Rurouni Kenshin: Meiji Kenkaku Romantan – Shin Kyoto-hen (Rurouni Kenshin (anime) 6.) (2011–2012) 60% 2★

Nagyon szerettem volna több csillagot adni rá, mert elképesztően kellett ez a minisorozat, de végül annyira sikerült kicsavarni a cselekményt, hogy pont a célját nem tudta betölteni.
A Shin Kyoto-hen, ahogy a neve is mutatja, a Kyoto Arc újragondolása. Ez az a történetszál, amikor Kenshin elindul, hogy legyőzze Shishiót, és közben rengeteget kell töprengenie azon, hogy képes lesz-e úgy megvalósítani ezt, hogy közben nem árulja el az esküjét – a manga egyik leghosszabb, és talán legkomplexebb szála, amit a két Live Action film, a Kyoto Taika-hen, és a Densetsu no Saigo-hen is feldolgozott, és az animében is jó harminc részt tett ki.
A Shin Kyoto-hen esetén az animációs stílus gyökeresen megváltozott. Megtalálta az egyensúlyt a klasszikus anime éles formái, és kicsit gyerekes stílusa, és a Tsuioku-hen és Seisou-hen pasztel színes, lekerekített, melankólikus hangulata között. Ugyanez jellemző a karakterkezelésre is: Kenshin viccel, mosolyog, de azért tud nagyon mélyen lesüllyedni a szenvedésbe, Sano is vicces, laza, jó barát, de azért odacsap, és megkapjuk a múltjának részleteit, Saito ironizál, hozza a fáradt zsaru stílust, de azért látszik rajta a fájdalom. Mondhatom, hogy hangulat tekintetében a Shin Kyoto-hen szerintem pont az, aminek a Kenshinnek mindig lennie kellett volna. Mindezt kiegészítik a csodálatos tájak, kellemes zene… a szinkronmunkában Suzukaze Mayo még mindig bosszant, de azért ő is kicsit jobban ráérzett.
De akkor miért hat csillag? Az egyik ok, hogy rövid. Zavaróan rövid. Kétszer negyvenöt perces ez az OVA – összehasonlításként a film kétszer két órát szánt erre a történetre, és már ott szükség volt nagyon erős rövidítésekre. Az egész folyamatosan kapkod, és az elején ezt még el tudtam fogadni, mert úgy tekintettem a történetre, mint egyfajta „trailerre”… de aztán megoldásként, hogy indokolja a teljesen kaotikus rövidítéseket, elkezdte a változtatásokat.
Onnantól pedig teljes lett a káosz. Létező dinamikák és kapcsolatok szétcsúsztak, mert nem volt rájuk idő. Aoshi motivációi érthetetlenek, Misao aranyos, de szintén, sose tudtam eldönteni, mit akar, Kenshin nagy dilemmái igazából pillanatok alatt elrendeződnek, nincs ideje ülni és hatni a gondolatnak, hogy igen, minden bizonnyal gyilkolnia kell, akárhogy próbálja elkerülni, és ezt lelkileg meg kell tanulnia feldolgozni, különben sosem lesz képes a jelenben élni. Hiko, aki egyébként nagyon nagy kedvencem, van is, meg nincs is – megjelenik a cselekményben, de nem találkozik Kenshinnel, nem tudja számon kérni, tanítani, helyrerakni érzelmileg. Egy elképesztően értékes, és nagyon bonyolult kapcsolat az övék, és nem mutatnak belőle semmit. Shishio bandájára igazából olyan, mintha több időt akarnának hagyni, de valahogy mégis, sokkal kevésbé szánnivalóak, mint az eredetiben – ott Soujirón látszott, hogy teljesen szétesett, instabil, szociopata kamaszfiú, akinek azelőtt tették tönkre az életét, hogy egyáltalán elkezdődött volna. Itt szinte normális. Ott Shishio szeretője is, látszott, hogy teljesen kétségbeesett, és bármit feláldozna – itt beszél a dolgokról, de nem igazán érződik, hogy ő is mennyire lecsúszott.
A finálé pedig nagy fájdalmam – ahogy a részértékelésben is írtam a Shishio elleni harcot nagyon szeretem. Ott tényleg azt látjuk, hogy ott van a frenemy-csapat: Kenshin, plusz három ember, akik mind az ellenségeiként kezdtek, de a barátaivá, vagy legalábbis valami hasonlóvá váltak idővel. Mind szembenéznek a saját személyes ellenfelükkel (kivéve Aoshi, de miután az ő leckéje pont az elengedés, ezért neki lényegében annyi a dolga, hogy leül és gondolkodik), majd együtt mennek neki a fő antagonistának. Itt szétszedik a csapatot, spoiler
Összességében: Érdemes megnézni a Shin Kyoto-hent, mert én tényleg remélem, hogy ha a jövőben még érkeznek animált folytatások a Kenshin univerzumhoz, ebben a stílusban, ebben a hangulatban készülnek majd. De a film és a manga szintjétől nagyon messze van történetileg és üzenet szempontjából, ráadásul, ha legalább az egyiket nem ismeri az ember, szerintem követhetetlen is.