Várólistára tette 6


Kiemelt értékelések

Shad 

Nah jó ez nálam most egy nagyon jó indulatú hetes… és csak Kim miatt (Hall)….
Történet? Sok fiatal nehéz minden napjait láthatjuk, mindenki a saját problémájával küzd és próbálja megvalósítani az álmait. Ezzel nem is lenne gond a sorozat nagyon is realisztikusan ábrázolja a fiatalság helyzetét. Mégis mi volt a gondom? Konkrétan az első tíz részben totális káosz volt számomra most akkor ki kicsoda és mi a fene is történik éppen. Az egyetlen fix pont Hall volt és Ti párosa volt. Mind a ketten annyira elütő karaktert játszottak a többiektől, hogy nehéz volt bárkivel is keverni mindkettőt. Szóval az első tíz rész ezzel telt, a második tíz részben már nagyjából együtt a társaság és próbálja az ember kitalálni most akkor ki kivel is van , kit szeret? vagy mi a fene történik…A lányok triója totál káosz volt számomra, hol egymást szerették, hol a srácokat, hol ezt , hol azt, aztán megint egymást… Két mondjuk úgy Talán fix párunk volt egy normális hetero ahol szerencsétlen srác igencsak megküzdött a lányért, akiben fogalmam sincs mit evett…de persze az utolsó részben ebbe is bele kellett rondítani. Aztán ott van a Hell -Ti duónk, akiket imádtam :) Kim zseniálisan alakította az elején elkényeztetett, mindenki a lába előtt heverő karaktert, amikor találkozik Ti-vel , aki először még csak figyelemre sem méltatja:) aztán ott van Q is, mint harmadik kerék, de ennek is olyan lezárása lett, hogy csak azt tudtam mondani : „most akkor mi van?!?” . Másik dolog , ami engem rettentően zavart a sok szereplőn kívül, hogy mindig mikor egy-egy kapcsolat vagy sztori kezdett volna valahova vezetni hoppá váltottunk és részekig feléjük sem néztünk…
Kinek? hát nem egy Sotus vagy 2moon sorozat…ez inkább az életről és tényleg a munkákról , magad megtalálásáról és az álmaid eléréséről szól. Néhol bedobnak egy kis romantikát, hogy azért ne érezd magad annyira vacakul:D Mi miatt éri meg mégis? Hall és Ti :PPPP [[https://snitt.hu/muveszek/khemmonta-varodom]] cipelte a hátán a sorozatot :) Amúgy maga a kameramozgás és egyebek rendben voltak, legalábbis nem éreztem a „házimozi” feelinget, mint többnyire a thai sorozatoknál:P


Hasonló filmek címkék alapján