor is néha nem is értem, hogy miért nem tudunk inkább valami cuki rajzfilmet berakni…
Itt is az objektivitás merül fel, hogy egyáltalán lehetséges-e. Szerintem nem. Nem tudnék erre én sem választ adni. Brutális, ami történt, főleg, hogy hány évesekkel történt, de a mai fiatalok egyre korábban próbálnak érni, és közben nincsenek tudatában a tetteik következményeivel.
Utána kéne néznem, mi lett végül a jogerős ítélet.


Hasonló filmek címkék alapján