Rocco (2016) 6

Rocco – a név már önmagában is beszédes. Sokan kapásból arra a pornósztárra gondolnak, aki hírnevét legendás anatómiai adottságának köszönheti, meg annak, hogy hosszú pályafutása során ügyesen menedzselte magát. A téma ördöginek tűnik, de nem az. A kamera is csak azért tolakszik, hogy minél… [tovább]

olasz, angol · cseh

Képek 3

Szereposztás

Rocco Siffrediönmaga
Rosa Caraccioloönmaga
James Deenönmaga
Kelly Staffordönmaga
Gabriele Galettaönmaga

Várólistára tette 8


Kiemelt értékelések

Mr_Catharsis91

Mint pszichiátriai eset, talán érdekes lehet Mr. Siffredi. Én egyébként több nézőpontot meghallgattam volna a személyét illetően, ha már kvázi portréfilmet forgattak róla. Ebből a szempontból a testvére eléggé háttérben szorult, pedig ha mellette volt több, mint 20 évig, akkor nála jobb alany nem is lehetett volna.

Egyébként sokszor éreztem művinek és erőltetettnek a filmet. A fiai reakciója, a sokszor megjelenő erőszak, akár egy kis játékban, akár verbálisan. Rocco egyértelműen férfi-archetípus, de valahol önmaga paródiája is. Hiszen lelkileg jóformán tönkrement, kiszállni nem tud a buliból (17-es a film, de 2020-ban is jönnek ki tőle anyagok). Az külön metaforikus, hogy pont annak a pornónak a művelője (művi és dilettáns), ami nem-csak őt égeti ki teljesen, de a körülötte lévőket is (fotós tesó hasonlóan kezelendő karakter). És a pornófilmjein keresztül meg negatívan meg destruktívan befolyásol bárkit, aki megnézi és aztán azt fogja hinni, hogy nah így kell dugni. Mert ugye azt nem kell megemlíteni, hogy a pornó hogyan befolyásolta az ember szexuális életét, főleg a fiatalabbak körében.
Akárhogy is nézzük, de a pasi valahol olyan, mint a két lábon pestis.


Hasonló filmek címkék alapján