Min Jae-Hee egy középkorú nő, háziasszony, aki életét családjának szentelte, míg el nem vesztette őket. Min Jae-Hee dühös a világra, de csoda történik. Egy titokzatos parfümnek köszönhetően fiatal nővé válik, igazi modell alkattal.
Kedvencelte 2
Várólistára tette 17
Kiemelt értékelések
Direkt aludtam rá egyet, mert tegnap mikor éjszaka befejeztem, ha a szívemre hallgatok rádobtam volna a 10-t, de tudtam azt is, hogy tiszta fejjel 8-9 között vacilálnék…így marad a 9 csillag:) Az egy pont levonás, pedig pár apróságnak köszönhető. Először is az elején számomra már túl bántóan parodizálták ki a túlsúlyos Jae Hee-t. Értettem miért csinálták, de saját tapasztalatból tudom az ember nem mindig azért kövér, mert töménytelen mennyiséget zabál… van, hogy rátalálsz egy megfelelő orvosra, aki nem azt mondja 130 kilóval menj el futni és ne edd meg az életed, hanem komolyan vesz kivizsgál, rájön a problémára és voala 1,5 év alatt -40 kiló nulla étrend változtatással (mert az már előtte is megfelelő volt)… noh mindegy ez csak személyes meglátás. Aztán volt két olyan pont, ahol úgy éreztem 2-3 rész csak mintha kitöltő rész lenne, amolyan cuki faktor, de csak toporgunk. Számomra a vége teljesen rendben volt, talán még egy opciót tudtam volna, amivel nem ronthatták volna el a végét. Féltem elrontják, de hála az égnek nem ez történt. Egyetlen egy dologgal tudták volna az összes hibát elfeledtetni , de annyira azért nem voltak tökösek a készítők ><
Karakterek? Ye Rint alakító Go Won Hee-vel alapvetően nem voltak problémáim:) bár hasra nem voltam esve, de azt sem mondhatom nem kedveltem. Igaz kétharmad tájékán kb háromszor tuti agyoncsaptam volna a karakterét, de hát kellett a dráma nah:D viszont Shin Sung Rok ahh anyám ez a pali kicsinál :) annyira nem az esetem és mégis annyira függővé tud tenni, hogy az már kiakasztó :P Ilyen szerelem szerintem nem létezik, de mégis az ember hinni akar benne. Az a szerelem, amit Jae Hee iránt érez annyira őszinte/tiszta. Nem érdekli a kinézet és semmi csak a rajongása tárgya. Nem habozik, amint esélye van mer tenni érte, de látod a vívódását és fájdalmát is. Viszont csíptem a mellékszereplőket is:) Min Suk szerelme már nem volt ennyire „tiszta”:D aranyos volt a srác, de egy pillanatra sem jött elő a másodlead szindrómám:P akit viszont hihetetlenül elismertem az Ji Na karaktere volt…Erős nő, kitart a szerelme mellett, hibázott megbűnhődött érte, de akárhogy nézem is bár sokszor megtehette volna, sosem kavart be igazán. Ahh és ne felejtsük el menedzser urat és kedves anyukát sem:) csíptem mindkettőt:)
Kinek? romantikus, megrögzött szerelem, van benne némi apró dráma, abszolút vígjáték kategória. Aranyos kis szösszenet:)
Azt hiszem, erre még aludnom kell. Jelenleg 9 csillagnál többet nem tudnék adni a produkciónak, kisebb nagyobb problémái miatt, de a befejezés miatt döntöttem így leginkább. Perpillanat a 8 csillag tűnik ideálisnak, de azért még meg kell egy kicsit rágnom a dolgokat, hátha jobb is lesz a végén. spoiler