Kedvencelte 4

Várólistára tette 43


Kiemelt értékelések

Theana 

Tök mindegy, kiírom. MIKOR FOGUNK MÁR VÉGRE KIHALNI?

5 hozzászólás
Valentine_Wiggin 

Nagyon kemény kisfilm – amennyire aranyos egyébként az animáció stílusa, annyira brutális a témája és az egyre sötétedő hangulata. Az állatkísérletek témája mindig egy súlyos kérdés, nem véletlen, hogy biológián is, jónéhány félévben van bioetika óránk, amiben kifejezetten ezekről a témákról beszélgetünk, minden részletet megvizsgálva. Személyes véleményem a témáról egyébként, hogy kozmetikumokban abszolút ellenzem az állatkísérleteket: ahogy a kisfilm is kimondja, ezek nem azok a termékek, amik a legkisebb mértékben is megérik ezt, pláne, mert már vannak alternatívák. A gyógyszerek egy nagyon más téma (ezért is örülök, hogy hangsúlyozták a kisfilmben a kozmetikai tesztelést, és nem általánosítottak teljesen) – ott sem jó, hogy használnak állatokat, de ott jelenleg nincs alternatíva, és iszonyatos előírások vannak arra, hogy minél kevesebb szenvedést és kárt okozzanak, így ott még valamennyire el tudom fogadni a dolgot.
A szomorú a dologban, hogy pont az utolsó részlet – mikor Ralph közli, hogy ha nem lenne kísérleti nyúl, talán kint lenne egy mezőn, mint egy normális nyuszi – valószínűleg nem igaz… ha egyik napról a másikra ezeket a kísérleteket betiltanák, és véget érnének, ezek az állatok már nem tudnának visszaszokni és életben maradni a vadonban, ha pedig soha nem is lettek volna, valóban nem születnek meg. Ez számomra egy kicsit még sötétebbé teszi az egészet.

Szeszj 

Borzasztóan fájdalmas! :(((
Annak örülök hogy végre egyre több nagy cég állatkísérlet mentesen készíti a termékeit, de még így is kevesen! Remélem hogy hogy ez a közeljövőben változni fog!
Én is próbálok csak olyan termékeket használni ami állatkísérlet mentes, 90% százalékban sikerül is, de az a 10% is próbálom helyettesíteni!

Haspók 

Nagyon szomorú, nagyon aktuális és elgondolkodtató kis filmecske.

Chris_teena

Fájt. Fájt nézni. :( Sem a divat, sem a szépségipar nem ér ennyit.

Nihilchan 

Nagyon durva és brutális. Teljesen lehozott az életről. Nem számítottam arra, amit láttam.

crissy 

Hát…
Én mióta felfedeztem HeyJulie YouTube csatornáját spoiler, azóta aktívan odafigyelek arra, hogy többnyire állatkísérletmentes termékeket vásároljak, és kb. egy kezemen meg tudom számolni azokat a termékeket, amire még nem sikerült CF megfelelőt találni (kivéve a gyógyszereket, de azok szerencsére alapból ritkán kellenek). Amúgy ugyanúgy, mint a környezetvédelem kérdése, az állatkísérletmentesség is tényleg orvosolható azzal, hogy egyszerűen jobban odanézünk annak, hogy mit vásárolunk, mert tényleg sok mindent lehet helyettesíteni. Tény, hogy sokkal többet el lehetne érni, ha a nagy cégek is leszoknának az állattesztelésről, hiszen a 21. században élünk, és rengeteg régi, bevállt formula, rengeteg új, innovatív technológia áll rendelkezésünkre, ami helyettesíthetné szegény állatokat, és nem csak nyuszikról és egerekről beszélünk, hanem kutyák, lovak stb.
Nem olyan rég jelentette be pl. a Garnier, hogy hivatalosan is CF, ami szuper, hiszen az áraik is okésak, a termékeik könnyen elérhetőek, de az anyavállalat, a L'Oreal még mindig nem az, ami egyszerűen értelmetlen, és hiába vannak jó termékei, nekem nem engedi a szívem támogatni a céget.
amúúúgy nagyon ajánlom HeyJulie csatornáját, mert a CF-n kívül sok más szuper témát érint. :)

Baly

Butítják az embereket sok értelmetlen hülyeséggel, plusz egy rakat reklámot kell néznünk mellette, nemhogy bevágnának ilyen rövidfilmeket a reklámokhoz. De hát a kur>a pénz a legfontosabb a világon… nem mondom, hogy nem fontos, de ezért ez nem éri meg…

Emerson 

Cenzúráztam magam, így az eredeti értékelésemet inkább nem pötyögöm ide. Remélem lesz több része is a kisfilmnek, ami nem csak a kísérleti állatok szenvedését mutatja be, hanem a villára tűzöttekét is. save animals eat people

K_A_Hikari

Sejtettem, hogy durva lesz, de azt nem, hogy ennyire. Mondanám, higy mindenkinek látnia kell, de hazudnék. Nem fogja bírni mindenki végignézni.
Szóval csak erős idegzetűeknek.
Elszomorító és elgondolkodtató.


Hasonló filmek címkék alapján