Choi Ja Hye ügyvédnő és Dokgo Young rendőr együtt nyomoznak egy olyan gyilkossági ügyben, ahol a gyanúsítottak az elit társadalmi osztály gyerekei közül kerülnek ki.
Várólistára tette 4
Kiemelt értékelések
Értékelések más oldalakon nagyon dicsérik, nekem sajnos a 16. részig volt türelmem hozzá. Pozitívuma, hogy abszolút nem két főszereplő körül forog a cselekmény, hanem igazából 7-8 és mindegyik karakter egyedi és jól kidolgozott, de ugyanez kicsit szét is tagolja a sorozatot. Az ember a leírás alapján szokásos sémát várná, két ellentétes egyéniség szépen lassan összeszokik és úgy oldja meg a rejtélyt, nah ez volt az elmélet. A 16. részig az „együtt dolgoznak az ügy megoldásán” talán 5% vagy még annyi sem… Talán lehet ez a bajom, túl kevés Lee Jin Wook-t kapok… a két főgonosz, aki biztos, hogy a főgonosz? mondjuk kellően utálni való, tehát alapvetően ők voltak eddig a sorozat „fénypontjai”… lehet egyszerűen rosszkor kezdtem bele, de ehhez most nagyon nincs türelmem és nem is hiszem, hogy valaha befejezem. Remélem azért más majd végig nézi és szól, ha hibát követtem el a kaszálás alkalmával:D
(Pontozni direkt nem pontozok, mert nem érzem jogosnak olyan valamit pontozni, amit az ember be sem fejez:P)