Végy egy fiatal srácot, Yukihira Souma-t, aki szakácsi pályáról álmodozik. Add hozzá az apját, akinek jól menő éttermében dolgozik, és akinek kulináris tudását egy nap szeretné lefölözni. Most fűszerezd meg azzal, hogy az apa egy nap bejelenti, hogy a tengerentúlon fog tovább dolgozni, Souma-t… [tovább]
Shokugeki no Souma (Shokugeki no Souma 1.) (2015–2015) 30★
24' · japán · animációs, vígjáték, sorozat, anime
1 évad · 24 rész
Képek 1
Szereposztás
Kedvencelte 19
Várólistára tette 54
Kiemelt értékelések
És vége az első évadnak :( Nagyon megszerettem ezt az animét, nagyon tetszett. Soma elég kedvelhető figura, főleg ahogy versengeni próbál mindenkivel. Ám az ellenfeleinek nagy része nem is tudta, hogy már sok éves tapasztalat van a fiú háta mögött az éttermüknek köszönhetően. Ezek mellett Soma mindig próbált a társainak segíteni, mint például Meguminak vagy azoknak, akik elbizonytalanodtak, amit nagyon is kedveltem benne.
A többi karaktert is nagyon bírtam, főleg Some apukáját. Ő és a fia elég jó párost alkottak és viccesek is voltak a saját Yukihira versenyükkel és gusztulan ételeikkel. De, ami a legjobban tetszett, az az volt, hogy az egész anime a konyhaművészetről szólt és annak szeretetéről. Ezért is várom, hogy folytathassam a következő évaddal, de előtte még túl kell esnem a 38 animés kihíváson. :D
Eleve megvett az egész, hogy főzős anime :3
De hát abszolút kedvenc lett! Azért a gasztronómia világa igen kiterjedt, és nem elég tehetségesnek vagy kreatívnak lenni. Ezt be is mutatja a sorozat. Néhol kiszámítható volt a versenyek végkimenetele, de volt ahol igenis meglepett és összetörte a szívemet. A főzés iránti szenvedély vezérli mind a két évadot és teljesen elvarázsol.
Azért van egy-két fogás, amit szívesen kipróbálnék! És még tanultam is belőle :))
Végig nagyon izgalmas, várom a folytatást *.*
Szakácsként egyszerűen imádtam, illetve az első feliratos animéim közé tartozik, amiket láttam anno. Animés korszakom kezdetének remekműveinek egyike. :D
Folytatása
Összehasonlítás |