Slágermájerek (2007–2009) 93% 4★

Mivel kiújult az új-zélandi filmesek/humoristák iránti rajongásom, így kb. hét év után, ezért ezt is újra kellett nézni.

Hát, szomorúan állapítottam meg, hogy amit régen annyira utáltam, mégpedig amikor azt mondták, hogy egy régi kedvencet „ki lehet nőni”, az most mégis bebizonyosodni látszik.

Volt idő, amikor ezt a sorozatot a top 3 kedvenc sorozataim közé tettem volna, ha kérdezik, de most úgy éreztem, ez a totális blődség már egy picit nekem kevés. A dalokat is sok esetben untam, persze ez a sok újranézés következménye is lehet (bár ha nagyon jók lennének, ezzel nem lenne gond).

Ettől még ez egy különleges kis sorozat, hangulatában nem nagyon hasonlítható semmihez, és akinek bejön az új-zéladni dead-pan humor, annak tetszeni fog.

Van ezekben a Taika Waititi és Jemaine Clement alkotásokban valami végtelen bájos és gyermekien naiv, ami nekem sokszor simogatja a lelkem. Ez még mindig jólesett.
Meg az is, hogy végre egy sorozat, ami tényleg bemutatja, hogy egy útkereső huszonéves fiatal New Yorkban igen is nyomorog, nem pedig hiperszuper lakást bérel, és minden nap étterembe jár (I'm looking at you, Jóbarátok és How I Met Your Mother).

Illetve abszolút értékelem ebben a sorozatban, hogy nem nyújtották túl, mint a rétestésztát, hanem kivették belőle, amit lehetett, és megálltak két évadnál. Ebben valószínűleg több nem is lett volna.

Rhys Darby/Murray még mindig megmagyarázhatatlanul a szerelmem, miatta is élmény volt végignézni.
Mel, Kristen Schaal pedig valami zseniálisat alakít ebben a sorozatban, őt talán most tudtam értékelni úgy igazán :D (korábban túlságosan emlékeztetett fiatalkori rajongólány énem kikarikírozására…..:D)

Végül is a sorozat nagy erénye, hogy nem akar több lenni annál, ami, és manapság ez nagy ritkaság, amikor minden produkció a next big thing akar lenni… (talán ezért is tudott lenni az Our Flag Means Death a next big thing, mert az is úgy indult, hogy egyátlalán nem akart az lenni… csak hogy megidézzem Új-Zéland-mániám kiújulásának triggerelőjét…:D)

Aki bírja az abszurd humort, a visszafogott, minimalista cselekményvezetést és szereplőábrázolást és a vicczenekarokat, annak szeretettel ajánlom. :)
(A magyar címétől inkább tekintsük el…)

Szénné röhögtem magam rajta, minden részen. Kár, hogy csak ennyi volt belőle.