Rurouni Kenshin: Meiji Kenkaku Romantan – Seisou-hen (Rurouni Kenshin (anime) 5.) (2001–2001) 75% 2★

Na, jó. Ez az OVA nem fair. Nagyon, nagyon nem fair. Én bírom a drámai végkifejleteket, szeretem is őket valamilyen szinten, írni is, nézni is, mert zseniális lehetőségek rejlenek bennük. Amit viszont nem szeretek, ha indokolatlanul rúgunk még kettőt egy eleve rengeteget szenvedett karakterbe. Kenshint már annyi mindenen végighurcolta az élet, mentális, lelki és fizikai sebeket is kapott, ahol lehetett, belerúgtak, kihasználták, de nem, ez nem elég. Amikor eltelt kemény négy perc ebből az összesen másfél órányi sztoriból, és Kenshin felhúzta a ruhaujját, hogy megmutassa, hogy ezek után még a leprával is meg bírta verni az élet, akkor komolyan elgondolkodtam, hogy kikapcsolom az egészet, mert ez már sok.
Egyébként a sztori nagyrészt flashbackek sorozata, gyönyörű animációval, és szép zenével. Kenshin szemszínváltása sem maradt meg (a sorozatban, amikor épp a Battousai személyisége aktív, mindig sárgára vált a szeme), tényleg csak a mimikája érzékelteti a váltásokat, és még a szinkronszínésznő is összekapta magát, és nem irritált. Sano továbbra is a legjobb barát, akit csak kívánni lehet (oké, versenyzik a címért Narutoval, de nagyon közel vannak egymáshoz) spoiler, és még Saitot is egészen megsajnáltam azzal a monológgal. Látszott, hogy neki is valahol erőt adott, hogy rivalizálhatott Kenshinnel, mondhatta, hogy ők ellenségek, és majd egyszer lerendezik a dolgot, és így, hogy elengedte a torkát, a saját önmeghatározásából is el kellett engednie valamennyit. Kenshin és Kaoru párosát egyébként szeretem (annak ellenére, hogy Kaoru egy döntése olyan volt, hogy legszívesebben lecsaptam volna őt is, a férjét is), hiába ment néha az agyamra a névismételgetésével a lány, mégis, látszik, hogy tényleg szereti szegény srácot, és tényleg próbálja valahogy összeszedni, meggyógyítani, amennyire lehet. A közös életük jelenetei hiába voltak humorosak néha, mégis inkább sírni támadt kedvem, erre pedig rájátszott a zene, az egész hangulat, meg, hogy, ott csengett a fülemben, hogy „Kenshin leprás”, mert egyszerűen képtelen voltam túllépni rajta. Annyira nem ezt a sorsot érdemelte sem ő, sem Kaoru, sem senki, hogy egyszerűen nem jutottam túl rajta.
Nem csodálom, hogy Watsuki maga is kijelentette, hogy nem tartja kánonnak ezt a sztorit. Csak… nem. Nem is akarom, hogy kánon legyen. A maga módján szép, de túlságosan igazságtalan, és vannak benne szimplán kiakasztó dolgok: spoiler
Csillagozni inkább nem csillagozom. Túl jó, hogy lehúzzam, de túl ideges vagyok miatta, hogy felpontozzam. Iszonyatosan depresszív, arra fel kell készülni, hogy ez a másfél óra az életkedvet is kiszívja az emberből, de azért nem mondom, hogy nem érdemes megnézni. Inkább döntsenek majd mások az értékeléséről.

Mindent elmondtam az értékeléseknél. Nekem amúgy már nincsen életkedvem.
Legyen elég annyi, hogy szerintem a két OVA után már soha nem fogok tudni ugyanúgy tekinteni a Rurouni Kenshinre, mint ezelőtt. Megyek, újrahallgatom az első openinget. https://www.youtube.com/watch…

Az animáció most is lenyűgöző, csakúgy, mint a zenei megvalósítás, és önmagában kiváló dráma is lehetne, de mégsem tudom igazán szeretni. Egész egyszerűen azért, mert ez a sorozat nem erről szól, bármennyire is realista ez a végkifejlet, no meg azért, mert ezek a karakterek aztán tényleg nem egy ennyire borzalmas véget érdemelnek (vicces módon egyébként készült egy pár perces special az igazi lezárásról is, az a kánon megoldása a dolgoknak). A minősége miatt mégis lehet ajánlani, no meg azért, mert spoiler.