Kedvencelte 3

Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

Netta88 

A többihez képest ez az évad nagyon rövid volt spoiler de cserébe legalább nem volt benne csak egy filler rész, szóval cselekményben haladtunk előre egy arasznyit. Néhány szereplőt száműztek az évadból, de cserébe megismerhettem pár újat, köztük Sharak Sanzot, és egy másik nagy találkozásnak is tanúja lehettem (már nagyon vártam), de csak arra volt jó, hogy most rághatom a körmeim, hogy mi lesz ezek után? Akadt visszaemlékezés is, de ezúttal az időhúzáson kívül nagyobb jelentőséggel is bírt.
Az évad nézése alatt több kérdésem is felmerült, illetve volt, amit furcsának találtam, és ezek még mindig elég homályos foltok számomra, de ahogy olvasgattam, még a mangaolvasók számára is. Egyébiránt az évad hozta a már jól megszokott Saiyuuki színvonalat, sőt még jobb is volt, a lenyűgöző (legalábbis számomra az) animációnak hála. Emellett már cenzúra sem volt a harcok alatt, ami még inkább növelte a színvonalat, mert hát na, Sanzo sem vaktölténnyel lövöldözik… A grafika is nagyon szép volt, bár egy-két helyen még mindig hagyott némi kivetnivalót maga után – vagy csak nagyon megszoktam az első évadból egy-két karakter grafikáját… No, de szó, ami szó, tetszett az évad, de most az a bajom vele, hogy rövid volt és nincs folytatás, de remélem, hogy ez nem lesz sokáig így. (Tudom, hogy jön a Zeroin, de az még mindig az előző évad remakeje lesz ^^") Ó és az op-end páros ezúttal nagyon telitalálat volt. :D


Népszerű idézetek

Netta88 

Kenren: 生きてんだよお前さも? 腹が減ったなら、くえばいい。痛けならば、暴れんばいい。苦しいなら、さけでばいい。其れが。。。生きるってことだ。骨 の 一つ 残すんじゃ ねえぞ! 生きて!生きて! 生きてじゃなれ! たとえそこがどんな場所。。。
それがどんなすがたであっても。。。咲いて, 咲いて。。。誇りのたいたい ちるその日まで!

Kenren: Ikitendayo omaesa mo? Haragahetta nara, kueba ii. Itake naraba, abarenba ii. Kurushii nara, sakedeba ii. Sore ga… Ikirutte kotoda. Hone no hitotsu nokosunja neezo! Ikite! Ikite! Ikite janare! Tatoe soko ga donna basho… Sore ga donna sugata deatte mo… Saite, saite… Hokori no taitai chiru sono himade!

1. évad 6. rész
1 hozzászólás
Netta88 

Konzen: わかってるさ。。。俺達が向かうこの光の先に。。。希望があると限らない。お前を苦しめるかもしれない。この俺にできるすべておかけて。。。それでもただ伝えたいんだ。。。

Konzen: Wakatteru sa… Oretachi ga mukau kono hikari no saki ni… Kibou ga aru to kagiranai. Omae wo kurushimeru kamo shirenai. Soredemo tada tsutaetain da… Kono ore ni dekiru subete o kakete…

1. évad 6. rész
1 hozzászólás
Netta88 

Konzen: 下階のと同じサクラじゃないのか?
Kenren: 生き様な違うな。

Konzen: Gekai no to onaji sakura janai no ka?
Kenren: Ikizamana chigau na.

1. évad 5. rész
1 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján